F1: Mi sem értjük, mi történik – Wolff a lassú Mercedesekről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.29. 12:42
null
A Mercedesek valamiért nem mentek olyan gyorsan, mint várni lehetett – Vettel azonban nem hiszi, hogy ez így is marad (Fotó: AFP)
A Mercedes riválisait meglepte, hogy Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is küszködött a Malajziai Nagydíj pénteki edzésnapján. Sebastian Vettel szerint szombatra megoldja a gondjait a német csapat, de Toto Wolff inkább csak reménykedik. Főleg azt nem érti, hogy ami Silverstone-ban működött, azzal most miért van probléma? Felipe Massának Romain Grosjean balesete után a 2009-es Magyar Nagydíj időmérője ugrott be, de szerencsére most semmi baj sem történt.

Daniel Ricciardót meglepte, hogy a Mercedes helyett a Ferrari volt a leggyorsabb száraz pályán a Malajziai Nagydíj első napján.

„A Ferrari gyorsabb, mint gondoltuk – mondta Ricciardo. – De azt is gondoltuk, hogy a Mercedes lesz a mezőny élén, és a Ferrarival egyenlők leszünk mögötte. A Mercedesnek azonban gondjai vannak. Nem voltunk annyira jók, mint délelőtt az intermediate gumikon, de a Merci gondjai mutatják, hogy nem vagyunk egyedül.”

19. MALAJZIAI NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 29., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:48.962
2. szabadedzés: 1. Vettel 1:31.261
SZEPTEMBER 30., SZOMBAT
8.00–9.00: 3. szabadedzés
11.00–12.00: időmérő edzés
OKTÓBER 1., VASÁRNAP
9.00: a verseny (56 kör, 310.408 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 8., 7.00: Japán Nagydíj
Október 22., 21.00: Amerikai Nagydíj
Október 29., 20.00: Mexikói Nagydíj

Max Verstappen szerint a Red Bull a versenyig megtalálja a megoldást a Ferrari utolérésére.

„Nem volt rossz az autó, de közelebb kell kerülnünk a Ferrarihoz, ami szombatra sikerülni is fog” – mondta a holland.

Sebastian Vettel úgy véli, a pénteki eredménysor csalóka, de nem a Red Bulltól tart, hanem a Mercedestől.

„Jó lenne, ha minden így maradna a hét végén, nem tudom, mi történt a Mercedesszel, délelőtt és délután is küszködött – mondta Vettel. – Biztos vagyok benne, hogy szombatra rendben lesz a Mercedes. Pénteken még ki lehet próbálni ezt-azt, ami nem biztos, hogy működik. A mi autóink az első köröktől fogva remekül mentek.”

Vettel sajnálta, hogy Romain Grosjean balesete miatt kevesebb lehetőség volt a körözésre, de mivel a Ferrari az elejétől jól ment, a riválisai bánhatták igazán, hogy nem tudták a lehető legtöbb kört megtenni.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elmondta, alapvető gond van a Mercedesekkel, amire nemcsak a rossz köridő, hanem Valtteri Bottas és Lewis Hamilton látványos megcsúszása is bizonyíték.

„A köridő a realitás, nem hazudik a stopper, tényleg nem vagyunk gyorsak. Ez volt az egyik legrosszabb pénteki edzésnapunk az elmúlt években – mondta Wolff, akinek pilótáit a Ferrarik és a Red Bullok mellett Fernando Alonso McLaren-Hondája is megelőzte. – Az első körtől küszködtünk, vízen, szárazon, minden gumitípuson. Meg kell találnunk, mi a gond. Nincs meg a kocsik egyensúlya, a gumik túlhevülnek. Mi sem értjük, mi történik, mert ez a pálya hasonlít Silverstone-ra, ahol viszont jók voltunk. Lehet, hogy nagyon kis változtatás is elég lenne, igazán bonyolult az autó.”

Romain Grosjean balesete a 2009-es Magyar Nagydíj időmérőjén történtekre emlékeztette Felipe Massát, akinek a fejét nyolc évvel ezelőtt a Hungaroringen a Rubens Barrichello autójából kirepülő rugó eltalálta, és súlyos sérülése után több napot töltött kórházban Budapesten.

A csatornafedelet pénteken rögzítették – remélhetőleg több ilyen eset nem lesz az utolsó Malajziai GP-n (Fotó: AFP)
A csatornafedelet pénteken rögzítették – remélhetőleg több ilyen eset nem lesz az utolsó Malajziai GP-n (Fotó: AFP)

Massa Grosjean mögött haladt, mindent látott, hogy történik.

„Azonnal bevillant a hungaroringi eset, de most szerencsére semmi sem repült felém. Örülök, hogy Romain is jól van, bár ez az autójáról nem mondható el. Láttam, hogy valamin áthajt, és az okozza a defektet. Amikor megtudtam, mi történt, arra gondoltam, elég volt a rugó, nem kérek csatornafedelet is a fejembe” – mondta Massa.

MALAJZIAI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Sebastian Vettel német Ferrari 1:31.261 átlag: 218.656 km/ó 23 kör
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:31.865 0.604 mp h. 19
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:32.099 0.838 19
4. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:32.109 0.848 11
5. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:32.564 1.303 14
6. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:32.677 1.416 15
7. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:32.720 1.459 21
8. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:32.862 1.601 20
9. Nico Hülkenberg német Renault 1:33.060 1.799 24
10. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:33.096 1.835 24
11. Jolyon Palmer brit Renault 1:33.381 2.120 26
12. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:33.394 2.133 20
13. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1:33.673 2.412 15
14. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:33.818 2.557 16
15. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Renault 1:34.043 2.782 22
16. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:34.104 2.843 19
17. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:34.118 2.857 18
18. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:34.343 3.082 17
19. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 1:35.246 3.985 29
20. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:35.697 4.436 27
1. SZABADEDZÉS
1. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:48.962 átlag: 183.135 km/ó 11 kör
2. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:49.719 0.757 mp h. 12
3. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:50.597 1.635 6
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:50.734 1.772 12
5. Sebastian Vettel német Ferrari 1:51.009 2.047 12
6. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:51.518 2.556 8
7. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:52.007 3.045 10
8. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:52.295 3.333 9
9. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Renault 1:52.380 3.418 14
10. Szergej Szirotkin* orosz Renault 1:53.521 4.559 10
11. Jolyon Palmer brit Renault 1:53.625 4.663 10
12. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1:53.771 4.809 10
13. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:53.896 4.934 6
14. Sean Gelael* indonéziai Toro Rosso-Renault 1:54.610 5.648 13
15. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:54.669 5.707 4
16. Charles Leclerc* monacói Sauber-Ferrari 1:55.280 6.318 10
17. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 1:55.652 6.690 10
18. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:56.211 7.249 8
19. Antonio Giovinazzi* olasz Haas-Ferrari 1:56.339 7.377 6
20. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes idő nélkül 3
*tesztpilóta, csak ezen az edzésen vett részt
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik