AMIKOR MÁR A HAASNÁL IS „MAZESPINNEL” VICCELŐDNEK. Hamar ráragadt ez a név Nyikita Mazepinre, ugyanis idén vélhetően mindenkinél több megforgást mutatott be a versenyhétvégéken. A Stájer GP-t megelőzően Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke átadott egy kis ajándékot a versenyzőjének, mondván, „Ezt pörgesd inkább, ne az autódat!”.


A MERCEDES ÉS A SPIELBERGI BÜNTETÉSEK. 2016 óta mindössze egyszer fordult elő, hogy nem büntették meg a Mercedes valamelyik versenyzőjét a spielbergi futam előtt. Valtteri Bottast idén azért sújtották három rajthelyes büntetéssel, mert megpördült a bokszutcában a második szabadedzésen. A finn versenyző egyébként nem találta jogosnak a hátrasorolását, és kemény vádakkal illette az őt bepanaszolókat.


ROSSZ KEZDÉS, MAJD SZÁRNYALÁS. Nem jött ki túl jól az első körös helyezkedésből Charles Leclerc, aki többek között Pierre Gaslyval is ütközött – emiatt a francia versenyzőnek hamar fel kellett adnia a futamot.


Leclerc egy korai kerékcsere után megkezdte a felzárkózást, és végül a hetedik helyen intette le a kockás zászló. A monacói versenyző a futam után úgy nyilatkozott, hogy a második körtől talán a valaha volt egyik legjobb teljesítményét nyújtotta Spielbergben, és meglepődött azon, hogy milyen jó volt a Ferrari versenytempója. Ráadásul ez alkalommal a csapat stratégái sem mondtak csődöt.


RUSSELL PONTJAI ISMÉT A BOKSZUTCÁBAN ÚSZTAK EL. Melyik F1-es rajongó ne emlékezne a tavalyi Szahíri Nagydíjra, amelyen George Russell a koronavírusos Lewis Hamiltont helyettesítve a Mercedesnél győzelmet is arathatott volna. Csakhogy a csapat szerelői elrontották a kerékcseréjét, és csak kilencedikként zárta a futamot. A hétvégén Ausztriában aztán megvolt az esélye arra, hogy megszerezze az első pontjait a Williams színeiben, ám egy-két lassú kerékcsere és technikai probléma miatt fel kellett adnia a futamot.

VERSTAPPEN MÁR NÉGYNÉL TART. Nyolc futam után négy győzelemmel és 18 pontos előnnyel áll Max Verstappen a világbajnoki pontversenyben. Spielbergben ráadásul a Red Bull saját pályáján aratott győzelmet úgy, hogy nem sok esélyt hagyott a Mercedesnek. Verstappennek így Christian Hornertől is járt a hatalmas gratuláció a futam után.


SCHUMACHER A McLAREN UTÁN ÉRDEKLŐDÖTT. A leintést követően a Haas német újonca látványosan szemügyre vette Lando Norris autóját. Sokszor ennyi is elég, hogy szárnyra kapjanak a pletykák és az összeesküvés-elméletek.


A STÁJER NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:22.18.925 
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 35.743 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 46.907 mp h.
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 47.434 mp h.
5. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1 kör h.
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1 kör h.
7. Charles Leclerc monacói Ferrari 1 kör h.
8. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
9. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1 kör h.
10. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1 kör h.
11. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
12. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
13. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1 kör h.
14. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1 kör h.
15. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
16. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 2 kör h.
17. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 3 kör h.
18. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 3 kör h.
  KIESETT     MEGTETT KÖR
  George Russell brit Williams-Mercedes 36
  Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 4 7 7 2 156  
2. Lewis Hamilton 3 6 7 3 138  
3. Sergio Pérez 1 2 7 - 96  
4. Lando Norris - 2 8 - 86  
5. Valtteri Bottas - 4 5 2 74  
6. Charles Leclerc - - 6 - 58  
7. Carlos Sainz Jr. - 1 6 - 50  
8. Pierre Gasly - 1 6 - 37  
9. Daniel Ricciardo - - 6 - 34  
10. Sebastian Vettel - 1 3 - 30  
11. Fernando Alonso - - 5 - 19  
12. Lance Stroll - - 5 - 14  
13. Esteban Ocon - - 4 - 12  
14. Cunoda Juki - - 3 - 9  
15. Kimi Räikkönen - - 1 - 1  
16. Antonio Giovinazzi - - 1 - 1  
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda 252
2. Mercedes 212
3. McLaren-Mercedes 120
4. Ferrari 108
5. AlphaTauri-Honda 46
6. Aston Martin-Mercedes 44
7. Alpine-Renault 31
8. Alfa Romeo-Ferrari 2
9. Williams-Mercedes 0
10. Haas-Ferrari 0