F1: közel nyolc év után újra autóba ül versenyhétvégén Kubica

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.10. 15:06
null
Kubica három szabadedzésen vehet részt a szezon során (Fotó: AFP)
Robert Kubica vezeti Szergej Szirotkin autóját az F1-es Spanyol Nagydíj első szabadedzésén – jelentette be a Williams. A lengyel további két tréningen vehet még részt a szezon során.

Versenyhétvégén eddig utoljára a 2010-es Abu-dzabi Nagydíjon ült Formula–1-es autó volánja mögött Robert Kubica. Bár azóta többször is vezette a királykategória versenygépeit, kicsit is éles körülmények között a Spanyol Nagydíj pénteki napján lesz erre újra lehetősége.

A Williams ugyanis bejelentette, hogy Kubica autóba ül az első szabadedzésen Barcelonában, a lengyel miatt Szergej Szirotkin hagyja ki a péntek délelőtti tréninget. A csapat indoklása szerint az orosz versenyző azért ezen a hétvégén kénytelen átadni rövid időre a volánt, mert a téli teszteken eleget ment a Circuit de Catalunyán ahhoz, hogy ne okozzon gondot számára kihagyni egy szabadedzést.

A tervek szerint Kubica további két szabadedzésen kap majd hasonló lehetőséget az idei évadban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik