F1: megjelent a Michael Schumacherről szóló dokumentumfilm előzetese

Vágólapra másolva!
2021.08.25. 11:53
null
Vettel (balra) a filmben és az előzetesben is megszólal (Fotó: AFP)
Amint arról korábban beszámoltunk, a Netflix dokumentumfilmet készít a hétszeres Formula–1-es világbajnok Michael Schumacherről, amelynek célja, hogy az autóversenyző teljes személyiségét bemutassa, ráadásul ezt a család teljes támogatásával teszi. A streamingszolgáltató szerdán bemutatta szeptember 15-én érkező, „Schumacher” címet viselő alkotás előzetesét.

A Netflix részéről a trailer bemutatásának időpontja persze nem véletlen: napra pontosan 30 évvel ezelőtt, 1991. augusztus 25-én indult először F1-es versenyen a későbbi hétszeres világbajnok – a Belga Nagydíj azonban bő egy kilométer után kuplungproblémák miatt véget ért számára.

A filmben Schumacher családtagjai mellett többek közt olyanok beszélnek a hétszeres világbajnokról, mint Luca di Montezemolo, Jean Todt, Bernie Ecclestone, Mika Häkkinen, Sebastian Vettel vagy épp David Coulthard.

Hogy ezen felül pontosan mire számíthatunk, arról egyelőre csak a találgatások mennek, az viszont biztos, hogy óriási áttörés már maga a sorozat elkészítése is, Schumacher 2013-as síbalesete óta ugyanis szinte semmilyen információt nem osztott meg a nyilvánossággal a család.

A film premiere szeptember 15-én lesz a Netflixen.

AZ ELŐZETES

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik