Hamilton nyert, Rosberg újabb lépést tett a vb-cím felé

Vágólapra másolva!
2016.10.30. 19:30
null
Lewis Hamilton 19 pontra csökkentette hátrányát, két verseny van hátra a szezonból (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton nyerte meg a Formula–1-es Mexikói Nagydíjat, ám a világbajnoki címhez így sem került sokkal közelebb, mivel az éllovas Nico Rosberg ért célba másodikként, így a németnek két futammal a vége előtt 19 pont az előnye angol csapattársa előtt. A harmadik helyen Max Verstappen ért célba, de a leintéskor öt másodperces büntetést kapott, visszasorolták az 5. helyre, mert Sebastian Vettellel vívott csatája során a pályát elhagyva szerzett előnyt. Végül Vettelt is megbüntették, s végül Daniel Ricciardo lett a harmadik.

Lewis Hamilton megtette, amit megtehetett a Mexikói Nagydíjon, a texasi győzelme után újabb diadalt aratott, így újabb hét pontot faragott le Nico Rosberggel szembeni hátrányából. 51. győzelmével utolérte Alain Prostot az örökranglista második helyén.

A német is hozta a kötelezőt, második lett, ami még mindig kedvező számára, hiszen maradt 19 pont előnye, ami azt jelenti, hogy ha a hátralévő két futamon szerez egy második és egy harmadik helyezést, Hamilton újabb két győzelme ellenére is világbajnok lesz.

Rosbergnek meg kellett szenvednie Max Verstappennel a futamon, a rajtnál leterelte az útról a holland, majd a verseny hajrájában újra utolérte a Red Bull pilótája, és Rosberg apró hibáját kihasználva meg is előzte, de túl nagy lendülettel ért a kanyarba, megcsúszott, ezért visszacsúszott a Mercedes mögé.

A Mercedes kettős győzelme ekkor eldőlt, Verstappen visszaesett a negyedik helyen érkező Sebastian Vettel elé, a Ferrari pilótája támadta, Verstappen a pályát levágva őrizte meg 3. helyét, amiért nyilvánvaló büntetés jár. Szóltak Verstappennek, hogy engedje el Vettelt, de azt is közölté vele, hogy a Ferrari mögött Daniel Ricciardo érkezik a gyorsabb lágy gumikon.

Verstappen ekkor befékezte Vettelt a másik Red Bull elé, Ricciardo próbálkozott az előzéssel, de a két autó összeért, és az ausztrál húzta a rövidebbet. Vettelt a verseny után vizsgálták, mert féktávon váltott irányt, amit már nem szabad megtenni.

Verstappen a rádión dühöngő Vettel előtt ért célba, de még az eredményhirdetés előtt megkapta öt másodperces büntetését, amely miatt Vettel és Ricciardo mögé, az 5. helyre esett vissza. Vettel mehetett az idény egyik leghangulatosabb eredményhirdetésére, de az FIA később bejelentette, hogy tíz másodperces büntetést kapott, így visszacsúszott az ötödik helyre Ricciardo és Verstappen mögé.

A hatodik hely Kimi Räikkönené lett, aki szintén a hajrában tört előre, Nico Hülkenberget úgy előzte meg, hogy a Force India a védekezés közben megpördült.

A két-két Mercedes, Red Bull és Ferrari mögött a két-két Force India és Williams is pontot szerzett, a Force India 9 ponttal előzi meg a Williamset a konstruktőrök vb--pontversenyében.

Két hét múlva Brazil Nagydíj.

17. MEXIKÓI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (71 kör, 305.354 km)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:40:31.402
2. Nico Rosberg német Mercedes 8.354 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 20.858 mp h.
4. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 21.323 mp h.*
5.
Sebastian Vettel
német
Ferrari
27.313 mp h.**
6. Kimi Räikkönen finn Ferrari 49.376 mp h.
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 58.891 mp h.
8. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:05.612 p h.
9. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:16.206 p h.
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:16.798 p h.
11. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
12. Jenson Button brit McLaren-Honda 1 kör h.
13. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1 kör h.
14. Jolyon Palmer brit Renault 1 kör h.
15. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1 kör h.
16. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
17. Kevin Magnussen dán Renault 1 kör h.
18. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.*
19. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1 kör h.
20. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
21. Esteban Ocon francia Manor-Mercedes 2 kör h.
*5 másodperces büntetés. ** 10 másodperces büntetés.
FELADTA megtett körök
Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 0
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 9 14 18 349
2. Lewis Hamilton 8 15 17 330
3. Daniel Ricciardo 1 8 18 242
4. Sebastian Vettel 6 15 187
5. Kimi Räikkönen 4 16 178
6. Max Verstappen 1 6 15 177
7. Sergio Pérez 2 14 85
8. Valtteri Bottas 1 15 85
9. Nico Hülkenberg 12 60
10. Fernando Alonso 7 52
11. Felipe Massa 12 51
12. Carlos Sainz Jr. 9 38
13. Romain Grosjean 5 29
14. Danyiil Kvjat 1 5 25
15. Jenson Button 7 21
16. Kevin Magnussen 2 7
17. Jolyon Palmer 1 1
17. Pascal Wehrlein 1 1
17. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 679
2. Red Bull-TAG Heuer 427
3. Ferrari 365
4. Force India-Mercedes 145
5. Williams-Mercedes 136
6. McLaren-Honda 74
7. Toro Rosso-Ferrari 55
8. Haas-Ferrari 29
9. Renault 8
10. Manor-Mercedes 1

 

 

A RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:18.704 átlag: 196.869 km/ó
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:18.958 0.254 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:19.054 0.350
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:19.133 0.429
5. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:19.330 0.626
6. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:19.376 0.672
7. Sebastian Vettel német Ferrari 1:19.381 0.677
8. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:19.551 0.847
9. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:20.032 1.328
10. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:20.378 1.674
11. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:20.282
12. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:20.287
13. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:20.673
14. Kevin Magnussen dán Renault 1:21.131
15. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:21.536
16. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:21.785
17. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:21.401
18. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:21.454
19. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:21.692
20. Esteban Ocon francia Manor-Mercedes 1:21.881
21.
Jolyon Palmer
brit
Renaultnem vett részt az időmérőn
Romain Grosjean francia Haas-Ferrari a bokszból rajtol
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik