F1: Lleyton Hewittot még vitte, Robbie Williamst már nem

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2020.03.17. 11:42
null
Baumgartner Zsolt a kétüléses volánjánál Melbourne-ben (Fotó: Imago Images)
Baumgartner Zsolt tizenötödször száguldott Melbourne-ben – a kétüléses program ugyanis az F1-es Ausztrál Nagydíj törlése ellenére félig lezajlott az Albert Parkban. Hazánk egyetlen F1-es pilótája úgy véli, leghamarabb Monacóban kezdődhet el a szezon.

 

– Mennyire volt kalandos a hazaútja?
– Igazából a repülőjegy átfoglalása volt kalandos: sokkal nehezebb lett volna, vagy nem is lehetett volna elintézni, hogy négy nappal korábban hazainduljak, ha nincs személyes kapcsolat a légitársasággal. Így azonban pénteken lemondták a futamot, én pedig szombat este hazaindultam – mondta Baumgartner Zsolt, aki felelős emberként kéthetes önkéntes karanténba vonult.

– Milyen volt a hangulat a paddockban?
– A hét közepén még minden rendben volt, mindenki úgy viselkedett és a csapatok is úgy készültek, hogy itt futam lesz. Maximum az volt kérdéses, hogy nézőkkel vagy nézők nélkül – az nem volt benne a levegőben, hogy az egészet törlik.

– Mennyire volt nagy az ijedség amiatt, hogy a paddockban is voltak betegek?
– Semennyire. Legfeljebb annyiból volt érezhető, hogy más a helyzet, hogy üdvözlési formának mindenki inkább a könyökök vagy az öklök összeérintését választotta. Úgy voltunk vele: jobb az óvatosság. Ezt leszámítva minden úgy zajlott, ahogy szokott, de csütörtök estétől már egyre inkább arról szóltak a hírek, hogy kérdéses a verseny megrendezése. A csütörtököt még végigcsinálták a pilóták a normál menetrend szerint, a szurkolói faluban a drukkerekkel is találkoztak, de azután péntek reggel jöttek a hírek a törlésről.

A korábbi F1-es pilóta önkéntes 
karanténba vonult (Fotó: Földi Imre)
A korábbi F1-es pilóta önkéntes karanténba vonult (Fotó: Földi Imre)

– Ha jól tudom, a kétüléses program még pénteken is lezajlott, igaz?
– Igen. Mi a programunk felét teljesítettük, vittem többek között a teniszező Lleyton Hewittot. Szerda délután kezdtünk, majd köröztünk csütörtökön, sőt, még péntek délelőtt is negyven percet. A szombati program maradt el, és a vasárnapi – utóbbi során egy sztárvendéget, Robbie Williamst vittem volna, de erre már nem került sor.

– Mondhatjuk, hogy ünneplőbe öltöztettek egy F1-es pályát az ön kedvéért?
– A V8 Supercarsnak és az egyik formulaautós szériának is volt egy szabadedzése – utóbbiban Fisichella és Barrichello volt a sztárvendég –, de végül is ennyi volt. A Formula–1-es mezőny már szerephez sem jutott.

– Milyen volt a hangulat a bejelentéskor?
– Borús. Nekem egy misszióm volt, egy kedves pápai ismerősöm megkért, hogy a tavaszi Alfa-találkozójukra írassak alá egy relikviát, meg is beszéltem Kimivel (Räikkönen), hogy aláírja, de mire pénteken vittem, ő már rég nem volt az országban.

– Hogyan tovább?
– Nekem vagy az F1-nek?

– Mindkettőnek.
– Nekünk lett volna egy dél-afrikai utcai parádénk, de azt törölték, úgyhogy talán még Szingapúrban leszünk ott a kétüléses programmal, és egy-két tengerentúli helyszínről is szó volt. A Formula–1-es sorozat pedig szerintem leghamarabb Monacótól folytatódhat…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik