F1: Newey „visszatért”, Jos Verstappen Red Bull-dolgozó lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.19. 11:28
null
A Red Bull ismét a mezőny legelején szeretne harcolni (Fotó: AFP)
Adrian Newey, a Red Bull autóinak főtervezője az istálló gyengélkedése miatt szeretné jobban kivenni a részét a csapat fejlődéséből, míg Max Verstappen édesapja fiatal tehetségek felfedezésén fog dolgozni.

 

Mivel a Red Bull az idei szezonban a vártnál eddig jóval gyengébben teljesít, az istállónál mindent bevetnek, hogy mihamarabb ledolgozzák hátrányukat a Mercedesszel és a Ferrarival szemben. Ennek egyik jele az is, hogy Adrian Newey ismét főállásban dolgozik az autók fejlesztésén.

A főtervező korábban úgy döntött, szeretne kissé háttérbe vonulni az F1-es csapatnál, az elmúlt időszakban például az Aston Martin utcai sportautós projektjén dolgozott, de a Red Bull nehézségei miatt ismét több időt szentelne a Formula–1-nek.

Christian Horner, az osztrák istálló csapatfőnöke beszélt Newey „visszatéréséről", és a jövőbeni tervekről.

„Figyelmesen meghallgatta, amit a pilótáink mondtak neki. Kissé olyan volt, mint mikor elmész az orvoshoz, és elmondod, hogy mi a bajod. Nagyon elhívatott, hogy megfejtse a versenyzőink visszajelzéseit, és ezek alapján újabb fejlesztésekkel álljon elő. A téli felkészülés során csak az ideje felében foglalkozott az autóinkkal, a barcelonai teszt óta azonban sokkal jobban bevontuk a munkába, ez pedig szerintem még inkább így lesz a jövőben" – vélekedett Horner.

„Minden héten ott van a tárgyalásokon, kiveszi a szerepét az autó fejlesztéseiből és az ötletelésből. A tervezésért felelős csoportunk pedig alkalmazkodik ahhoz a módszerhez, amely szerint Adrian dolgozik."

Újabb változás a Red Bull berkein belül, hogy Jos Verstappen, az istálló 19 éves versenyzőjének, Maxnak az édesapja egyfajta tehetségmegfigyelőjévé vált a Red Bullnál, és a jövőben sok alsóbb kategóriás versenyre látogat majd el, hogy kiszúrja a tehetséges pilótákat, akik így akár a Red Bull tehetséggondozó programjába is bekerülhetnek. Az első ilyen alkalom rögtön a hétvégén lesz, amikor is a volt F1-es pilóta egy Formula–3-as versenyen vadászhat az ifjú tehetségekre a franciaországi Pauban.

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója és junior programjának vezetője elmondta, miért volt indokolt az idősebbik Verstappen szerződtetése, valamint azt is, hogy magabiztos a közös munkát illetően.

„Ez egy jövedelmező együttműködés és megfelelő bővítése a junior csapatunknak. Csak idő kérdése új tehetségeket találni, de mivel a fiatalok versenyei ütköznek az F1-es versenyhétvégékkel, nem tudok kellően figyelni rájuk. Ezért kérdeztük meg Jost, hogy neki lenne-e kedve és ideje ellátogatni néhány ilyen futamra, hogy segítsen nekünk. Mindig is közel állt a gokartozáshoz, ezentúl pedig nemcsak segítheti a versenyzőket a tanácsaival, de jobban szétnézhet a csapatokon belül is."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik