Újabb Verstappen-elsőség a felszáradó pályán Mexikóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.27. 16:30
null
Verstappen a harmadik gyakorlást is behúzta (Fotó: AFP)
Még vizes pályán vette kezdetét a Mexikó Nagydíj harmadik szabadedzése, amelynek első felében a versenyzők többnyire a garázsban várakoztak, 30 perc elteltével még nem szerepelt mért kör az időlistán. Fernando Alonso aztán megtörte a csendet, és nemcsak elsőként hagyta el a depót száraz pályás gumin, hanem elsőként is teljesített mért kört. Innentől kezdve folyamatosan változott a sorrend – végül a pénteki tréningeket uraló Max Verstappen zárt az élen Lewis Hamilton és Sebastian Vettel előtt.

 

A Mexikói Nagydíj péntekje egyértelműen a Red Bull és a Renault remek tempójáról szólt, hiszen míg Max Verstappen és Daniel Ricciardo nagy fölényben zárt mindkét edzés élén, addig Cralos Sainz Jr. és Nico Hülkenberg is top 5-ös pozícióban végzett. A Ferrari és a Mercedes eközben látványosan szenvedett, miközben túlmelegedéssel és gumikopással küzdött.

19. MEXIKÓI NAGYDÍJ
OKTÓBER 26., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:16.656
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:16.720
OKTÓBER 27., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:16.284
20.00: időmérő edzés
OKTÓBER 28., VASÁRNAP
21.10: a verseny (71 kör, 305.354 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 11., 18.10: Brazil Nagydíj
November 25., 14.10: Abu-dzabi Nagydíj

Ám szombatra virradóan nagy mennyiségű csapadék zúdult az Autódromo Hermanos Rodríguezre, így a csapatoknak újra kellett kezdeniük az egyébként is csúszós pálya felszárítását és felgumizását, miközben nagy esély nyílt az újabb eső megérkezésére is a nap folyamán.

Az edzés kezdetén így az esős és a köztes esőgumik játszották a főszerepet, míg az aszfalt hőmérséklete csupán 15 fok volt. Hogy mennyire nem voltak ideálisak a körülmények, jól mutatta, hogy az edzés felénél csak 15 pilóta mondhatta el magáról, hogy elhagyta a garázst, miközben mért kör még nem szerepelt az időlistán.

Bő fél órát követően aztán Fernando Alonso elsőként száraz pályás abroncsot használva hajtott a pályára, majd a hiperlágyon 1:21.213-as kört teljesített. A mclarenest nem sokkal később pedig többen is követték, így a tréning érdemi része 25 perccel a kockás zászló megjelenése előtt kezdődött el.

Onnantól viszont záporoztak a köridők, és a lendület is csak több mint tíz perccel a gyakorlás vége előtt szakadt meg, amikor Valtteri Bottasnál hidraulikus meghibásodás következett be. A finn így kénytelen volt a pálya szélére húzódni a Mercedesével, amiért virtuális biztonsági autós szakasz lépett érvénybe.

Ám miután újra zöld jelzést kaptak a versenyzők, a sorrend is folyamatosan változott – végül a pénteki edzéseken az élen végző Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak az időmérő előtt.

A holland mögött szorosan érkezett a két vb-rivális, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel, míg a negyedik a másik Red Bull-lal Daniel Ricciardo lett. Az első ötösbe még Kimi Räikkönen fért be, míg Charles Leclerc, Sainz, Pierre Gasly, Marcus Ericsson és Hülkenberg zárta az első tízes sorát.

Folytatás 20 órakor az időmérővel.

MEXIKÓI NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS
1. Max Verstappen holland Red Bull-Tag Heuer 1:16.284 203.114 km/ó 9 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:16.538 0.254 mp h. 9
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:16.566 0.282 11
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Tag Heuer 1:17.028 0.744 7
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:17.045 0.761 16
6. Charles Leclerc monacói Sauber-Ferrari 1:17.059 0.775 13
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1:17.336 1.052 11
8. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1:17.525 1.241 16
9. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:17.565 1.281 14
10. Nico Hülkenberg német Renault 1:17.623 1.339 10
11. Esteban Ocon francia RPFI-Mercedes 1:17.731 1.447 10
12. Sergio Pérez mexikói RPFI-Mercedes 1:17.819 1.535 10
13. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:18.145 1.861 10
14. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 1:18.445 2.161 15
15. Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 1:18.548 2.264 11
16. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Honda 1:18.637 2.353 10
17. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 1:18.669 2.385 9
18. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:18.698 2.414 8
19. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:18.839 2.555 5
20. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari idő nélkül 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik