F1: Maldonado és Grosjean marad a Lotusnál - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.19. 13:45
A Lotus-istálló bejelentette, hogy a következő évben is a Pastor Maldonado, Romain Grosjean párossal indul a Formula–1-es világbajnokságban. A 2015-ben Renault helyett Mercedes-erőforrást használó csapatnál Maldonado szereplése eddig is biztos volt, Grosjean hosszabbításának bejelentésére kellett várni.

A 2012-es idény óta a csapatnál versenyző franciaa napokban a Twitteren, az Instagramon és a Facebookon is bejelentette, hogy hosszabbított a Lotusszal, de mindegyik üzenetét törölte pár perccel később. Igyekezetét sokan azzal hozták összefüggésbe, hogy Brazíliában a Lotusnál tárgyaltak Esteban Gutiérrez személyes szponzora, a mexikói Telmex telekommunikációs cég képviselői, így volt esély arra, hogy a Saubertől az idény végén távozó pilóta bevásárolja magát az enstone-iakhoz.

A Lotus az előző szezonban a legtovább tartotta a lépést a Red Bull-lal, Grosjeannak különösen jól sikerültek az utolsó versenyei. Ám az új motorok miatt a Lotus a Red Bullhoz hasonlóan visszaesett, sőt, még jobban is, de a Mercedesszel kötött szerződés ugyanúgy feltámadást hozhat, mint az idén a Williams esetében.

Az F1-es karrierje során eddig kilenc dobogós helyezést szerző Grosjean ebben kulcsszereplő lehet.

A 2015-ÖS FELÁLLÁS
MERCEDES Mercedes Nico Rosberg Lewis Hamilton
RED BULL Renault Daniel Ricciardo Danyiil Kvjat
FERRARI Ferrari Sebastian Vettel (?)
Kimi Räikkönen
WILLIAMS Mercedes Valtteri Bottas Felipe Massa
McLAREN Honda Fernando Alonso (?)
Kevin Magnussen/Jenson Button (?)
FORCE INDIA Mercedes Nico Hülkenberg Sergio Pérez
TORO ROSSO Renault Max Verstappen Jean-Éric Vergne (?)
LOTUS Mercedes Pastor Maldonado Romain Grosjean
SAUBER Ferrari Marcus Ericsson
Felipe Nasr
A Caterham és a Marussia szereplése kérdéses

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik