F1: Max uralta a hétvégét, a versenyt és az idényt is – nemzetközi sajtóvisszhang

Vágólapra másolva!
2022.11.21. 12:25
null
Max Verstappen dominált 2022-ben, az utolsó futamot is behúzta (Fotó: Getty Images)
A nemzetközi sajtó elsősorban a szezont uraló Max Verstappent élteti a vasárnapi idényzáró Formula–1-es Abu-Dzabi Nagydíj másnapján, de megemlékezik a visszavonuló Sebastian Vettelről is.

NAGY-BRITANNIA

Guardian: Max Verstappen ugyanazzal a domináns, milliméterpontosságú teljesítménnyel győzött a szezonzárón, amellyel a második világbajnoki címét bebiztosította.
The Sun: Verstappen szezonbeli 15. győzelmét aratta az Abu-Dzabi Nagydíjon, miközben Lewis Hamilton két körrel a vége előtt feladásra kényszerült. A Mercedes pilótája az utóbbi 15 évben mindig nyert legalább egyszer, de idén – egy rosszul tervezett autóval és Verstappen dominanciájával – véget ért a sorozata.
Daily Mirror: Verstappen a pole pozícióból rajtolt, majd elhúzott, hogy aztán kényelmesen nyerje a versenyt. Az igazi csata a futam és az összetett második helyéért zajlott Leclerc és Pérez között.

SPANYOLORSZÁG

Marca: A Ferrarit sokszor kritizálták a stratégiai hibái miatt, Abu-Dzabiban azonban sikerült Leclerc-t egyetlen kiállással a második helyre vezetnie.
La Vanguardia: Verstappen idei 15. futamgyőzelmével elérhetetlen magasságba emelte a szezonbeli sikerek viszonyítási alapját.

14. ABU-DZABI NAGYDÍJ
NOVEMBER 18., PÉNTEK
1. szabadedzés:1. Hamilton 1:26.633
2. szabadedzés:1. Verstappen1:25.146
NOVEMBER 19., SZOMBAT
3. szabadedzés:1. Pérez 1:24.982
Időmérő:1. Verstappen 1:23.824
NOVEMBER 20., VASÁRNAP
A verseny:1. Verstappen, 2. Leclerc, 3. Pérez

FRANCIAORSZÁG

Le Figaro: Verstappen nem adja fel. Már kétszeres világbajnokként, az egy idényen belül aratott futamgyőzelmek rekordereként az Abu-Dzabiban aratott sikerrel akarta befejezni az évet.

OLASZORSZÁG

Gazzetta dello Sport: Max uralta a hétvégét és a versenyt is, ahogy az egész szezont.
Vettel nagy örökséget hagy maga után. Bravissimo Leclerc: intelligenciával és tehetséggel megszerezte a második helyet.

AUSZTRIA

Kronen-Zeitung: Verstappen a rajttól a célig irányította a futamot.

SVÁJC

Tages-Anzeiger: Sebastian Vettel karrierje során négyszer is első lett az autós gyorsasági világbajnokságon. Abu-Dzabiban, utolsó versenyén élvezte az utolsó köreit, de meg kellett elégednie a tizedik hellyel.

ABU-DZABI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda1:27:45.914
2.Charles LeclercmonacóiFerrari8.771 mp h.
3.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda10.093 mp h.
4.Carlos SainzspanyolFerrari24.892 mp h.
5.George RussellbritMercedes35.888 mp h.
6.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes56.234 mp h.
7.Esteban OconfranciaAlpine-Renault57.240 mp h.
8.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:16.931 p h.
9.Daniel RicciardoausztrálMcLaren-Mercedes1:23.268 p h.
10.Sebastian VettelnémetAston Martin-Mercedes1:23.898 p h.
11.Cunoda JukijapánAlphaTauri-Honda1:29.371 p h.
12.Csou Kuan-jükínaiAlfa Romeo-Ferrari1 kör h.
13.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1 kör h.
14.Pierre GaslyfranciaAlphaTauri-Honda1 kör h.
15.Valtteri BottasfinnAlfa Romeo-Ferrari1 kör h.
16.Mick SchumachernémetHaas-Ferrari1 kör h.
17.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1 kör h.
18.Lewis HamiltonbritMercedes3 kör h.hidraulika
19.Nicholas LatifikanadaiWilliams-Mercedes3 kör h.
FELADTÁKmegtett körökkiesés oka
Fernando AlonsospanyolAlpine-Renault27hűtővíz-elfolyás

A VILÁGBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Max Verstappen 15 17 20 5 454
2. Charles Leclerc 3 11 19 3 308
3. Sergio Pérez 2 11 20 3 305
4. George Russell 1 8 20 3 275
5. Carlos Sainz 1 9 18 2 246
6. Lewis Hamilton 9 19 2 240
7. Lando Norris 1 18 2 122
8. Esteban Ocon 16 92
9. Fernando Alonso 14 81
10. Valtteri Bottas 9 49
11. Daniel Ricciardo 8 37
12. Sebastian Vettel 10 37
13. Kevin Magnussen 7 25
14. Pierre Gasly 6 23
15. Lance Stroll 8 18
16. Mick Schumacher 2 12
17. Cunoda Juki 4 12
18. Csou Kuan-jü 3 6
19. Alexander Albon 3 4
20. Nicholas Latifi 1 2
20. Nyck de Vries 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda 759
2. Ferrari 554
3. Mercedes 515
4. Alpine-Renault 173
5. McLaren-Mercedes 159
6. Alfa Romeo-Ferrari 55
7. Aston Martin-Mercedes 55
8. Haas-Ferrari 37
9. AlphaTauri-Honda 35
10. Williams-Mercedes 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik