F1: Leclerc a pole-ra hajt, Hamilton nem tud mit kezdeni a pattogással

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.30. 19:25
null
Charles Leclerc az idővesztség ellenére is bizakodó (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton nyitott az élen a Formula–1-es Szingapúri Nagydíj első szabadedzésen, a már villanyfényes körülmények között rendezett tréningen viszont Carlos Sainz Jr. vette át a vezetést. Utóbbi úgy véli, szoros csata várható szombaton a pole pozícióért, amit a csapattársa, Charles Leclerc célba vett. A monacói egyébként sok időt veszített pénteken, ám Max Verstappen számára sem úgy alakult a második szabadedzés, ahogyan azt tervezte, ennek ellenére nem aggódik túlzottan a kiesett idő miatt. Hamilton a nyitó tréninges elsősége ellenére is attól tart, hogy a hátrányuk egy másodperc, ráadásul a pattogás Szingapúrban is sok nehézséget okoz a Mercedes számára.

 

Nem indult rosszul a szingapúri versenyhétvége Max Verstappen számára, a második szabadedzésen azonban a címvédő kevesebb időt tölthetett a pályán, mint azt tervezte. Verstappen elárulta, mi áll az időveszteség hátterében.

„Jól kezdtük az első edzést, az autó is teljesen jól működött – emlékezett vissza a holland pilóta. – A második edzésen aztán ki akartunk próbálni néhány dolgot, de több időbe telt az átállás. Később próbálkoztunk még néhány újítással, de az is sok időbe telt. Emiatt nem teljesítettünk túl sok kört, szóval az eredmény nem mutatja meg igazán, mire vagyunk képesek. Nyilván van még hová fejlődnünk, de nem ez volt életünk legrosszabb napja. Ezen a pályán az a legfontosabb, hogy egy körön gyorsak legyünk, de egy rövidebb versenyszimulációt is tudtam teljesíteni az első szabadedzésen, szóval nem a világ vége, hogy később kevesebbet mentem.”

A második tréning Carlos Sainz Jr. elsőségével ért véget, ám a Ferrari versenyzője sem éppen tökéletes napon van túl. Sainz ráadásul úgy véli, hogy a Red Bull mellett a Mercedesre is figyelniük kell.

13. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 30., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:43.033
2. szabadedzés: 1. Sainz 1:42.587
OKTÓBER 1., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
OKTÓBER 2., VASÁRNAP
A verseny (61 kör, 308.706 km) rajtja: 14.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 7., 7.00Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 23., 21.00Amerikai Nagydíj, Austin
Október 30., 21.00Mexikói Nagydíj, Mexikóváros

„Akadt némi nehézségünk az első edzésen, különösen az lepett meg minket, mennyire huplis volt a pálya és mennyire kemény dolgunk volt kinn – mondta a spanyol. – A második edzésre sikerült némileg javítanunk az autón, viszont néhány dolgot még alaposan meg kell néznünk, hiszen úgy tűnik, kemény csata vár hatunkra. Többen is voltak ma, akik szembesültek néhány problémával, így nem sikerült összehozniuk egy igazán jó kört, ráadásul holnap sokat javulhat a pálya. Arra számítok, hogy holnap sokkal gyorsabbak leszünk, de a Ferrari mellett a Red Bull és a Mercedes is előrébb léphet, szóval nekünk kell azoknak lennünk, akiknek a legjobban sikerül mindez.”

Jól kezdte a szingapúri versenyhétvégét Lewis Hamilton, akinél nem volt gyorsabb versenyző a nyitó edzésen. A villanyfényes tréningen azonban a hétszeres világbajnok már több mint fél másodpercet kapott az élen végző Sainztól, s úgy véli, a Mercedes valós hátránya még ennél is nagyobb.

„Jól kezdtünk, de aztán nem alakultak annyira fényesen a dolgok a második szabadedzésen, ez viszont minden hétvégén így szokott lenni – árulta el Hamilton. – Az autó olyan, amilyen, és rettentően pattog. Nem tűnik úgy, hogy nagyon le lennénk maradva, de így is van talán egy másodpercnyi a hátrányunk. Tovább kell dolgoznunk ezen, de a pattogás ellen nem nagyon tudunk mit tenni. Ami a beállításokat illeti, George-nak sikerült találnia némi időt, én nem igazán tudtam összerakni egy kellően jó kört. A beállítások miatt, amikkel én mentem, gyakran blokkoltak a kerekeim, de ezt a problémát megoldjuk ma este, hogy holnap erősebben próbálkozhassunk.”

Mindkét szabadedzés felét ki kellett hagynia Charles Leclerc-nek, akit technikai nehézségek hátráltattak pénteken Szingapúrban. Ennek ellenére a monacói versenyző nincs túlzottan elkeseredve, s úgy érzi, akár a rajtelsőség is meglehet szombaton.

„Ami a tempónkat illeti, pozitív napot zártunk, de ha a megtett köröket nézzük, nagyon nehéz nap áll mögöttünk – ismerte el Leclerc. – Több problémánk is akadt, emiatt kevés időt tölthettem a pályán, és ezt pótolnunk kell a harmadik szabadedzésen. Úgy tűnik, hogy erős teljesítményre vagyunk képesek, és remélhetőleg több kört teljesítünk a harmadik edzésen annak érdekében, hogy felkészüljünk az időmérőre. Mindenképp a pole pozíciót célozzuk meg, de meglátjuk, képesek leszünk-e megszerezni.”

 

SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, AZ ELSŐ SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:43.033 átlag: 176.902 km/ó 20 kör
2. Max Verstappen holland Red Bull 1:43.117 0.084 mp h. 20
3. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:43.435 0.402 17
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull 1:43.839 0.806 15
5. George Russell brit Mercedes 1:44.066 1.033 21
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:44.138 1.105 24
7. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:44.736 1.703 24
8. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:45.221 2.188 12
9. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Red Bull 1:45.258 2.225 24
10. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:45.336 2.303 11
11. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:45.354 2.321 22
12. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:45.724 2.691 21
13. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:45.725 2.692 24
14. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:46.028 2.995 22
15. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Red Bull 1:46.081 3.048 26
16. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:46.119 3.086 20
17. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:46.408 3.375 25
18. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:46.601 3.568 23
19. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:46.680 3.647 22
20. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:47.092 4.059 18
SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, A MÁSODIK SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:42.587 átlag: 177.671 km/ó 23 kör
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:42.795 0.208 mp h. 14
3. George Russell brit Mercedes 1:42.911 0.324 26
4. Max Verstappen holland Red Bull 1:42.926 0.339 8
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:43.182 0.595 22
6. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:43.412 0.825 23
7. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:43.431 0.844 26
8. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:43.520 0.933 23
9. Sergio Pérez mexikói Red Bull 1:43.906 1.319 13
10. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:43.982 1.395 21
11. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:44.013 1.426 16
12. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:44.249 1.662 24
13. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:44.422 1.835 22
14. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Red Bull 1:44.469 1.882 22
15. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:44.524 1.937 25
16. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:45.144 2.557 25
17. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Red Bull 1:45.211 2.624 11
18. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:45.447 2.860 18
19. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:45.623 3.036 23
20. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:46.553 3.966 25

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik