Óriási meglepetésre Pierre Gasly nyerte meg az Olasz Nagydíjat!

Vágólapra másolva!
2020.09.06. 14:52
null
Gasly (fehérben) először nyert a Formula–1-ben (Fotó: AFP)
Charles Leclerc balesete miatt egy időre félbeszakították a versenyt, Lewis Hamiltont megbüntették, Pierre Gasly pedig élete első futamgyőzelmét aratta – kaotikus versenyt hozott a 71. Olasz Nagydíj Monzában. Az AlphaTauri, korábbi nevén Toro Rosso legutóbb 2008-ban nyert futamot, akkor is Monzában. A Mercedes nem ért oda a dobogóra, míg a Red Bull és a Ferrari sem szerzett pontot.

Elképesztően fordulatos versenyt hozott a 71. Olasz Nagydíj, holott a futam feléig nem úgy tűnt, hogy különösen emlékezetesre sikeredne, hacsak nem azért, mert Valtteri Bottas elrontotta a rajtot, és a második helyről a hatodikra esett vissza, így a szokásos egy helyett rögtön két dobogós helyért ment a versengés. Kettőért, merthogy Lewis Hamilton érinthetetlen volt, és a start pillanatától fogva szép fokozatosan nyúlt el a mezőnytől.

A versenyből elsőként Sebastian Vettel esett ki, miután elfogyott a fékje a célegyenes végén, és a menekülőúton egymás után törte össze a hungarocell táblákat, majd a kör végén a garázsba hajtott, és feladta a futamot.

71. OLASZ NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 4., PÉNTEK
1. szabadedzés:1. Bottas 1:20.703
2. szabadedzés:1. Hamilton 1:20.192
SZEPTEMBER 5., SZOMBAT
3. szabadedzés:1. Bottas 1:20.089
Időmérő:1. Hamilton 1:18.887
SZEPTEMBER 6., VASÁRNAP
A verseny: 1. Gasly, 2. Sainz, 3. Stroll
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 13., 15.10Toszkán Nagydíj
Szeptember 27., 13.10Orosz Nagydíj
Október 11., 14.10Eifel Nagydíj

Csapattársa, a 13. helyen haladó Charles Leclerc volt az első, aki megkezdte a bokszkiállásokat, s tulajdonképpen egészen jól is jött ki a dologból, bár sokat nem profitált belőle. Történt ugyanis, hogy néhány körrel később Kevin Magnussen Haasa megállt, s a bokszutca bejárata előtti megnyitásnál parkolta le, a szervezők pedig beküldték a biztonsági autót.

Antonio Giovinazzi és Lewis Hamilton gyorsan ki is jöttek kereket cserélni, ám ekkor már lezárták a bokszutcát, így nem mehettek volna szervizelni, s ezért később mindketten 10 másodperces stop&go büntetést kaptak – de, míg letölthették, sok minden történt.

Először is, miután Magnussen autóját elvitték, kijött a mezőny gumit váltani, így Leclerc előrekeveredett a 6. helyre, majd a biztonsági autó távozása után gyorsan átugrotta a két Alfa Romeót, ám sokáig nem élvezhette a 4. helyet. A kör végén ugyanis a Parabolica-kanyarnál kitört az autója hátulja, és hatalmas tempóval a gumifalba vágódott, ami miatt előbb visszatért a biztonsági autó, majd a 27. körben piros zászlóval megszakították a futamot.

LECLERC BALESETE

Ennek a megszakításnak lett Lance Stroll a legnagyobb nyertese, aki a második helyen haladt, ám kerékcsere nélkül állt, viszont piros zászlós megszakításnál lehet gumit cserélni. Ekkor érkezett a hír Hamilton és Giovinazzi büntetéséről, amelyet az állórajtos újraindítást követően kellett letölteniük.

Amikor pedig az újraindítás után a vb-pontversenyt vezető Hamilton kiment a büntetését letölteni, a rajtnál Strollt megelőző Pierre Gasly került az élre. A francia versenyző lett ezzel a 174. olyan F1-es versenyző, aki pályafutása során vezetni tudott egy versenyen – Carlos Sainz lett a 173., aki a biztonsági autós fázis alatt került a mezőny elejére egy kör erejéig.

Az újraindulás után néhány körrel egyébként a futamon példás lebőgést bemutató Red Bull-istálló pilótája, Max Verstappen is kiállt, ezzel ő lett a negyedik, aki nem fejezte be a versenyt – az osztrákok másik autója Alexander Albonnal a volánnál a 15. helyen végzett.

Az élen Gasly kényelmes négy-öt másodperces előnyre tett szerint Sainzcal szemben, aki nem sokkal az új rajt után előzte meg a tapadást vesztő Strollt. A büntetése letöltése után mezőny végére visszatérő Hamilton hamar megkezdte a felzárkózást, és a 7. helyig vissza tudott jönni, csapattársa, Bottas egész versenyen a hatodik hely körül szenvedett, végül ötödik lett, míg az élen Gaslyra az utolsó körökre egészen felzárkózott Sainz.

Végül azonban nem történt helycsere, így az AlphaTaurit vezető Pierre Gasly lett az F1 történetének 109. futamgyőztese, a mclarenes Carlos Sainz előtt, harmadiknak pedig Lance Stroll futott célba a Racing Pointtal.

Folytatás jövő héten a Toszkán Nagydíjjal.

A FUTAM VÉGEREDMÉNYE
1. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:47:06.056
2. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 0.415 mp h.
3. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 3.358 mp h.
4. Lando Norris brit McLaren-Renault 6.000 mp h.
5. Valtteri Bottas finn Mercedes 7.108 mp h.
6. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 8.391 mp h.
7. Lewis Hamilton brit Mercedes 17.245 mp h.
8. Esteban Ocon francia Renault 18.691 mp h.
9. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 22.208 mp h.
10. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 23.224 mp h.
11. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 32.876 mp h.
12. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 35.164 mp h.
13. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 36.312 mp h.
14. George Russell brit Williams-Mercedes 36.593 mp h.
15. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 37.533 mp h.
16. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 55.199 mp h.
FELADTÁK megtett körök
Max Verstappen holland Red Bull-Honda 30
Charles Leclerc monacói Ferrari 23
Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 17
Sebastian Vettel német Ferrari 6
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Lewis Hamilton 5 6 8 3 164
2. Valtteri Bottas 1 6 7 1 117
3. Max Verstappen 1 6 6 1 110
4. Lance Stroll 1 7 57
5. Lando Norris 1 7 1 57
6. Alexander Albon 6 48
7. Charles Leclerc 2 3 45
8. Pierre Gasly 1 1 5 43
9. Carlos Sainz 1 5 1 41
10. Daniel Ricciardo 5 1 41
11. Sergio Pérez 6 34
12. Esteban Ocon 5 30
13. Sebastian Vettel 4 16
14. Nico Hülkenberg 1 6
15. Danyiil Kvjat 3 4
16. Antonio Giovinazzi 1 2
17. Kevin Magnussen 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 281
2. Red Bull-Honda 158
3. McLaren-Renault 98
4. Racing Point-Mercedes 82
5. Renault 71
6. Ferrari 61
7. AlphaTauri-Honda 47
8. Alfa Romeo-Ferrari 2
9. Haas-Ferrari 1
10. Williams-Mercedes 0

A modul betöltése eltarthat néhány másodpercig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik