Hamilton az élen Malajziában, a Lotus tovább szenved

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.28. 02:52
null
Lewis Hamilton volt a leggyorsabb Sepangban az első edzésen (Fotók: Action Images)
Lewis Hamilton zárta az élen a Malajziai Nagydíj első szabadedzését. A Mercedes angol pilótája ugyan a tréning végén kisodródott a pályáról, összességében elégedett lehet, hiszen jól működött a motorja, amely az Ausztrál Nagydíjon a kiesését okozta, de sikerült megszerelni az elmúlt két hétben. A második Kimi Räikkönen lett a Ferrarival, a harmadik a vb-éllovas Nico Rosberg. A Lotus tovább szenved, Romain Grosjean és Pastor Maldonado is mért kör nélkül zárt, s mindkét autó leállt a pályán.

Lewis Hamilton az Ausztrál Nagydíj elején motorhiba miatt állt ki, de a Mercedes szerint javítható volt az erőforrása. Minden jel arra utal, hogy sikerült helyretenni az egységet, az angol ugyanis ezzel körözött Sepangban, és a leggyorsabb volt a Malajziai GP első szabadedzésén, megelőzve Kimi Räikkönent és Nico Rosberget.

A Mercedes angolja persze nem volt felhőtlenül boldog, mint mondta, nagyon csúszik a pálya, és ezt demonstrálta is az edzés legvégén egy kicsúszással. Rajta kívül is többen megpördültek, Fernando Alonso, Felipe Massa, Marcus Ericsson, Esteban Gutiérrez és Adrian Sutil is így járt, de szinte minden autón látszott, hogy nehéz vezetni, a sepangi pályán kiütköztek az aerodinamikai megszorítások hatásai.

Látványos korrigálásokat láthattunk, kimutatkozott, milyen nehéz vezetni az autókat, és mennyire nehéz egyáltalán a pályán tartani azokat ilyen nagy tempónál.

A Lotus pilótái ezt nem tapasztalhatták meg, Romain Grosjean autója ugyanis leállt a pályán, és Pastor Maldonadónak is le kellett állítania a boxutcába menet. Egyikük sem futott mért kört, tovább szenved az idénynyitót kettős kieséssel záró istálló.

Kobajasi Kamui öt kör után ragadt a boxban a Caterhammel, míg Adrian Sutil a Force IIndia üzemanyag-ellátása miatt nem tudott érdemben körözni.

MALAJZIAI NAGYDÍJ, 1. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:40.691 átlag: 198.178 km/ó 19 kör
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:40.843 0.152 mp h. 20
3. Nico Rosberg német Mercedes 1:41.028 0.337 19
4. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:41.111 0.420 20
5. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:41.274 0.583 18
6. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:41.402 0.711 15
7. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:41.523 0.832 9
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:41.642 0.951 19
9. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:41.686 0.995 23
10. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:41.830 1.139 22
11. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:41.923 1.232 14
12. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:42.117 1.426 20
13. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:42.365 1.674 21
14. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:42.869 2.178 21
15. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:42.904 2.213 23
16. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:43.825 3.134 18
17. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:45.775 5.084 24
18. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:46.911 6.220 10
19. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:51.180 10.489 5
20. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes idő nélkül 2
21. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault idő nélkül 2
22. Romain Grosjean francia Lotus-Renault idő nélkül 4

AZ EDZÉS TUDÓSÍTÁSA

4.31 Véget ért az edzés, Hamilton zárta az élen – működik a motorja, amely Ausztráliában kisebb meghibásodás miatt a kiesését okozta. Ám nem felhőtlenül boldog: „Iszonyúan csúszik a pálya, mintha teleszórták volna a pályát üveggolyókkal" – mondta a rádión a kisodródása után.

4.30 Räikkönen csikorgó kerekekkel érkezett a 9-es kanyarba, de legalább be tudta venni. Nem úgy Hamilton pár másodperccel később, neki át kellett hajtania a kavicságyon.

4.28 A pilóták 4-5 másodperccel elmaradnak a legjobbjuktól, de Räikkönen ment egy saját legjobb első szektort. A kör többi részében azonban túl lassú volt, elkoptak már a gumik a Ferrarin is.

4.26 Pérez, aki a Force India üzemanyag-adagolója miatt eddig csak két kört tett meg, beült az autójába. Négy perce van, hogy egyáltalán kimenjen a pályára.

4.24 …de nem fejezte be, a boxba hajtott a végén.

4.23 Grosjean lassú felvezető köre után mért körbe kezdett…

A 16. MALAJZIAI NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
7.00–8.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
6.00–7.00: 3. szabadedzés
9.00–10.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
10.00: a verseny rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők, az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.

4.20 Az első négy, azaz Hamilton, Räikkönen, Rosberg és Button visszatért as pályára. Grosjean is elindult újra a Lotusszal. Vettel a 7. helyen áll a Red Bull-lal.

4.13 Maldonadónak sem fog sikerülni, szóltak neki a boxból, hogy azonnal állítsa le az autót. A venezuelai nagy nehezen elgurult a boxutca bejáratáig. Onnan ugyanúgy tolták tovább, mint korábban Magnussent. A Lotus nem tette meg a várt lépést előre, jelen állás szerint ezen a versenyen is bravúr lenne a célba érés.

4.12 18 perccel a vége előtt csendes a pálya, öt pilóta köröz, de ők sem tudnak javítani legjobbjukon.

4.11 Maldonado a pályán – vajon lesz mért köre?

4.07 Massa megpördült a 8-as kanyarban, ahol korában Alonso is hibázott. Az autók azokon a helyeken is instabilak, amelyeken tavaly úgy suhantak át, mintha síneken futnának. Nagyon jól kell vezetni az új kocsikkal, a legkisebb bizonytalanság is látványos hibát szül.

4.05 Közben Grosjean Lotusát visszajuttatták a boxba, nem elképzelhetetlen, hogy a francia még ezen a tréningen visszatér a pályára. A McLarennél is igyekeznek, hogy Magnussen autója mihamarabb újra használhatóvá váljon.

4.02 A Mercedes angolja tovább javított, már 1:40.691-gyel áll az első helyen.

16. MALAJZIAI NAGYDÍJ
A helyszín: Sepang, Kuala Lumpur
A pálya hossza: 5543 méter
Kanyarok száma: 16 (5 bal és 10 jobb)
A verseny hossza: 58 kör (310.408 km)
Gumitípusok: Kemény, közepesen kemény
Körrekord: 1:32.582 (Fernando Alonso, Renault, 2005)
Tavalyi pole pozíció: 1:49.674 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:39.199 (Sergio Pérez, McLaren)
Tavalyi dobogó: 1. Sebastian Vettel (Red Bull), 2. Mark Webber (Red Bull), 3. Lewis Hamilton (Mercedes)
Eddigi versenyek Sepangban: 15
Győzelmek a pole-ból: 8
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Fernando Alonso (2012) 8.

4.00 Magnussent a boxutcában már a McLaren szerelői tolják, Alonso a 8-as kanyarban megpördült. Räikkönen az első pilóta 1:41 perc alatti körrel, Hamilton 1:40.723-mal szinte azonnal megelőzte.

3.59 Räikkönen közben feljött a 3. helyre, Alonso pedig az első hely felé száguldott, de Magnussen miatt sárga zászlót lengettek az utolsó kanyarban, ezért visszavett, és maradt a 4. helyen.

3.57 A dán a lejtős részen el tudott indulni, miután meglökték a pályabírók, de elfogyott a lendülete, és megint megállt az autó. Újabb pályabírók futottak oda, hogy betolják a depóba.

3.55 Pérez és Maldonado még mindig a boxban vesztegel, a Marussiánál Chilton autóját szerelik (elektronikai hiba), Magnussen McLarenje a boxutca bejárata előtt állt le.

3.54 Ericsson megpördült a Cetarhammel a célegyenesre fordító kanyarban. Megvárta, míg szabad lesz az út, és továbbment.

3.51 A dán 1:41.274-gyel átvette a vezetést, miközben Vergne-nek és Gutiérreznek is látványosan kellett korrigálnia egy-egy elfékezés, illetve korai kigyorsítás után. Ricciardo a 6. heylen nyitott, Vettel is a pályán.

3.49 A Toro Rosso francia pilótája 1:41.402-es körrel az élre állt. Magnussen és Ricciardo is a pályán.

3.44 Gutiérrez és Vergne is a pályán.

3.41 A Caterhamnél sem szűntek meg a problémák, a Melbourne-ben pénteken szinte végig a boxban veszteglő Kobajasi autójában az energiatárolóval problémák vannak, a csapat jelentése szerint a japán ezen az edzésen nem megy már ki a pályára. Öt kört tett meg, az utolsó helyen áll.

3.40 Az idénynyitón az F1 valaha volt legfiatalabb pontszerzőjévé váló orosz továbbra is egyedül a pályán, a 7. helyre jött fel a 17, mért kört futó pilótából.

Már kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 
100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, 
a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok 
hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével
Már kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével

3.36 Kvjat törte meg a csendet. Alonso, Magnussen, Rosberg, Button, Hamilton, Vergne, Hülkenberg, Sutil, Bottas, Räikkönen az első tíz sorrendje. Kvjat, Pérez, Maldonado, Vettel, Ricciardo és Grosjean nem ment még mért kört, a francia nem is fog.

3.34 Csend van a pályán. A McLaren megtartotta az Ausztráliában látott alap festését, azaz az oldaldoboz továbbra is fekete az ezüst autón. A Mobil 1 helyet Esso felirat van rajta.

3.30 Eljött az első fél óra vége, a 30 percre kapott gumikat le kell venni az autókról. Ennek megfelelően kiürült a pálya. Az ismétlésekből látszik, hogy Sutil megjárta a bukóteret a boxutca bejáratánál, de továbbment a túlsúllyal küzdő Sauberrel.

3.29 Szabad a pálya, Rosberg feljött a 3. helyre.

3.27 Magnussen és Rosberg is szektorcsúcsot ment a pálya elején, de a Lotus miatt a középső szakaszban lassítaniuk kellett.

3.26 Grosjean kijött a pályára a Lotusszal, de az arany-fekete autó leállt a pályán. Ez a hétvége is rémesen kezdődik a csapat számára, pedig nagy előrelépésre számítottak Enstone-ban.

3.24 Alonso 1:41.923-mal visszavette a vezetést. Rosberg egyelőre csak a 13. A két Red Bull nem jött ki próbaköre óta.

3.23 A két Mercedes a pályán, a McLarennel Button előbb feljött a 3. helyre Alonso és Bottas mögé, majd 1:42.531-gyel az élre állt.

Nico Rosberg vb-éllovasként ül autóba ezen a hétvégén (Fotó: Action Images)
Nico Rosberg vb-éllovasként ül autóba ezen a hétvégén (Fotó: Action Images)

3.22 Massa hibázott az egyik kanyarban, és a pályáról lefutva pont vert fel a Williamsszel.

3.21 Alonso 1:42.930-cal az élre száguldott az F14 T-vel. Mindenki a narancssárga festésű kemény Pirelliket használja.

3.19 Bottas másodikra 1:43.193-at ment a fehér Williamsszel.

3.17 Bottas 1:44.359-cel megelőzte a mexikóit. Alonso is a pályán a Ferrarival. A spanyol nem folyt bele a motorok hangjáról szóló vitába, amelyben Vettel és Button volt a két szószóló, azt mondta, inkább vár a vélemény megfogalmazásával.

3.16 Gutiérrez 1:45.851-gyel kezdett.

3.15 Mark Webber tavaly 1:36.395 perces idővel zárta az élen a tavalyi első szabadedzést. Ausztráliában az autók 3.4 másodperccel maradtak el a tavalyi legjobbtól.

3.13 Némi megbeszélés a szerelőkkel, és Gutiérrez újra a pályán. A két Williams, Ericsson és Chilton követte vissza.

3.10 A hiányzó hármas is megtette próbakörét, amelyből Button és Magnussen kettőt is teljesített. Most üres a pálya.

3.05 Már csak a két Red Bullt és Grosjean Lotusát nem láttuk.

3.03 Már 14 pilóta kezdte meg ellenőrző körét.

3.01 Alonso Ferrarija az első a pályán. Button, Massa és Gutiérrez követi.

3.00 A Formula–1 a hét végén megemlékezik a hónap elején történt rejtélyes malajziai repülőgép-katasztrófáról is, az MH370-es járat áldozatainak emléke előtt a pilóták a sisakjukra, a csapatok az autókra festett üzenetekkel emlékeznek. A vasárnapi verseny előtt egyperces gyászszünet lesz.

2.59 A pilóták az idei szabályoknak megfelelően plusz készlet abroncsot kapnak a keményebb keverékből, amelyet csak az edzés első félórájában használhatnak. Azaz sűrű rajtra lehet számítani, majd 30 múlva jön némi csend a pályán.

2.55 A levegő 30, az aszfalt 40 fokos, a páratartalom 90 százalékos. Esőre egyelőre nem lehet számítani, de az Egyenlítőhöz közeli pályán délutánonként bármikor érkezhet zivatar, azaz a második szabadedzésen felkerülhetnek az autókra a vizes pályára való gumik. Vasárnapra nem jósolnak esőt, de ez Malajzia, ahol borzasztóan nehéz ennyire előre jósolni.

2.50 Lewis Hamilton az Ausztrál Nagydíj elején motorhiba miatt állt ki, de a Mercedes szerint javítható volt az erőforrása. Úgy tűnik, sikerült helyretenni az egységet, az angol ugyanis azt mondta, mindenképpen kipróbálja Sepangban, és ha minden rendben lesz, még az is lehet, hogy a vasárnapi futamnak is azzal kezd neki.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 1 1 1 25
2. Kevin Magnussen 1 1 18
3. Jenson Button 1 1 15
4. Fernando Alonso 1 12
5. Valtteri Bottas 1 10
6. Nico Hülkenberg 1 8
7. Kimi Räikkönen 1 6
8. Jean-Éric Vergne 1 4
9. Danyiil Kvjat 1 2
10. Sergio Pérez 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. McLaren-Mercedes 33
2. Mercedes 25
3. Ferrari 18
4. Williams-Mercedes 10
5. Force India-Mercedes 9
6. Toro Rosso-Renault 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik