F1: Marko odaszúrt Péreznek; Russell a Mercedest hibáztatja

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.03. 20:30
null
George Russell (jobbra) szerint nem őt vagy Lewis Hamiltont kell hibáztatni kettejük ütközéséért (Fotó: AFP)
Max Verstappen nagy fölénnyel hódította el a pole pozíciót a Formula–1-es Spanyol Nagydíj időmérőjén. A Red Bull címvédője ennek ellenére úgy véli, még gyorsabb lehetett volna, de elmondása szerint már a mérnöke kérte arra, hogy vegyen vissza. A jóval gyengébb kvalifikációt teljesítő csapattársa, Sergio Pérez megcélozta a dobogót Barcelonában, ám lehet, hogy a Red Bullnál kezd betelni a pohár a mostanában egyre gyakrabban hibázó versenyzővel kapcsolatban. Charles Leclerc egyelőre nem tudja, mi áll a rendkívül nehét időmérője hátterében, míg a csapattársával ütköző George Russell szerint sokkal jobb kommunikációra lenne szükség a Mercedesnél.

 

Három „győztes” szabadedzés után Max Verstappen az időmérőn sem talált legyőzőre – igaz, az ellenfelei igencsak megfogyatkoztak az utolsó szakaszra. A Red Bull címvédője végül közel félmásodperces előnnyel szerezte meg pályafutása 24. pole pozíciót, pedig mint később elárulta, a csapata kérésére nem adott ki mindent magából.

„Amikor elkezdtük a Q3-at, tudtam, hogy van még némi tartalék az autóban – árulta el Verstappen. – Már az első gyors körömön a határon autózhattam, és nagyon gyors voltam. A második köröm még jobban sikerülhetett volna, de azt hiszen, hogy a mérnökön kissé ideges lett, és inkább szólt, hogy vegyek vissza. Óvnom kellett a gumikat, mert talán szükség lesz rájuk holnap. Az autóm az első perctől jól működött. Csak kisebb változtatásokat kellett végrehajtani rajta, jól éreztem magam vezetés közben a hétvége legelejétől.”

53. SPANYOL NAGYDÍJ
JÚNIUS 2., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:14.606
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:13.907
JÚNIUS 3., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:13.664
Időmérő: 1. Verstappen 1:12.272
JÚNIUS 4., VASÁRNAP
A verseny (66 kör, 307.236 km) rajtja: 15.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Június 18., 20.00Kanadai Nagydíj, Montreal
Július 2., 15.00Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 9. 16.00
Brit Nagydíj, Silverstone

Csapattársa simán elhódította a rajtelsőséget, míg Sergio Pérez be sem jutott a barcelonai kvalifikáció utolsó szakaszába. A mexikói versenyző hibázott a Q2-ben, de reméli, hogy a 11. rajthely ellenére is a dobogón pezsgőzhet vasárnap.

„Gördülékenyen indult a hétvége, de aztán a körülmények nehézzé váltak, és nem éreztem jól magam az autóban az időmérőn – vallotta be Pérez. – Próbáltam változtatni a vezetési stílusomon, de amint változékonnyá váltak a körülmények, rossz helyzetbe kerültem. Nem tudtam kihozni az autóból a maximumot, ráadásul az ötös kanyarban még kissé vizes volt a pálya. Elveszítettem az uralmat az autó hátulja felett, és a kavicságyban találtam magam. Veszítettem némi időt, ami végül a vesztemet okozta, de hiszem, hogy holnap bármi megtörténhet. Értékes pontokat szerezhetünk, és remélhetőleg a dobogós helyezés is összejön.”

Versenyzőjével ellentétében Helmut Marko szigorúbban látja a helyzetet. A Red Bull tanácsadóját aggasztaja, hogy Pérez már a második hétvégén hibázik, ami mögött a szakember szerint a vb-cím hajszolása áll.

„Valami nem megy jól Checónál Monte-Carlo óta – vélekedik Marko. – Jobban kellene koncentrálnia magára a versenyzésre, nem pedig a bajnoki címre kellene gondolnia. Remélem, rendbe rakja magában a dolgokat, mert eddig egész hétvégén megvolt a négy-öt tizedmásodperces lemaradása. Hitt abban, hogy idén meglehet a világbajnoki cím, de mostanában kemény emlékeztetőt kapott arról, hogy ehhez össze kell szednie magát.”


Furcsa jelenettel ért véget a Q2 a Mercedes szempontjából, hiszen a csapat két versenyzője kissé összeért a célegyenesben, aminek következtében Lewis Hamilton autójáról le is repült egy alkatrész. Az időmérőt követően George Russell elmondta, mi történt, és leszögezte: nem a versenyzők hibáztak ebben a helyzetben.

GASLY ELVESZÍTETTE A 2. SOROS RAJTHELYÉT
Összesen hat hellyel küldték hátrébb a rajtrácson Pierre Gaslyt a sportfelügyelők. Az Alpine versenyzője először Carlos Sainz Jr.-t tartotta fel a Q1-ben, majd nem sokkal később Max Verstappen elől sem húzódott le időben. Bár utóbbi esetben kiemelték, hogy Gaslynak azt mondta a mérnöke, Verstappen nem gyors körön érkezik, a sportfelügyelők végül ezért, illetve a Sainz elleni esetért is három-három rajthelyes büntetést róttak ki rá. A francia pilóta így a negyedik helyett csupán a tizedik pozícióból kezdheti meg a Spanyol GP-t.

„Hatalmas félreértés történt – mondta a brit pilóta. – Magam elé figyeltem, hogy megpróbáljam elkapni Carlos szélárnyékát, a következő pillanatban pedig Lewis ott termett. Meg kell beszélnünk, mi történt, hiszen ilyen sosem fordulhat elő csapattársak között. Ez nem a versenyzők hibája volt, de egy csapaton belül nem szabadna ilyennek történnie. A kommunikációnak gördülékenyebben kellene folynia.”

Már a Q1-ben véget ért az időmérő Charles Leclerc számára, aki így csak az utolsó sorból indulhat Barcelonában. A Ferrari versenyzőjét az első perctől több tényező is hátráltatta – elmondása szerint arra is nagy esély van, hogy technikai meghibásodás állt a problémái hátterében.

„Még nem tudom pontosan, hogy mi történt – mondta a kiesését követően Leclerc. – Csak annyit mondhatok, hogy a balkanyarokban vezethetetlen volt az autó, a jobbkanyarokban pedig hasonló érzésem volt, mint az utolsó edzésen. Meg kell fejtenünk, mi volt a baj ott, ahol nem stimmelt valami, mert nagyon messze jártam attól, amire korábban számítottam. Egyáltalán nem volt tapadásom a hátsó gumikat tekintve, de alaposan át kell néznünk az autót. Meglepődnék, ha minden rendben lenne vele.”

SPANYOL NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda RBPT 1:12.272 átlag: 231.973 km/ó
2. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:12.734 0.462
3. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:12.792 0.520
4. Pierre Gasly* francia Alpine-Renault 1:12.816 0.544
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:12.818 0.546
6. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:12.994 0.722
7. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:13.083 0.811
8. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1:13.229 0.957
9. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 1:13.507 1.235
10. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 1:13.682 1.410
11. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda RBPT 1:13.334 0.574
12. George Russell brit Mercedes 1:13.447 0.687
13. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:13.521 0.761
14. Nyck de Vries holland AlphaTauri-Honda RBPT 1:14.083 1.323
15. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda RBPT 1:14.477 1.717
16. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:13.977 1.040
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:14.042 1.105
18. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:14.063 1.126
19. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:14.079 1.142
20. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 1:14.699 1.762
* Sainz és Verstappen feltartásáért összesen 6 rajthelyes büntetés, ami miatt a 10. helyről rajtolhat
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:12.937 1. Verstappen 1:12.760
2. Norris 1:13.295 2. Norris 1:12.776
3. Russell 1:13.326 3. Sainz 1:12.790
4. Sainz 1:13.411 4. Hamilton 1:12.999
5. Hülkenberg 1:13.420 5. Ocon 1:13.001
6. Ocon 1:13.433 6. Piastri 1:13.059
7. Gasly 1:13.471 7. Stroll 1:13.082
8. De Vries 1:13.581 8. Alonso 1:13.098
9. Verstappen 1:13.615 9. Gasly 1:13.186
10. Csou 1:13.677 10. Hülkenberg 1:13.283
11. Puastri 1:13.691 11. Pérez 1:13.334
12. Alonso 1:13.747 12. Russell 1:13.447
13. Stroll 1:13.766 13. Csou 1:13.521
14. Cunoda 1:13.862 14. De Vries 1:14.083
15. Pérez 1:13.874 15. Cunoda 1:14.477
16. Bottas 1:13.977
17. Magnussen 1:14.042
18. Albon 1:14.063
19. Leclerc 1:14.079
20. Sargeant 1:14.699

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik