F1: Leclerc újabb büntetést kapott, a mezőny végéről rajtol

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.18. 20:58
null
Nehéz futam vár Charles Leclerc-re a Kanadai Nagydíjon (Fitó: AFP)
Ahogyan arra számítani lehetett, újabb erőforráselemeket cseréltek ki Charles Leclerc autójában, így a Ferrari versenyzője csak a rajtrács végéről kezdheti meg a Kanadai Nagydíjat.

 

Sokba került a Ferrarinak, hogy Charles Leclerc az elmúlt három versenyből kétszer technikai meghibásodás következtében kiesett, s már a kanadai versenyhétvége elején biztossá vált, hogy erőforráselemek cseréje miatt rajtbüntetés vár rá.

Először az idei negyedik központi elektronika beszerelése miatt kapott tízhelyes hátrasorolást, a harmadik szabadedzés alatt azonban megerősítették a Ferrarinál, hogy a 16-os számú autóba új belső égésű motor, MGU-H, MGU-K és turbó is kerül, azaz a monacói pilóta teljesen új erőforrással folytathatja az idény kilencedik versenyhétvégéjét.

Az autóját egyébként már az utolsó tréning alatt elkezdték szerelni a Ferrari garázsában, így Leclerc nem sok időt tölthetett a pályán a harmadik, vizes edzésen, amelyet Fernando Alonso zárt az első helyen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik