F1: „Megszakad a szívem” – Norris magára vállalta a felelősséget

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.09.26. 18:08
null
Norris úgy érzi, mindent megtett, csak kis szerencsére lett volna szüksége (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton aratott győzelmet a Formula–1-es Orosz Nagydíj igencsak eseménydúsan alakuló versenyén, aminek révén nemcsak történelmet írt, hanem visszavette a vezetést is az egyéni összetettben. A brit természetesen meglehetősen elégedetten nyilatkozott a leintést követően, s hozzá hasonlóan a mezőny végéről induló, majd másodikként befutó Max Verstappennek sem lehetett oka a panaszra, nem úgy, mint a szinte végig vezető, de végül mindössze a hetedik helyen célba érő Lando Norrisnak, aki magára vállalta a felelősséget.

 

Noha Lewis Hamilton már a rajtnál is több pozíciót vesztett, és úgy tűnt, nem igazán lesz esélye a győzelemre, a verseny végére sikerült megközelítenie a szinte végig vezető Lando Norrist, majd a leszakadó esőben a koraibb cseréjének, valamint a vetélytárs hibájának köszönhetően az élre állt, és megnyerte az Orosz Nagydíjat.

8. OROSZ NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 24., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Bottas 1:34.427
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:33.593
SZEPTEMBER 25., SZOMBAT
3. szabadedzés: elmaradt
Időmérő: 1. Norris 1:41.993
SZEPTEMBER 26., VASÁRNAP
A verseny: 1. Hamilton, 2. Verstappen, 3. Sainz
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 10., 11.00Török Nagydíj, Isztambul
Október 24., 21.00Amerikai Nagydíj, Austin
November 7., 20.00Mexikói Nagydíj, Mexikóváros

A siker több szempontból is fontos volt: egyrészről ezzel tovább folytatódott a Mercedes 2014 óta íródó sikerszériája Szocsiban, másrészről ez volt a versenyző 100. győzelme, amivel történelmet írt, hiszen rajta kívül még senkinek sem sikerült elérnie ezt a bűvös határt. A címvédő ráadásul az egyéni összetettben is az élre tört, és két pontra ellépett a fő riválistól, Max Verstappentől.

„Micsoda versenyt hozott az eső! Elég sokat kellett várnom erre a 100. sikerre, és már nem is voltam biztos benne, hogy sikerül-e valaha.Lando csodálatos munkát végzett, fantasztikus volt a tempója, és a McLaren is nagyszerű munkát végzett. Keserédes érzés volt magam előtt látni a korábbi csapatomat, egészen elképesztő a teljesítményük. Mai csapatom ugyanakkor jó döntést hozott a végén. Én nem szerettem volna elengedni Landót, és fogalmam sincs, hogyan alakul majd az idő, szóval elmondhatatlanul hálás vagyok a csapatnak, minden egyes nőnek és férfinak itt és a gyárban is."

„Szombat este nem volt könnyű, hiszen nem egyáltalán nem voltam elégedett a mutatott teljesítményemmel. Megnéztem a visszajátszásokat, kicsi hibákat követtem el, de egyáltalán nem volt ideális a helyzet. Reggel viszont nagyon eltökélt voltam, azon voltam, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki a versenyből. A rajtnál aztán sok helyet veszítettem, miközben igyekeztem kimaradni a kalamajkából."

„Max biztos remek munkát végzett, hiszen az utolsó helyről rajtolt, és másodikként futott be. Ami Landót illeti, elég nehéz lett volna megelőzni őt, ha nem jön némi forgalom, vagy ha nem követ el hibát. Az utóbbi nem is történt meg, aztán megérkezett az eső, ami nagyszerű lehetőséget kínált nekem."

Max Verstappen a Monzából hozott három rajthelyes büntetése, valamint a motorcseréje következményeként a mezőny végéről kényszerült nekivágni a versenynek Szocsiban, s noha elvesztette a vezetést a bajnoki tabellán, ennél nem igazán sikerülhetett volna jobban a kármentés a számára.

„Elég nehéz volt eldönteni, hogy mi legyen, de úgy hiszem, hogy a megfelelő döntést hoztuk meg a megfelelő időben. Nagyszerű, hogy az utolsó helyről egészen a másodikig jöttünk előre. Elég nehéz verseny volt, nem volt könnyű előzni, és amint beragadtál kicsit valaki mögé, a gumik látták a kárát. Az eső adta meg nekünk az utolsó löketet. Figyelembe véve a büntetésemet, egyáltalán nem rossz az, hogy egyetlen pozíciót vesztettünk. Amikor felkeltem, egyáltalán nem számítottam ilyen eredményre. Sok minden történt az első körökben, de mi mindig helyesen reagáltunk rájuk, és kifizetődött, hogy kiálltunk a köztes esőgumikért."

Harmadikként az első körben még vezető, majd később több pozíciót is bukó Carlos Sainz Jr. látta meg a kockás zászlót, s meglehetősen elégedetten nyilatkozott a leintés után. „Jól rugaszkodtam el, sikerült Landót is megelőznöm. Aztán sajnos elkezdtek szemcsésedni a gumijaim, és ez volt az a pont, amikor rossz irányt vett a futamunk. Az eső a lehető legrosszabb időpontban jött, hiszen már egyébként is szenvedtem a keményeken, de a lehető legjobb időben váltottunk köztesre, és sikerült visszajönnünk a harmadik pozícióba. Nagyon erős eredményt értünk el."

A szombaton pályafutása első pole pozícióját szerző Norrisnak minden esélye megvolt rá, hogy megszerezze első győzelmét is, hiszen miután visszaelőzte Sainz Ferrariját, magabiztosan vezetett szinte végig. Az eső azonban tönkretette az addig álomszerűen alakuló hétvégét. A fiatal brit Hamiltonhoz hasonlóan nem tett eleget a csapat kérésének, majd miután az ellenfél végül cserélt, nem tehetett mást, mint hogy kint marad, hiszen máskülönben azonnal elvesztette volna a pozíciót.

Bár Norris mindent megtett, az eső még inkább rákezdett, ami lehetetlen helyzetbe hozta őt. A brit először kicsúszott a bukótérbe, majd a bokszutcába menet a záróvonalat is átlépte, utóbbi miatt ráadásul vizsgálni is fogják, ami azt jelenti, hogy a mclarenes könnyen elvesztheti a hetedik helyét is. A brit végül megtarthatta a helyét, a sportfelügyelők megrovást osztottak ki neki.

„Nem is tudom, hol kezdjem. Nem vagyok boldog. Eléggé le vagyok sújtva, de meghoztuk a döntést, és kiálltunk mellette. Rosszul sült el. Ugyanúgy az én döntésem volt, mint a csapaté is. Valójában ők azt mondták, álljak ki, de én nem akartam. Gyakorlatilag az én döntésem volt. Úgy gondoltam, ez a helyes."

„Ad némi önbizalmat a mai verseny, de nem igazán változtat sokat, mert eleve magabiztos voltam. Tudtam, hogy képes vagyok rá. Már jó ideje képes vagyok rá. Egyszerűen csak megszakad a szívem. Úgy érzem, mindent megtettem, amit csak tudtam. Még azután is sikerült megtartanom a vezetést, hogy több hibát is vétettem a végén, sőt még sikerült is kicsit növelni az előnyömet. Egy kis szerencse kellett volna. Az a kör, amelyikben Lewis kiállt, még teljesen kontrollálható volt a helyzet, és nekem azt mondták, hogy így fog maradni az idő. Ha valóban így lett volna, akkor helyes lett volna a döntésünk."

„De aztán sokkal több volt az eső, mint arra a csapat számított. Amikor már csak két kör van hátra, és nem húsz, akkor nem olyan agresszív döntés ez. Azt tettük, amit helyesnek véltünk, és ennek örülök. Nem lett igazunk, de a srácok fantasztikus munkát végeztek az egész hétvégén. Ettől az egy döntéstől eltekintve mindent jól csináltunk."

OROSZ NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:30:41.001
2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 53.271 mp h.
3. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:02.475 p h.
4. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:05.607 p h.
5. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:07.533 p h.
6. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:21.321 p h.
7. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:27.224 p h.
8. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:28.955 p h.
9. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:30.076 p h.
10. George Russell brit Williams-Mercedes 1:40.551 p h.
11. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:46.198 p h.
12. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
13. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1 kör h.
14. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1 kör h.
15. Charles Leclerc monacói Ferrari 1 kör h.
16. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
17. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1 kör h.
18. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 2 kör h.
19. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 6 kör h. leállás
FELADTÁK megtett körök kiesés oka
Mick Schumacher német Haas-Ferrari 32 feladta
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Lewis Hamilton 5 11 13 4 246.5
2. Max Verstappen 6
11 14 4 244.5
3. Valtteri Bottas - 8 10 3 151
4. Lando Norris - 4 13 1 139
5. Sergio Pérez 1 2 11 - 120
6. Carlos Sainz Jr. - 3 12 - 112.5
7. Charles Leclerc - 1 11 - 104
8. Daniel Ricciardo 1 1 11 - 95
9. Pierre Gasly - 1 10 1 66
10. Fernando Alonso - - 11 - 58
11. Esteban Ocon 1 1 9 1 45
12. Sebastian Vettel - 1 4 1 35
13. Lance Stroll - - 7 - 24
14. Cunoda Juki - - 5 - 18
15. George Russell - - 4 1 16
16. Nicholas Latifi - - 2 - 7
17. Kimi Räikkönen - - 3 - 6
18. Antonio Giovinazzi - - 1 - 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 397.5
2. Red Bull-Honda 364.5
3. McLaren-Mercedes 234
4. Ferrari 216.5
5. Alpine-Renault 103
6. AlphaTauri-Honda 84
7. Aston Martin-Mercedes 59
8. Williams-Mercedes 23
9. Alfa Romeo-Ferrari 7
10. Haas-Ferrari 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik