Sainz ijesztő balesete vetett véget a 3. edzésnek Szocsiban

Vágólapra másolva!
2015.10.10. 10:50
null
Sainz a védőkorlátba rohant
Carlos Sainz Jr. ijesztő balesete miatt idő előtt leintették az Orosz Nagydíj harmadik szabadedzését Szocsiban. A spanyol pilóta a falnak ütközött az autójával, amely ezt követően hatalmas sebességgel a védőkorlátba szaladt, a fal maga alá temette az autót. Szerencsére Sainz magánál volt, amikor a mentőautóba tették, és a kezét felemelve jelezte, hogy jól van. Az időmérőn biztosan nem indul.

A csonka, illetve eső áztatta pénteki szabadedzések után szombaton sem végezhettek teljes értékű munkát az F1-es csapatok Szocsiban, ahol az egyórásra tervezett harmadik tréning 35. percében Carlos Sainz Jr. ijesztő balesetet szenvedett a Toro Rosso-Renault-val.

A fiatal spanyol a 13-as kanyar előtt, a gyors 12-es hajlatban (amely már a 13-as féktávja) vesztette el uralmát autója felett, a kocsi a közvetlenül a pályát szegélyező falnak csapódott, majd fékezés nélkül a 13-as kanyar bukóterét lezáró többrétegű védőfalba csapódott, amelyet több méterrel arrébb is tolt. A védőfal maga alá temette a spanyol autóját, s ekkor mindenki a versenyzőért aggódott.

Mint utóbb kiderült, Sainz megúszta, mert bár sokkot kapott, eszméleténél maradt, állítólag a sisakját is megpróbálta egyedül levenni. Amikor pedig a mentőautóba tették, felemelt kézzel mutatta, hogy jól van. Helikopterrel szállították kórházba.

A csapatfőnöke elmondta, jól van a spanyol, de az időmérőn nem indulhat. Azt is hozzátette, hogy a telemetriai adatok alapján nem az autómeghibásodása okozta a megcsúszást.

Az edzést nem indították újra, a csapatok bő fél óra alatt készültek fel a magyar idő szerint 14 órakor kezdődő időmérőre. A legjobb köridőt Nico Rosberg jegyezte Valtteri Bottas és Lewis Hamilton előtt.

 


 



OROSZ NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS
1.Nico RosbergnémetMercedes1:38.561átlag: 213.601 km/ó15 kör
2.Valtteri BottasfinnWilliams-Mercedes1:39.2870.726 mp h.17
3.Lewis HamiltonbritMercedes1:39.3630.80213
4.Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes1:39.6161.05514
5.Felipe MassabrazilWilliams-Mercedes1:39.8751.31414
6.Nico HülkenbergnémetForce India-Mercedes1:39.9171.35614
7.Jenson ButtonbritMcLaren-Honda1:40.5812.02012
8.Pastor MaldonadovenezuelaiLotus-Mercedes1:40.7672.20613
9.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Honda1:41.2002.63911
10.Felipe NasrbrazilSauber-Ferrari1:41.2292.66814
11.Danyiil KvjatoroszRed Bull-Renault1:41.3582.79715
12.Kimi RäikkönenfinnFerrari1:42.2973.73611
13.Romain GrosjeanfranciaLotus-Mercedes1:42.3713.81014
14.Marcus EricssonsvédSauber-Ferrari1:42.4503.88914
15.Carlos Sainz Jr.spanyolToro Rosso-Renault1:42.6834.12219
16.Sebastian VettelnémetFerrari1:42.6864.12511
17.Max VerstappenhollandToro Rosso-Renault1:43.0894.52816
18.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-Renault1:43.3474.78614
19.Roberto MerhispanyolMarussia-Ferrari1:46.7678.20619
20.Will StevensbritMarussia-Ferrari1:47.2498.68818

AZ EDZÉS PERCRŐL PERCRE

11.56 A tévés visszajátszás alapján nem emelkedett a levegőbe az autó, hanem a bal első kereke letört, az csapódott fel és hagyott magasan nyomokat a pályát szegélyező falon.

11.55 Sainzot hordágyon tették be a mentőautóba, felemelt kézzel mutatott egyest, ami azt jelenti, jól van.

11.51 Sainzot a helyi ügyeletre szállították, a menedzsere szerint jól van. A Ferrari úgy tudja, hogy mozog a pilóta.

 


 

11.45 Nem indítják újra az edzést, orvosok dolgoznak Sainz autójánál.

11.43 A védőfalat nagyon eltolta a Toro Rosso, ez is mutatja, milyen nagy sebességű volt a becsapódás.

 


 

11.40 Nem mutatják a mentést, viszont guminyomok látszanak a pályát szegélyező falon, nagy baleset volt. Visszajátszást még nem láttunk.

11.39 Verstappen kérdezte, jól van-e a csapattársa, azt válaszolta a mérnöke, hogy megszűnt a rádiós kapcsolat a spanyollal. Még mindig nem szabadították ki az autót a fal alól.

11.35 Sainz a védőfalban, piros zászló.

11.34 Hamilton elfékezte magát a kettes kanyarban, de nem az FIA által kijelölt menekülőúton jött vissza a pályára, amiért megrovásra számíthat. Utána feljött a harmadik helyre.

11.33 Rosberg, Bottas, Pérez, Massa, Button, Nasr, Kvjat a sorrend az élen.

11.32 Hülkenbergnek szólt a mérnöke, hogy nem kellett volna kimennie a pályára. Igaz, manapság magától nehezen megy ki valaki a garázsból, hiszen ehhez a szerelők segítsége és útmutatása is kell.

11.30 Rosberg 1:38.941-gyel az élre ugrott. Bottas 1:39.287-et ment. Az utolsó szektorban hét tizedet kapott a némettől, pedig a kör első kétharmadában gyorsabb volt a Williams-Mercedesszel.

11.28 Bottas 1:40.275-re javított a lágyabb gumikon. Nasr a harmadik, de Rosberg szuperlágy gumikon megy, és nagyon gyors.

Alonso a pilótatársakkal ünnepelte meg, hogy a 250. F1-es hétvégéjén szerepel – a Mercedes és a Ferrari párosa nem ért rá?
Alonso a pilótatársakkal ünnepelte meg, hogy a 250. F1-es hétvégéjén szerepel – a Mercedes és a Ferrari párosa nem ért rá?

11.25 Alonso a 16., Button a 18. helyen áll, a két McLaren-Honda között Ericsson, mögöttük a két Manor Marussia.

11.24 Bottas szuperlágy gumikon jött vissza a pályára.

11.23 Räikkönen a szuperlágyakon megelőzte Vettelt, ezzel ő a harmadik.

11.22 Már Vettel a harmadik a két Williams mögött. Mindhárman a keményebb gumikon mentek eddig, ezen az edzésen egyelőre nem a gumitípus dönt a helyezésekről.

11.18 Bottasnak ismét gondja volt a bokszutca bejáratánál, emiatt pénteken megrovást kapott.

11.17 Massa korábban motorhibára panaszkodott, de úgy tűnik, rendben van az erőforrása. Verstappen megpördült a célegyenes elején. Egy kanyarral előbb Rosberg, majd Räikkönen is kisodródott.

Vettel lágy gumikon kezdte meg a szombati szabadedzést (Fotó: Action Images)
Vettel lágy gumikon kezdte meg a szombati szabadedzést (Fotó: Action Images)

11.14 Vettel és Räikkönen a pályán. A német lágy, a finn szuperlágy gumikon. Massa feljött Bottasra, már csak három tized választja el őket egymástól.

11.11 Bottas 1:40.884-nél jár, Hamilton a második, de több mint két másodperces hátránya van. A jelek szerint egyelőre csak a Williams készül az időmérőre. A brit csapat is csak Bottasszal, Massa öt másodperccel elmarad a finntől.

11.09 Bottas 1:41.786 percre javított. A két Ferrari még nem jött ki a pályára.

 


 

11.06 Vettelék denevért találtak a Ferrari garázsában.

2. OROSZ NAGYDÍJ, SZOCSI
OKTÓBER 9., PÉNTEK
1. szabadedzés: Maszatoltak az oroszok, Hülkenbergé a csonka edzés
Itt a vége? A Ferrari sem ad motort a Red Bullnak – sajtóhír
2. szabadedzés: Massa aludt egyet, majd mindenkit megelőzött az esőben
Visszasírják az exet – a Red Bull a Renault-val tárgyal
OKTÓBER 10., SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
OKTÓBER 11., VASÁRNAP
13.00: a verseny (53 kör, 309.745 km) rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők.
ELŐZMÉNYEK
Minden idők legtestesebb gridlányai Szocsiban – fotó
A Mercedes partnerei nem kapnak a legújabb motorból

Ecclestone szerint még az idén tulajdonosváltás várható

11.05 Bottas az élen 1:42.829-cel, mögötte Grosjean, Ricciardo, Sainz, Verstappen, Button, Ericsson és Kvjat.

11.02 A hazai pályán versenyző Kvjat szuperlágyakon kezdett mért körbe. Rajta kívül Ericsson, Merhi, Ricciardo, Maldonado és Sainz van a lágyabb gumikon. Van mit pótolni.

11.00 Elkezdődött az edzés. Azonnal többen a pályára hajtottak, néhányan máris szuperlágy gumikon.

10.59 Pénteken kiderült, hogy a Mercedeshez hasonlóan a Ferrari sem akar motort szállítani jövőre a Red Bullnak, amely újra felvette a kapcsolatot a Renault-val. Csakhogy a franciák nemigen akarnak tovább motort szállítani a csapatnak, amely minden egyes kudarc után ujjal mutogatott rájuk.

10.57 Az első szabadedzésen Nico Hülkenberg, a másodikon Felipe Massa volt a leggyorsabb, de egyiknek sincs jelentősége az erőviszonyok szempontjából. Annak inkább lehet, hogy Niki Lauda szerint a Mercedes itt is bajban lehet az abroncsokkal, akárcsak Szingapúrban.

10.54 Az első napon Fernando Alonso tette meg a legtöbb kört, 28-at. A McLaren spanyol pilótája kipróbálta új motorját, amelyet azonban ki is szedtek az autóból, későbbi versenyeken vetik majd be élesben. Csak itt kapja meg érte a büntetést, ami egyelőre 25 rajthelyes visszasorolás.

Ma sem felhőtlen az idő
Ma sem felhőtlen az idő

10.51 Van néhány sötét felhő a pálya felett, de nem esik, száraz a pálya, azaz lehet száguldani a következő 60 percben. A levegő 16, az aszfalt 21 fokos.

10.50 Köszöntjük olvasóinkat az Orosz Nagydíj 3. szabadedzését élőben végigkövető cikkünkben!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik