F1: Latifi az új Glock; Wolff olyan tett, amit nem vártunk tőle

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.13. 16:02
Szenzációs hajrát hozott a Formula–1 2021-es idényének záró futama Abu-Dzabiban. Lewis Hamilton már szinte nyolcszoros világbajnoknak hihette magát, amikor Nicholas Latifi miatt jött a biztonsági autó, az újraindítás után pedig Max Verstappen ünnepelhette az első vb-diadalát. A Red Bullnál természetesen nem bánták, hogy Latifi kissé összetörte a Williamset, sőt, azt sem, ahogyan döntött Michael Masi versenyigazgató az újraindításról. Bár az egyéni vb-címet elveszítették, a Mercedesnél sem maradt el a szezonzáró utáni ünneplés, amelyen Toto Wolff alaposan kitombolta magát. Íme, az F1-legek 2021-ben utoljára!

BÚCSÚAJÁNDÉK A VISSZAVONULÓ RÄIKKÖNENNEK. Utolsó futamát teljesítette a Formula–1-ben Kimi Räikkönen, akit a rajongók szerettek volna valamilyen módon meglepni. Több nagyobb F1-es oldalon is arra bíztatták az olvasókat, hogy akárhogyan is alakul a finn pilóta versenye, szavazzák meg „A nap versenyzőjének”. Bár Räikkönen technikai probléma miatt végül be sem tudta fejezni az idényzárót, a rajongók nem hagyták cserben, és az övé lett ez a cím. BÚCSÚAJÁNDÉK A VISSZAVONULÓ RÄIKKÖNENNEK. Utolsó futamát teljesítette a Formula–1-ben Kimi Räikkönen, akit a rajongók szerettek volna valamilyen módon meglepni. Több nagyobb F1-es oldalon is arra bíztatták az olvasókat, hogy akárhogyan is alakul a finn pilóta versenye, szavazzák meg „A nap versenyzőjének”. Bár Räikkönen technikai probléma miatt végül be sem tudta fejezni az idényzárót, a rajongók nem hagyták cserben, és az övé lett ez a cím.

Azért az utolsó csapatánál, az Alfa Romeónál is méltóképpen elbúcsúztatták a 2007-es világbajnokot. Azok után, hogy már hetekkel korábban rendeztek a tiszteletére egy nagyobb partyt az istálló svájci központjában, Räikkönen autója különleges festést kapott az abu-dzabi hétvégére. Ahogyan olvasható rajta: „Kedves Kimi! Most már békén hagyunk”.

LATIFI GLOCK NYOMDOKAIBA LÉPETT. Egészen az 53. körig úgy dönt, hogy Hamilton a nyolcadik világbajnoki címe felé autózik, akkor azonban a sors, vagyis pontosabban Nicholas Latifi „közbeszólt”. Az, hogy a Williams versenyzőjének a balesete miatt a pályára kellett küldeni a biztonsági autót, nagyon jól jött a Red Bullnak, Hamilton viszont végül elveszítette a bajnoki csatát. Igaz, a legelső vb-címét még 2008-ban hasonlóan nyerte meg, csak akkor nem Latifinek, hanem Timo Glocknak hívták azt a versenyzőt, aki bár nem szándékosan, de eldöntötte a világbajnoki finálét.

A Red Bullnál természetesen kicsit sem bánták, hogy Latifi mondhatni belenyúlt a verseny alakulásába. Christian Horner csapatfőnök olyannyira hálás a kanadai versenyzőnek, hogy biztosította, egy életre elegendő mennyiségű Red Bullt küldenek majd neki.

MASI BELENYÚLT A VB-CSATÁBA? Különösen a szezon második felében sok kritikát kapott az F1 versenyigazgatója, és többször valóban vitatható döntéseket hozott egy-egy futamon. Abu-Dzabiban legfőképp az váltotta ki a vitát, hogy az újraindítás előtt visszavegyék-e a körüket a lekörözött versenyzők, azaz eltűnjön-e Hamilton és Verstappen közül az az öt autó, amelynek az aktuális sorrendet tekintve nem igazán kellett volna ott lennie. Michael Masi végül Walter White-ot meghazudtolóan csavarta a szálakat – utólag persze ezt sem bánják a Red Bullnál.


VERSTAPPEN ÉLT A LEHETŐSÉGGEL. Bár a nem túl jól sikerült rajthoz kezdve nem Verstappennek állt a zászló a szezonzárón, a holland versenyző szó szerint az utolsó körig nem adta fel, aminek köszönhetően már világbajnoknak mondhatja magát – persze ez majd akkor válik teljesen biztossá, ha a Mercedes óvásainak elutasítását követő fellebbezésnek sem ad helyt az FIA. Arról, hogy a szenzációs idényzáró után mit mondtak a főszereplők, itt olvashatnak!

WOLFF KIENGEDTE A FÁRADT GŐZT. Annak ellenére, hogy a Mercedesnek „csak” a konstruktőri világbajnoki címet sikerült elhódítani Abu-Dzabiban, a német istállónál sem maradhatott el a buli a Formula–1 egyik legkeményebb szezonjának a végén. Még a szinte mindig összeszedett és precíz Toto Wolffnak is nagy szüksége volt arra, hogy kiadja magából az egész éves feszültséget. Azt, hogy ezt hogyan tette meg, az alábbi videóban tekinthetik meg.

VÉGEZETÜL A SZÁMMISZTIKA SZERELMESEINEK. Legutóbb 2005-ben fordult elő, hogy egy hétszeres világbajnok alulmaradt egy másik versenyzővel szemben, és nem sikerült megszereznie a nyolcadik vb-diadalát. Akkor Michael Schumacher 36 évesen kapott ki a 24 éves Fernando Alonsótól. Ezek a számok ráadásul 2021-ben ugyanígy alakultak: a hét bajnoki trófeával rendelkező, 36 éves Hamiltont legyőzte a 24 éves Verstappen. A kérdés már csak az, hogy úgy folytatódik-e a kettejük csatája, mint anno Alonsóéké...


AZ ABU-DZABI NAGYDÍJ NEM HIVATALOS VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:30.17.345
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 2.256 mp h.
3. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 5.173 mp h.
4. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 5.692 mp h.
5. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 6.531 mp h.
6. Valtteri Bottas finn Mercedes 7.463 mp h.
7. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 59.200 mp h.
8. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:01.708 p h.
9. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:04.026 p h.
10. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:06.057 p h.
11. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:07.527 p h.
12. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1 kör h.
13. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
14. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1 kör h.
15. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 3 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖRÖK
Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 50
Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 33
George Russell brit Williams-Mercedes 26
Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 25
A VILÁGBAJNOKSÁG NEM HIVATALOS VÉGEREDMÉNYE
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 10 18 21 6 395.5
2. Lewis Hamilton 8 17 20 5 387.5
3. Valtteri Bottas 1 11 15 4 226
4. Sergio Pérez 1 5 16 1 190
5. Carlos Sainz Jr. - 4 20 1 164.5
6. Lando Norris - 4 20 1 160
7. Charles Leclerc - 1 18 - 159
8. Daniel Ricciardo 1 1 14 - 115
9. Pierre Gasly - 1 15 1 110
10. Fernando Alonso - 1 14 - 81
11. Esteban Ocon 1 1 13 1 74
12. Sebastian Vettel - 1 7 1 43
13. Lance Stroll - - 9 - 34
14. Cunoda Juki - - 6 - 32
15. George Russell - 1 4 1 16
16. Kimi Räikkönen - - 4 - 10
17. Nicholas Latifi - - 2 - 7
18. Antonio Giovinazzi - - 2 - 3
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 613.5
2. Red Bull-Honda 585.5
3. Ferrari 323.5
4. McLaren-Mercedes 275
5. Alpine-Renault 155
6. AlphaTauri-Honda 142
7. Aston Martin-Mercedes 77
8. Williams-Mercedes 23
9. Alfa Romeo-Ferrari 13
10. Haas-Ferrari 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik