F1: „Mindenki azon van ebben a sportágban, hogy kiszúrjon velünk”

Vágólapra másolva!
2021.06.26. 19:34
null
Valtteri Bottas meglepődött, hogy rajtbüntetést kapott a Stájer Nagydíjra (Fotó: AFP)
A hatodik pole pozícióját szerezte meg Max Verstappen az F1-es Stájer Nagydíj időmérőjén, pedig a Red Bull versenyzője szerint csak „elég jól" sikerült az utolsó gyors köre a Q3-ban. Verstappen főnöke, Christian Horner szerint azonban a holland konstans jó teljesítménye miatt nem tud mostanában Lewis Hamilton kellően jól menni a kvalifikációkon. A hétszeres világbajnok egyébként arra számít, hogy a Mercedes a spielbergi futamon még nagyobb hátrányban lehet a Red Bullhoz képest, míg Valtteri Bottas szerint a büntetése ismét megmutatta, hogy a riválisaik folyamatosan rosszat akarnak nekik.

 

Elmaradt a tűzijáték a spielbergi időmérő végén – Max Verstappen örülhetett végül a rajtelsőségnek. A holland versenyző a hatodik pole pozícióját szerezte meg, a Red Bull abszolút hazai pályáján aratott újabb sikert a Mercedes ellen.

„Az időmérőn elég jó volt vezetni az autót, de nem volt könnyű megbirkózni a forgalommal az utolsó két kanyarban – mondta a kvalifikációjáról Verstappen. – Aztán az első köröm a Q3-ban végül elégnek bizonyult. Jól sikerült az első szektor, és persze nagyon elégedett vagyok, hogy hazai pályán indulhatok a pole-ból. Mindig nagyon jó az első helyen látni a Red Bull autóját ezen a ringen. Amikor ránézel a pályára, arra gondolsz, hogy nem áll túl sok kanyarból, viszont ezek mind elég nehezek. Sosincs könnyű dolgunk, és bár néha azt kívánom, hogy bár az lenne, a szoros csaták végezetül jót tesznek a versenyzésnek. Biztos vagyok benne, hogy holnap ismét nagyon szoros lesz, de remélhetőleg annyira izgalmasan alakul a verseny, mint Franciaországban történt.”

2. STÁJER NAGYDÍJ
JÚNIUS 25., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:05.910
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:05.412
JÚNIUS 26., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:04.369
Időmérő: 1. Verstappen 1:03.841
JÚNIUS 27., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 306.452 km) rajtja: 15.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 4., 15.00 Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18., 16.00Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1., 15.00
Magyar Nagydíj, Mogyoród

Nem sikerült legyőznie Verstappent Lewis Hamiltonnak a spielbergi időmérőn, ráadásul a Mercedes hétszeres világbajnoka attól tart, hogy a futamon még kevesebb esélyük lesz a Red Bull ellen. Hamilton szerint talán ahhoz sem elég gyorsak, hogy tartani tudják a lépést Verstapennel vasárnap.

„A Red Bull minden hétvégén negyed tizedmásodpercet ad nekünk – mondta a brit versenyző. – Sikerült közelebb kerültünk hozzájuk a mai időmérőn, de a tegnapi versenyszimulációkat elnézve negyed másodperc köztünk a különbség. Nagyon gyorsak ezen a hétvégén is, szóval mindent beleadunk, ám nem hiszem, hogy a versenyen meglesz a tempónk megelőzni őket, úgyhogy csak megpróbálunk közel maradni hozzájuk. Érdekes lesz megnézni, hogy képesek leszünk-e erre.”

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint Hamilton – aki részben a saját hibája miatt nem tudott végül igazán harcba szállni a rajtelsőségért – veszített az önbizalmából az utóbbi hetekben. Emögött természetesen Max Verstappen és a Red Bull erős teljesítménye állhat.

„Ez olyan, amit már korábban is láthattunk, vagyis ha túl nagy a nyomás rajtad a kivezető körön, akkor nem tudod megfelelően felépíteni a teljesítményed – vélekedik Horner Hamilton Q3-as esélyeiről. – Elég jó az előnyünk jelenleg, és olyan helyzetben vagyunk, amikor tudhatjuk, hogy Max nagyon elégedett, így jó köröket tud teljesíteni.”

Bár Valtteri Bottas a második helyen zárta a kvalifikációt, azonban a pénteki szabadedzések után kapott büntetése miatt csak az ötödik rajtpozícióból kezdheti meg a spielbergi versenyt. A Mercedes-pilóta örül annak, hogy részben a csapattársának köszönhetően sikerült előrelépnie a pénteki gyakorlások után.

„Őszintén úgy gondolom, hogy ez egy jó időmérő volt – vélekedik Bottas. – Egy kicsit veszítettem a beállításaim miatt korábban a hétvégén, de végül képesek voltunk megtalálni a jó irányt ebben a tekintetben. Szorosan együttműködünk Lewisszal, hogy megpróbáljuk megtalálni az optimális beállításokat, és mindenképp kaptam némi segítséget a garázs azon részéről, hiszen pénteken szenvedtem a sebességet illetően, és kissé összezavarodtam azzal kapcsolatban, hogy hogyan tovább.”

BOTTAS MIATT IS MEGBÜNTETTEK VALAKIT
A spielbergi időmérő harmadik szakaszában Bottas amiatt is hátrányba került egy rövid időre, hogy feltartotta őt Cunoda Juki. Az esetet alaposabban megvizsgálták a sportfelügyelők a kvalifikációt követően, és végül három rajthelyes büntetéssel sújtották az AlphaTauri japán újoncát. A döntésről bővebben itt olvashatnak!

Bottas kitért a rajtbüntetésére is, amely a véleménye szerint annak „köszönhető“, hogy a riválisaik nem szalasztották el az újabb alkalmat a hátráltatásukra.

„Személy szerint én úgy gondolom, hogy ez a büntetés elég durva. Egyáltalán nem számítottam az eset után arra, hogy megbüntetnek. Persze amikor a többi csapat esélyt kap rá, panaszkodik is amiatt, mert mondjuk veszélyes volt a manőver, így végül megbüntetnek minket. Ez már csak így megy, mindenki azon van ebben a sportágban, hogy kiszúrjon velünk” – mondta el a véleményét a finn versenyző.

A Ferrari pilótái közül csupán Charles Leclerc jutott be az időmérő harmadik szakaszába, ám a monacói sem teljesen elégedett alakulata teljesítményével. Reméli, a futamon többre lehetnek képesek, hiszen eddig is inkább az időmérőn ment nekik nehezebben.

„Nagyon nehéz dolgunk volt, csapatként őrülten szenvedtünk az időmérőn, és bár versenyképesek vagyunk, számomra személy szerint ez eddig egy nem túl erős hétvége – árulta el Leclerc. – Sokat tanultunk ma, és sok mindent kipróbáltunk. A versenytempónk elég jónak tűnik a közvetlen riválisainkhoz viszonyítva. Ahol igazán szenvedünk, az az időmérő, szóval erre koncentrálunk ma este és holnap is. Nehéz megmondani, hogy megtaláltuk-e a megfelelő módját a gumik működésre bírásának, de úgy tűnik, hogy már jobbak vagyunk e tekintetben, mint az előző nagydíjon voltunk.”

STÁJER NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:03.841 átlag: 243.492 km/ó
2. Valtteri Bottas* finn Mercedes 1:04.035 0.194 mp. h.
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:04.067 0.226
4. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:04.120 0.279
5. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:04.168 0.327
6. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:04.236 0.395
7. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:04.472 0.631
8. Cunoda Juki** japán AlphaTauri-Honda 1:04.514 0.673
9. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:04.574 0.733
10. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:04.708 0.867
11. George Russell brit Williams-Mercedes 1:04.671 0.474
12. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:04.800 0.603
13. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:04.808 0.611
14. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:04.875 0.678
15. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:04.913 0.716
16. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:05.175 0.686
17. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:05.217 0.728
18. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:05.429 0.940
19. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:06.041 1.552
20. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1:06.192 1.703
* 3 rajthelyes büntetés az időmérős incidense miatt
** 3 rajthelyes büntetés Bottas feltartása miatt
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Verstappen 1:04.489 1. Pérez 1:04.197
2. Bottas 1:04.537 2. Norris 1:04.298
3. Norris 1:04.584 3. Gasly 1:04.429
4. Cunoda 1:04.608 4. Verstappen 1:04.433
5. Pérez 1:04.638 5. Bottas 1:04.443
6. Hamilton 1:04.672 6. Hamilton 1:04.512
7. Leclerc 1:04.745 7. Alonso 1:04.582
8. Gasly 1:04.765 8. Cunoda 1:04.631
9. Stroll 1:04.821 9. Leclerc 1:04.646
10. Sainz 1:04.859 10. Stroll 1:04.663
11. Alonso 1:04.971 11. Russell 1:04.671
12. Russell 1:05.033 12. Sainz 1:04.800
13. Vettel 1:05.051 13. Ricciardo 1:04.808
14. Giovinazzi 1:05.092 14. Vettel 1:04.875
15. Ricciardo 1:05.142 15. Giovinazzi 1:04.913
16. Latifi 1:05.175
17. Ocon 1:05.217
18. Räikkönen 1:05.429
19. Schumacher 1:06.041
20. Mazepin 1:06.192

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik