George Russell végül csak a 12. helyről vághat neki a Brit GP-nek (Fotó: AFP)

 

Nagyszerű teljesítményt nyújtott eddig George Russell a hazai versenyhétvégéjén, és akár az első pontjait is megszerezhette volna a szombati sprintkvalifikáción – amennyiben nemcsak az első három helyezettet jutalmazták volna ezen a viadalon.

Csakhogy a futam első körében Russell Carlos Sainz Jr.-ral akadt össze a Brooklands-kanyarban, ami bár a brit versenyzőnek csak egy pozíciójába került, Sainz egészen a 18. helyig esett vissza. A spanyol a 11.-ként látta meg a kockás zászlót, aminek a lengetése után a sportfelügyelők alaposabban megvizsgálták a két pilóta esetét.


Végül Russellt találták hibásnak, amiért letolta a pályáról Sainzot, s háromhelyes rajtbüntetéssel, illetve egy büntetőponttal sújtották a Williams versenyzőjét. Ennek értelmében Russell a 12. helyről kezdheti meg a hazai versenyét.

A Brit Nagydíj vasárnap 16 órakor veszi kezdetét!

BRIT NAGYDÍJ, A SPRINTKVALIFIKÁCIÓ VÉGEREDMÉNYE 
  1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda  
  2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1.430 mp h. 
  3. Valtteri Bottas finn Mercedes 7.502
  4. Charles Leclerc monacói Ferrari 11.278
  5. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 24.111
  6. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 30.959
  7. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 43.527
  8. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 44.439
  9. George Russell* brit Williams-Mercedes 46.652
10. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 47.395
11. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 47.798
12. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 48.763
13. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 50.677
14. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 52.179
15. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 53.225
16. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 53.567
17. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 55.162
18. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:08.213
19. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1:17.648
20. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1 kör
 * 3 rajthelyes büntetés a Sainz elleni manővere miatt