F1: nincs már bajban a Lotus, újra stabil az anyagi háttér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.04. 12:34
Nincs már többé nehéz anyagi helyzetben az F1-ben szereplő Lotus-istálló, legalábbis erről számolt be Matthew Carter, a csapat ügyvezető igazgatója.  

Cartert 2014 januárjában nevezte ki Gerard Lopez tulajdonos ügyvezetőnek, a feladata az volt, hogy hozza rendbe a csőd szélén álló istálló anyagi helyzetét, és ehhez minden eszközt megkapott.

„Amikor idejöttem, borzasztóak voltak a csapat pénzügyi mutatói, ezért drasztikus lépésekre volt szükség, rengeteg elbocsátás történt annak érdekében, hogy csökkentsük a kiadásokat. Mostanra sikerült helyrehozni a csapat anyagi hátterét, biztosnak mondható a háttér – mondta Carter az autosport.com-nak. – Talán túl messzire is elmentünk, a 2014-es idényben például nem volt vezető versenymérnök a csapatnál. Az anyagi helyzetünk viszont rendbe jött, így elkezdhettük feltölteni a hiányposztokat. Amikor még a Renault működtette az istállót, nagyon jó rendszer működött a fiatal mérnökök kiválasztására, de ez a módszer 2011 óta elsikkadt. Most ismét a fiatal mérnökökben bízunk, nagyon okosak, de nem kerülnek sokba.”

A Lotus az idén négy verseny után a konstruktőr.-vb 6. helyén áll, Romain Grosjean 12, Pastor Maldonado nulla pontot szerzett a Mercedes-motoros autóval.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik