Max Verstappen győzött Monacóban (Fotó: AFP)

 

NAGY-BRITANNIA

The Guardian
„Max Verstappen nyerte a Monacói Nagydíjat, és az élre állt a világbajnoki pontversenyben. A versenyzők sokkal jobban vágynak a monte-carlói győzelemre, mint bármelyik másik sikerre. Verstappen esetében az idei szezonban ennek a diadalnak még nagyobb a jelentősége.″

OLASZORSZÁG

La Gazzetta dello Sport
„Nehéz hétvégéje volt Lewis Hamiltonnak, aki kénytelen volt átadni az összetett vezető pozícióját a 2021-es Monacói Nagydíjat megnyerő Max Verstappennek. A Mercedes hétszeres vb-győztes címvédő versenyzője egyáltalán nem volt elégedett a futamon, és az egész hétvégén nyújtott teljesítményével.”

SPANYOLORSZÁG

El Mundo
„A monacói dobogón látott ünneplés épp olyan vicces és spontán volt, mint az abban résztvevő fiatal főszereplők. Az már előzetesen is világos volt, hogy Max Verstappen, Carlos Sainz és Lando Norris nem tart be mindent az etikettből, és ezen Adrian Newey-nak, a Red Bull tervezőzsenijének komoly viselkedése sem változtatott.″

AUSZTRIA

Kronen Zeitung
„Őrület! Valtteri Bottas a kerékcsere közben volt kénytelen feladni a futamot, miután a Mercedes jobb első abroncsát nem tudták leszedni a szerelők. A Mercedes finn versenyzője még ezzel sem tudta elvenni a Formula–1-es hétvége legnagyobb pechese címét a monacói Charles Leclerc-től, de egészen közel került hozzá.”

SVÁJC

Blick
„A Ferrari drámájának kedvezményezettje Max Verstappen lett. A fiatal holland versenyző elsőként startolhatott és egy pillanatig sem forgott veszélyben a rajt-cél győzelme. A piros lámpák kialvásakor ugyanakkor figyelemre méltóan tartotta maga mögött Valtteri Bottast, akinek a műszaki hiba miatt a rajtrácsról hiányzó Charles Leclerc távollétében szabad útja volt az első kanyarig.”

A MONACÓI NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE 
  1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:38.56.820
  2. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 8.968 mp h.
  3. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 19.427 mp h.
  4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 20.490 mp h.
  5. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 52.591 mp h.
  6. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 53.896 mp h.
  7. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:08.231 p h.
  8. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
  9. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1 kör h.
10. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
11. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
12. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1 kör h.
13. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1 kör h.
14. George Russell brit Williams-Mercedes 1 kör h.
15. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
16. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1 kör h.
17. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 3 kör h.
18. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 3 kör h.
  KIESETT     MEGTETT KÖR
  Valtteri Bottas finn Mercedes 29
  Charles Leclerc monacói Ferrari 0
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
  PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
  1. Max Verstappen 2 5 5 1 105
  2. Lewis Hamilton 3 4 5 2 101
  3. Lando Norris - 2 5 -   56
  4. Valtteri Bottas - 3 3 2   47
  5. Sergio Pérez - - 4 -   44
  6. Charles Leclerc - - 4 -   40
  7. Carlos Sainz Jr. - 1 4 -   38
  8. Daniel Ricciardo - - 4 -   24
  9. Pierre Gasly - - 4 -   16
10. Esteban Ocon - - 4 -   12
11. Sebastian Vettel - - 1 -   10
12. Lance Stroll - - 3 -     9
13. Fernando Alonso - - 2 -     5
14. Cunoda Juki - - 1 -     2
15. Antonio Giovinazzi - - 1 -     1
KONSTRUKTŐRÖK 
  1 Red Bull-Honda 149
  2 Mercedes 148
  3 McLaren-Mercedes   80
  4 Ferrari   78
  5 Aston Martin-Mercedes   19
  6 AlphaTauri-Honda   18
  7 Alpine-Renault   17
  8 Alfa Romeo-Ferrari     1
  9 Williams-Mercedes     0
10 Haas-Ferrari     0