Rosberg Japán után Szocsiban is Hamilton elől indulhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.10. 13:44
null
Rosberg idei harmadik pole pozícióját szerezte meg (Fotó: AFP)
Nico Rosberg egymás után másodszor indulhat az első rajtkockából, a Japán Nagydíj után ugyanis az Orosz GP időmérő edzését is az élen zárta. Lewis Hamilton lett a második, Valtteri Bottas a két Ferrarit megelőzve harmadik – a finntől ez azért is bravúr, mert csapattársa, Felipe Massa csak a 15. lett. Az időmérőn nem vett részt a 3. szabadedzésen nagyot bukó Carlos Sainz Jr., akit megfigyelésre egész éjszakára a kórházban tartanak.

Nico Rosberg a két héttel ezelőtti Japán Nagydíj után Szocsiban is legyőzte Lewis Hamiltont az időmérőn. A német mindhárom szakaszban csapattársa előtt zárt, Hamilton először meg is lepődött, milyen gyors körre képes a német csapattárs. Aztán a harmadik szakaszban a második gyors körét csúnyán elrontotta, újabb kísérletre pedig már nem maradt ideje.

Rosberg az idén harmadszor indul az élről, de Hamilton számára az sem lesz tragédia, ha a versenyen is csak a második lesz, hiszen ebben az esetben 48 pontos előnye 41-re csökken négy futammal az idény vége előtt. De ne szaladjunk ennyire előre…

Tény viszont, hogy a Mercedes Szocsiban ismét fényévekkel a többiek előtt jár, az első szakaszban a keményebb gumikon is mindenki mást megelőzött, pedig a többiek a szuperlágyakon száguldottak.

A legközelebbi üldöző a tavalyi futamot is a harmadik helyről kezdő, a verseny leggyorsabb körét futó Valtteri Bottas, akinek harmadik helyezését még értékesebbé teszi, hogy csapattársa, Felipe Massa csak a 15. rajtkockát szerezte meg.

A Ferrari lett a 4. és az 5., Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen sorrendben.

Az időmérőn nem vett részt a 3. szabadedzésen nagyot bukó Carlos Sainz, akit megfigyelésre éjszakára is a kórházban tartanak, de nem zárható ki, hogy rajthoz áll a versenyen.

Az 53 körös futam vasárnap magyar idő szerint 13 órakor kezdődik.

OROSZ NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:37.113 átlag: 216.786 km/ó
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:37.433 0.320 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:37.912 0.799
4. Sebastian Vettel német Ferrari 1:37.965 0.852
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:38.348 1.235
6. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:38.659 1.546
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:38.691 1.578
8. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:38.787 1.674
9. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:38.924 1.811
10. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:39.728 2.615
11. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:39.214 1.714
12. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:39.323 1.823
13. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:39.763 2.263
14. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:39.811 2.311
15. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:39.895 2.395
16. Fernando Alonso* spanyol McLaren-Honda 1:40.144 1.801
17. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:40.660 2.317
18. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:43.693 5.350
19. Roberto Merhi* spanyol Marussia-Ferrari 1:43.804 5.461
Sainz nem vett részt az időmérőn
*motorcsere miatt visszasorolják

3. SZAKASZ

15.01 Rosberg, Hamilton, Bottas, Vettel, Räikkönen, Hülkenberg az első hat.

15.00 Räikkönen nagyot hibázott, félbe is szakította a körét. Ricciardo csak a 10. helyen áll, végül senki sem előzött.

14.59 Ezzel eldőlt, hogy Rosbergé a pole pozíció. A dráma elmaradt. Ki lesz a 3.?

14.57 Grosjean csak a 8., Verstappen a 9. Rosberg kint martadt egy körre, neki nem lesz lehetősége még egy menetet menni. Hamilton pedig nem tud elindulni a bokszból.

14.55 Grosjean, Ricciardo és Verstappen köre következik. Rosberg, Hamilton, Bottas, Vettel, Räikkönen, Hülkenberg, Pérez a sorrend.

14.54 Räikkönen 1:38.3-at, Vettel 1:38.1-et, Bottas 1:37.912-t ment. Rosberg 1:37.113-mal az élen, Hamilton háromtizeddel elmaradt tőle.

14.53 Pérez és Hülkenberg használt gumikon 1:38.6-ot ment, a német vezet.

14.50 A 15 fokos levegőben nem elég egy kör a szuperlágy gumik felmelegítésére, mindenki duplázik, 1:42-es körökkel kezdenek.

14.48 Grosjean, Ricciardo és Verstappen kivételével mindeni elindult egy menetre. Bottas, a két Ferrari és a két Mercedes vadonatúj készleten indult el.

14.46 A két-két Mercedes, Ferrari és Force India mellett Bottas, Ricciardo, Grosjean és Verstappen az első tízben.

2. SZAKASZ

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ
2. SZAKASZ
1. Rosberg 1:38.343 1. Rosberg 1:37.500
2. Bottas 1:38.448 2. Hamilton 1:37.672
3. Hamilton 1:38.558 3. Bottas 1:38.194
4. Vettel 1:38.598 4. Räikkönen 1:38.224
5. Massa 1:38.926 5. Vettel 1:38.402
6. Grosjean 1:39.056 6. Hülkenberg 1:38.727
7. Räikkönen 1:39.207 7. Grosjean 1:38.754
8. Hülkenberg 1:39.250 8. Pérez 1:38.914
9. Verstappen 1:39.411 9. Ricciardo 1:39.005
10. Ricciardo 1:39.574 10. Verstappen 1:39.119
11. Kvjat 1:39.580 11. Kvjat 1:39.214
12. Pérez 1:39.617 12. Nasr 1:39.323
13. Maldonado 1:39.724 13. Button 1:39.763
14. Button 1:39.739 14. Maldonado 1:39.811
15. Nasr 1:40.042 15. Massa 1:39.895
16. Alonso 1:40.144
17. Ericsson 1:40.660
18. Stevens 1:43.693
19. Merhi 1:43.804

14.40 Ricciardo és Nasr javított, a többiek nem voltak erre képesek. Végül a Sauber brazilját is kiütötték. A 11. rajtkockától lefelé Kvjat, Nasr, Button, Maldonado, Massa sorrend alakult ki.

14.39 Az utolsó mért körök jönnek.

14.38 Ricciardo, Nasr, Button, Maldonado és Massa a kiesőzónában.

14.37 Vettel a 3., Räikkönen a 4. helyre jött be a Ferrarival. Aztán Bottas mindkettejüket megelőzte.

14.34 Rosbergnek szóltak, vigyázzon erre a készletre, mert a versenyen ezen rajtol.Nem meglepő, aki továbbjut a harmadik szakaszba, azon a készleten indul a futamon, amelyen ebben a 15 percben a leggyorsabb körét futja.

14.32 A német 1:37.500-zal ismét az első. A két Mercedes mögött Hülkenberg, Grosjean, Kvjat, Pérez, Ricciardo, Nasr a sorrend.

14.31 Hamilton 1:37.672-vel átvette a vezetést. Rosberg készül a válaszra.

14.29 Pérez 1:39.4-gyel, Rosberg 1:38.335-tel kezdett. Hülkenberg csak három tizeddel maradt el honfitársától.

14.27 Már mindenki szuperlágy gumikon megy, a többség használtakon. Bár Verttel, Maldonado és Verstappen is csúnyán elfékezte a sajátját az első szakaszban.

14.25 Rosberg, Verstappen és Pérez máris a pályán.

1. SZAKASZ

14.22 Motorcserék miatt Alonso és Merhi indul az utolsó sorból, ha Sainz rajtolhat, a bokszutcából teheti meg.

14.20 Alonso, Ericsson, Stevens, Merhi és Sainz esett ki, utóbbi persze el sem indult, a csapat friss közleménye szerint az éjszakát megfigyelésre a kórházban tölti.

14.19 Nasr megelőzte Alonsót, a spanyol kiesett. Bottas a szuperlágy gumikon feljött a 2. helyre.

14.18 A két Sauber és a két Manor Marussia a kiesőzónában az utolsó körök előtt.

14.17 A Pirelli közölte, csak a két Mercedes időeredménye született meg lágy gumikon, a többiek mind szuperlágyakon mentek. Így is Rosberg és Hamilton az első kettő. Lauda hiába aggódott, nincs gond a gumikkal.

14.16 Bottas feljött a hatodik helyre, Pérez és Ericsson a veszélyzónában. Alonso a 12., Button a 14. helyen.

14.14 Ricciardo bejött a 7. helyre, most Ericsson, Bottas, Merhi és Stevens az utolsó négy.

14.12 Räikkönen bejött a negyedik helyre, Ricciardo első köre 1:55, a másodikra nyomja meg.

14.11 Sainz mellett négyen esnek ki, jelenleg Merhi és Stevens az utolsó kettő, Räikkönennek és Ricciardónak még nincs mért köre.

14.10 Vettel a szuperlágy, azaz gyorsabb gumikon 1:38.5-öt ment, csak harmadik a két Mercedes mögött.

14.09 Rosberg 1:38.343-ra javított, Hamilton 1:38.5-öt ment. Mögöttük Hülkenberg és Grosjean.

14.08 „Egy másodpercet mondtál?” – hitetlenkedik Hamilton a rádión.

14.06 Rosberg 1:38.556-tal az élre állt. Hamilton egy másodperccel elmaradt tőle.

14.05 A többiek elmaradtak Verstappentől, talán Maldonado miatt kellett lassítaniuk.

14.03 Verstappen 1:40.529 perces körrel kezdett. Maldonado máris kicsúszott, de továbbment.

14.02 Nasr és Ericsson, valamint a két Manor Marussia-pilóta szuperlágy gumikon a pályán, a többiek lágyakon.

14.00 Elindult az időmérő, Verstappen az első a pályán.

13.59 Tavaly Lewis Hamiltoné volt itt a pole pozíció, az angol az idén 11-szer rajtolt az élről.

ELŐZMÉNYEK

13.57 Sainz távolléte miatt az első szakaszban négyen, a másodikban öten esnek majd ki.

13.56 Őszies idő van, a levegő 15, az aszfalt 26 fokos.

13.55 „Minden oké, nem kell aggódni! Már arra gondolok, hogy meggyőzzem az orvosokat, engedjenek versenyezni holnap” – írta Sainz a Twitteren.

 


 

13.52 Franz Tost most azt nyilatkozta a német televíziónak, hogy Sainz akkor sem indulhat a versenyen, ha jobban lesz. „Vigyáznunk kell ezekre a srácokra, még nagyon fiatalok” – mondta.

13.48 Más jellegű hír a Toro Rossóról: a csapat állítólag örömmel elfogadja a Ferrari által felajánlott 2015-ös motorokat 2016-ra. A Scuderia a Red Bullnak tett ajánlatát visszavonta, mert úgy véli, nem lesz sokkal gyengébb az idei motor, mint a tavalyi.

A mentési munkálatok
A mentési munkálatok
Sainz balesetes autója
Sainz balesetes autója

13.46 Carlos Sainz Jr. 3. szabadedzésen elszenvedett balesete kissé átírta a szocsi programot, a délelőtti tréning 60 helyett 35 perces volt, s a szalagkorlát javítása miatt törölték az első GP3-as futamot. A javítási munkálatok húsz perccel az időmérő kezdete előtt befejeződtek, így időben elrajtolhat a kvalifikáció.

A fő probléma a szalagkorlát törése volt
A fő probléma a szalagkorlát törése volt

13.44 Köszöntjük olvasóinkat, az időmérővel folytatódik az Orosz Nagydíj, amelynek három szabadedzésén a szokásosnál jóval kevesebbet köröztek a pilóták.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik