F1: McGregor nem hozott szerencsét a Haasnak; ismét „bohócmódban” a Ferrari

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.30. 18:54
Sergio Pérez győzelmével ért véget a Formula–1-es Monacói Nagydíj. Az idény egyik legkülönlegesebb versenyhétvégéjére sok híresség látogatott ki ezúttal is, ám Conor McGregor jelenléte nem sok jót jelentett a Haas számára. Bár az utóbbi időben sok szép stratégia húzást bemutatott a Ferrari, Monacóban ismét bakizott, ami Charles Leclerc győzelmébe került. Daniel Ricciardo nem éppen a legszebb napjait éli meg a McLarennél – a balesete után arra sem voltak kíváncsiak a csapatánál, hogy jól van-e a versenyzőjük. Sergio Pérez előbb az autójára, majd a Red Bull medencéjébe „zuhant” a futamgyőzelme után.

NEM ÉPPEN EGYÜTTÉRZŐ KÉRDÉS RICCIARDÓNAK. Láthattunk néhány balesetet a múlt hétvégén, Daniel Ricciardo például már a második szabadedzésen összetörte a McLarenjét. A balesetet követően azonnal próbálták megtudni az ausztrál versenyző csapatánál, nem történt-e nagyobb baj, ám nem éppen az ilyenkor megszokott kérdést tették fel Ricciardónak. Ahelyett ugyanis, hogy arra kérdeztek volna rá, hogy jól van-e a versenyző, a mérnök az autó állapotára volt kíváncsi. Azért Ricciardo jelezte, hogy ő legalább nem sérült meg a balesetben. NEM ÉPPEN EGYÜTTÉRZŐ KÉRDÉS RICCIARDÓNAK. Láthattunk néhány balesetet a múlt hétvégén, Daniel Ricciardo például már a második szabadedzésen összetörte a McLarenjét. A balesetet követően azonnal próbálták megtudni az ausztrál versenyző csapatánál, nem történt-e nagyobb baj, ám nem éppen az ilyenkor megszokott kérdést tették fel Ricciardónak. Ahelyett ugyanis, hogy arra kérdeztek volna rá, hogy jól van-e a versenyző, a mérnök az autó állapotára volt kíváncsi. Azért Ricciardo jelezte, hogy ő legalább nem sérült meg a balesetben.


HIÁBA JÖTT A VÁRVA VÁRT ESŐ. Korábban úgy tűnt, hogy akár már a hétvége elején leszakadhat az ég Monacóban – némi plusz izgalmat okozva ezzel –, ám végül csak a futamon, vagyis annak is csupán a legelején nehezítette a versenyzők dolgát a nedves pálya. Ráadásul az eső egyben azt is jelentette, hogy némi csúszás, biztonsági autó mögött autózás és megszakítás után végül nagyjából a tervezettnél egy órával később kezdődhetett meg a futam.


NEM MINDEN SZTÁRVENDÉG HOZ SZERENCSÉT. A Haas vendégeként tekintette meg a monacói versenyt Conor McGregor, aki a futam előtt Mick Schumacherrel fotózkodott, és amikor megkérdezték az amerikai istálló esélyeiről, különleges eredményt jósolt a vendéglátóinak. Végül egyik Haas-versenyző sem tudta befejezni a futamot, s míg Kevin Magnussen kiesését „csupán” technikai probléma okozta, Schumacher az idény eddigi talán legcsúnyább balesetét szenvedte el az uszodánál.


Kinn járt a versenyhétvégén egyébként Gulácsi Péter is, aki nem meglepő módon a Red Bullnál vendégeskedett. A magyar válogatott és a Leipzig kapusa Max Verstappennel is összefutott, akinek bár nem sikerült nyernie Monacóban, az újabb dobogós helyezésével és Leclerc negyedik helyével tovább növelte az előnyét a világbajnoki összetettben.

A ROSSZ TAKTIKA LECLERC GYŐZELMÉBE KERÜLT. Egész hétvégén magabiztos teljesítményt nyújtott hazai pályán Charles Leclerc, ám nemhogy nem sikerült visszavennie a Barcelonában elveszített vb-vezetést, hatról kilenc pontra nőtt a hátránya Verstappennel szemben a pontversenyben. Emögött a Ferrari taktikai bakija állt, amire korábban is számtalanszor volt már példa a maranellói istállónál, Monacóban pedig megint sikerült valamit nagyon elszámolniuk.


Folytatódott tehát Leclerc pechsorozata Monacóban, s bár idén legalább már sikerült célba érnie, dobogóra továbbra sem állhatott az otthonában. Nem meglepő tehát, hogy a futam után azt nyilatkozta: megszokta már, hogy csalódottan megy haza a számára egyébként oly különleges versenyről.

PÉREZNEK LE KELL ÜLNIE, MIUTÁN NYERT. Hosszú futamot teljesített a mezőny Monacóban, s a végén leginkább a futamgyőztes Sergio Pérez örülhetett. Igaz, a mexikói versenyző néhány kellemetlen pillanatot is átélt, amikor a fél világ nézhette végig élőben, hogyan esik vissza az autójára ahelyett, hogy a hazája zászlaját a magasba emelve ünnepeltetné magát. Vagy az is lehet, hogy túlságosan sokkolta a siker...

NEM MARADHATOTT EL A MEDENCÉS ÜNNEPLÉS SEM. Jó ideje hagyomány a Red Bullnál, hogy ha valamelyik versenyzőjük arat győzelmet Monacóban, a teljes csapat előtt veti bele magát az osztrák istálló részlegén kialakított medencébe. A különleges ünneplés idén Péreznek járt ki, aki monacói első, összességében pedig harmadik futamgyőzelmet aratta a hercegségben.

MONACÓI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1.
Sergio Pérez
mexikóiRed Bull-Honda
1:56.30.265
2. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1.154 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1.491 mp h.
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 2.922 mp h.
5. George Russell brit Mercedes 11.968 mp h.
6. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 12.231 mp h.
7. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 46.358 mp h.
8. Lewis Hamilton brit Mercedes 50.388 mp h.
9. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 52.525 mp h.
10. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 53.536 mp h.
11. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 54.289 mp h.
12. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 55.644 mp h.
13. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 57.635 mp h.
14. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:00.802 p h.
15. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
16. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
17. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1 kör h.
FELADTÁK megtett körök kiesés oka
Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 48 feladta
Mick Schumacher német Haas-Ferrari 24 feladta
Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 19 feladta
A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Max Verstappen 4 5 5 2 125
2. Charles Leclerc 2 4 6 3 116
3. Sergio Pérez 1 4 6 1 110
4. George Russell 2 7 84
5. Carlos Sainz 4 6 83
6. Lewis Hamilton 1 6 50
7. Lando Norris 1 5 1 48
8. Valtteri Bottas 6 40
9. Esteban Ocon 5 30
10. Kevin Magnussen 3 15
11. Daniel Ricciardo 2 11
12. Cunoda Juki 3 11
13. Fernando Alonso 3 10
14. Pierre Gasly 2 6
15. Sebastian Vettel 2 5
16. Alexander Albon 2 3
17. Lance Stroll 2 2
18. Csou Kuan-jü 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda 235
2. Ferrari 199
3. Mercedes 134
4. McLaren-Mercedes 59
5. Alfa Romeo-Ferrari 41
6. Alpine-Renault 40
7. AlphaTauri-Honda 17
8. Haas-Ferrari 15
9. Aston Martin-Mercedes 7
10. Williams-Mercedes 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik