F1: Marko szerint Hamilton tönkretette a versenyzőjük pályafutását

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.15. 12:19
null
Hamilton és Albon találkozója csúnyán végződött a tavalyi Osztrák Nagydíjon (Fotó: AFP)
Helmut Marko, a Red Bull juniorprogramjának vezetője úgy véli, hogy Alexander Albon karrierje teljesen másképpen alakulhatott volna akkor, ha Lewis Hamilton nem követett volna el szabálytalanságot ellene az egyik tavalyi futamon.

 

Kissé furcsa módon alakult Alexander Albon – végül nem túl hosszúra sikerült – pályafutása a Formula–1-ben. Mikor a thaiföldi versenyző szinte már lemondott a királykategóriáról, lehetőséget kapott a Toro Rossónál, majd mindössze 12 versenyt követően felkerült a Red Bullhoz Max Verstappen mellé.

Albon azonban nem váltotta be a vezetőség hozzá fűzött reményeit, így a 2020-as idényt követően visszafokozták tartalék versenyzővé. Az idén emellett a német túraautó-bajnokságban (DTM) méreti meg magát. Helmut Marko, a Red Bull juniorprogramjának vezetője szerint azonban minden másképp lehetne most, ha a tavalyi Osztrák Nagydíjon Lewis Hamilton nem fosztotta volna meg Albont a futamgyőzelem lehetőségétől.

„Úgy gondolom, hogy Hamilton akkor tette tönkre Albon karrierjét – vélekedik Marko. – Ha nem lökte volna ki azon a versenyen, Albon megnyerhette volna a futamot. Azután talán minden másképpen alakult volna, hiszen a mentális állapot és az önbizalom egészen máshogy fejlődött volna.”

Marko arra is kitért, hogy milyen lehetőségei maradtak Albonnak a jövőt tekintve. Arra nem sok esélyt lát, hogy a közeljövőben újra ülést tudnának biztosítani neki, de nem biztos abban, hogy ettől függetlenül nem láthatjuk még a thaiföldi versenyzőt F1-es futamon.

„Albon nagyon jó a szimulátorban, és általában véve is jó versenyző. Nemrégiben a Pirellinek tesztelt, és mi is próbáljuk a Red Bull családjában tartani, azonban ha üléshez jut valahol máshol, nem állunk az útjába. Ha egy versenyző koronavírustesztje pozitív lesz, azonnal karanténba kerül. Ha ez megtörténik valakivel, akár három futamot is kihagyhat. A tartalék versenyző szerepe felértékelődött, nagyobb, mint valaha” – mondta Marko a Motorsport-Total.comnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik