Räikkönen 2017-es fejvédővel, majd az év legjobb körével sokkolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.03. 08:51
Kimi Räikkönen csütörtökön Barcelonában megfutotta a 2016-os F1-es tesztidény leggyorsabb körét. Akárcsak a múlt héten Sebastian Vettel, a finn is ultralágy gumikkal felszerelt Ferrarival ért el a köridejét. A nap legérdekesebb köre reggel az volt, amelyen a finn Ferrariján fent volt a 2017-re tervezett fejvédőkorlát kezdetleges változata. A Mercedest ismét felülmúlta a Toro Rosso megtett körök tekintetében, igaz, a világbajnok csapatnak már a gumikkal is spórolnia kell.

A Ferrari a 2017-re tervezett fejvédővel
A Ferrari a 2017-re tervezett fejvédővel
A Ferrari a 2017-re tervezett fejvédővel
A Ferrari a 2017-re tervezett fejvédővel
A Ferrari a 2017-re tervezett fejvédővel

 

MERCEDES
A világbajnok istálló az utolsó előtti tesztnapon szokásos formáját hozta, délelőtt Nico Rosberg gyors köröket futott, igaz, csak közepesen kemény gumikon. Délután Lewis Hamilton csak 63 körig jutott, ez volt a csapat eddigi legkevesebb kilométere egy négyórás etapban –nem volt gond az autóval, csak már spórolnia kell a csapatnak a gumikkal, mert a Pirelli korlátozott számban adott a csapatoknak a nyolc napra.

FERRARI
Kimi Räikkönen utolsó tesztnapján egy kör erejéig felkerült a Ferrarira a 2017-re tervezett fejvédő keret kezdetleges verziója. A csapat a nap témáját szolgáltatta ezzel, Räikkönen szerint a kilátás oké volt vele. Talán Sebastian Vettel is kipróbálja és bőbeszédűbben számol be róla. Räikkönen gyors köröket ment lágy és ultralágy gumikon, lágyakon jobb köre volt, mint Rosbergnek ugyanezen kedden, ultralágyon pedig jobb, mint Vettelnek a múlt héten. Mától az 1:22.765 a tesztszezon legjobb köre.

WILLIAMS
Valtteri Bottas után a napi körözést nagyon későn kezdő Felipe Massa is belehúzott, a brazil lágy gumikon közel járt a Ferrari és a Mercedes „kategóriavezető” eredményeihez. A Williamsnek a jelek szerint nem kell amiatt aggódnia, hogy a középmezőnybe csúszna vissza, vagyis még a Force India előtt jár.

RED BULL
A délelőtt nagy részekerékcsere-gyakorlással telt, Danyiil Kvjat délután többet körözött. A Red Bull csendesebb napjai közé tartozott a csütörtöki, problémákról sem kellett beszámolni. A 121 megtett kör szép eredmény.

FORCE INDIA
Két visszafogott nap után ismét a mezőny elejére ugrott a Force India, amellyel Nico Hülkenberg kipróbálta az ultralágy gumikat is, majd délután teljes versenyszimulációt teljesített, amelyet Romain Grosjean kicsúszása miatt kicsit szüneteltetni kellett.

RENAULT
Szegény Jolyon Palmer eddig csak irigykedhetett Kevin Magnussenre, aki napi átlagban százzal több kört tett meg, mint ő. Úgy tűnt, csütörtökön tovább nő a szakadék a két pilóta között, Palmer az ebédszünet előtt váltóhiba miatt a bokszban ragadt, és a délutáni etapot is későn kezdte meg. Végül 98 körig jutott, ami nem magnusseni szint, de már haladás. A záró napon is ő ül a Renault-ban.

TORO ROSSO
Egymás után a második napon az olasz kiscsapaté a legtöbb kör, s bár Max Verstappen elmaradt Carlos Sainz Jr. szerdai 166 körétől, 159 fordulója így is 15-tel több, mint amit a Mercedes teljesített. Verstappen az ultralágy gumikon alig maradt el Hülkenbergtől, ami megint csak azt ígéri, szoros lesz a középmezőny 2016-ban.

SAUBER
Az autóját ezen a héten bemutató csapatnak most sok körre van szüksége, és Felipe Nasr meg is adta ezt, a brazil 116-tal zárta a napot.

McLAREN
Jenson Button nem kiabálta el, hogy nagy előrelépés az e heti motor, Fernando Alonso is jóval száz felett, 118-cal zárta a napot. A spanyol versenyszimulációt is kezdett, de nem ment végig a klasszikus módon, kerékcserékkel, hosszabb szüneteket tartott az etapok között – ennek oka talán az lehetett, hogy egyszer megjárta a kavicságyat.

MANOR
Pascal Wehrlein 1:25 alá szorította a csapat legjobb körét, de ultralágy gumikon íy is majdnem két másodperccel lassabb az autó, mint a Force India és a Toro Rosso gépe. Hiába a Mercedes-motor, messze még az a középmezőny.

HAAS
A szerdai egyetlen kör után mozgalmasabb napja volt az amerikai csapatnak. Délelőtt Romain Grosjean nehezen indult el, hosszabb szünetek szakították meg a körözést, délután pedig előbb egy kicsúszással, majd a tesztnap végén egy leállással borzolta a kedélyeket a francia és az autója. A Haas az időlista végén zárt, de így is megtett 78 kört, ami nagy kincs az újonc számára.

F1-ES TESZT, BARCELONA
A 7. NAP VÉGEREDMÉNYE

1. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:22.765 (136 kör) – ultralágy gumikon
2. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:23.193 (119) – lágy
3. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:23.251 (137) – ultralágy
4. Verstappen (holland, Toro Rosso-Ferrari) 1:23.382 (159) – ultralágy
5. Rosberg (német, Mercedes) 1:24.126 (81) – közepesen kemény
6. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:24.760 (116) – lágy
7. Alonso (spanyol, McLaren-Honda) 1:24.870 (118) – szuperlágy
8. Wehrlein (német, Manor-Mercedes) 1:24.913 (48) – ultralágy
9. Kvjat (orosz, Red Bull-TAG Heuer) 1:25.141 (121) – lágy
10. Palmer (brit, Renault) 1:26.224 (98) – lágy
11. Hamilton (brit, Mercedes) 1:26.488 (63) – közepesen kemény
12. Grosjean (francia, Haas-Ferrari) 1:27.196 (78) – lágy

A TESZT PERCRŐL PERCRE

17.56 Nem indul újra a tesztnap, véget ért a körözés mára.

17.55 Piros zászló, megint Grosjean. Ezúttal a 10-es kanyar belső ívén áll a Haas-Ferrari.

17.51 1:26-os kört ment, mint korábban Alonso ugyanezen a keveréken. Már túl késő van ehhez?

17.48 Massa ultralágy gumikon a pályán a Williams-Mercedesszel.

Wehrlein az arany helyett fekete sisakjában
Wehrlein az arany helyett fekete sisakjában

17.45 Negyedóra maradt Räikkönen, Alonso, Verstappen és még néhány pilóta tesztszezonjából.

17.40 Grosjean Haas-Ferrarija (magához képest) két kiváló szektoridővel kezdett, aztán a kör végére lelassult. Nem először fordult elő az újonc csapat autójával, amely az átlagosnál jobban koptatja a gumikat.

17.38 Grosjean szuperlágy gumikon a pályán. A Ferrari jelezte, pénteken Vettel is kipróbálhatja a fejvédő kerettel felszerelt Ferrarit. Talán többet mond róla, mint Räikkönen, aki egy „okéval” elintézte.

17.35 Alonso kipróbálta az ultralágy gumit, de 1:26.6-os köre nem tartozik a jobbak közé.

17.31 Räikkönen lágy gumikon a pályán, 1:24-es kört ment, az ultralágy gumin száguldó Wehrlein tempójában megy.

Ma is kegyes volt az időjárás a tesztelőkkel. Már csak egy napot kell kihúzni eső nélkül
Ma is kegyes volt az időjárás a tesztelőkkel. Már csak egy napot kell kihúzni eső nélkül

17.30 A Mercedes garázsa mögött nagy csomagot pakolnak, új padlólemez érkezett a világbajnok csapathoz.

17.28 Grosjean újra a pályán, akárcsak Wehrlein, aki ultralágy gumikon 1:24.913-ra javított.

17.22 A délelőtti váltógondok után Palmer nagyon belelendült, 85 körnél tart, a hátralévő 38 percben eljuthat százig.

17.17 A Mercedes a célegyenesben a pilótának mutatott táblákat is teszteli, az elmúlt órákban Hamilton látott zöld, narancssárga és rózsaszín betűs üzeneteket is.

17.15 AZ ÁLLÁS
1. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:22.765 (121 kör)
2. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:23.193 (103)
3. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:23.251 (129)
4. Verstappen (holland, Toro Rosso-Ferrari) 1:23.382 (142)
5. Rosberg (német, Mercedes) 1:24.126 (81)
6. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:24.760 (107)
7. Alonso (spanyol, McLaren-Honda) 1:24.870 (103)
8. Wehrlein (német, Manor-Mercedes) 1:25.101 (34)
9. Kvjat (orosz, Red Bull-TAG Heuer) 1:25.141 (93)
10. Hamilton (brit, Mercedes) 1:26.488 (54)
11. Palmer (brit, Renault) 1:27.182 (82)
12. Grosjean (francia, Haas-Ferrari) 1:27.196 (66)

17.13 Hamilton újra köröz, akárcsak Verstappen, Kvjat, Palmer és Räikkönen.

17.09 Ami a gumikat illeti, egy csapatnak a nyolc napra kétszer 35 készlet jutott, a Pirelli csak annyit határozott meg, hogy legyen egy-egy készlet vizes pályás és intermediate. A többit szabadon választhatták meg a csapatok. Ha a Mercedes erre a hétre 33 készlet száraz pályás gumit kért, az egy napra nyolc készlet, és még marad egy pluszban.

17.00 Hamilton csak 42 körnél tart. A Mercedes ezen a délutánon sokkal kevesebbet köröz a szokásosnál, ami nem feltétlen jelenti azt, hogy baj lenne az autóval. Más az ok: a csapat kezd kifutni a tesztelésen használható gumikból, és spórolnia kell.

16.58 Massa lágy gumikon ment ki a pályára, de az első mért körében megelőzte a brazilt a szintén lágy gumikkal száguldó Räikkönen.

16.51 A Haasnál dolgoznak Grosjean autóján a garázsban, míg Palmer hosszú szünete óta folyamatosan köröz a Renault-val. Kis ízelítőt kap belőle, milyen volt csapattársa, Kevin Magnussen négy napja.

Újabb kép a védőkeretről: Kimi Räikkönen szemszögéből
Újabb kép a védőkeretről: Kimi Räikkönen szemszögéből

16.42 Alonso korábbi kisodródása és kavicságyban tett túrája (lásd a lenti képen) miatt szakadt félbe a McLaren versenyszimulációja. Alonso hosszabb meneteket hajt végre, de nem gyors kerékcseréket iktatnak közbe, hanem a garázsba gurítják a McLaren-Hondát, hogy ott módosítsák a beállításokat.

16.38 A Mercedes 122 körnél tart, a Toro Rosso és a Force India is megelőzi. A Ferrari és a Sauber túl a százon, a következő Alonso lehet a McLarennel a mérföldkőnél.

16.37 AZ ÁLLÁS
1. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:22.765 (108 kör)
2. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:23.193 (87)
3. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:23.251 (125)
4. Verstappen (holland, Toro Rosso-Ferrari) 1:23.382 (126)
5. Rosberg (német, Mercedes) 1:24.126 (81)
6. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:24.760 (107)
7. Alonso (spanyol, McLaren-Honda) 1:24.870 (95)
8. Wehrlein (német, Manor-Mercedes) 1:25.101 (34)
9. Kvjat (orosz, Red Bull-TAG Heuer) 1:25.141 (89)
10. Hamilton (brit, Mercedes) 1:26.488 (41)
11. Palmer (brit, Renault) 1:27.182 (59)
12. Grosjean (francia, Haas-Ferrari) 1:27.196 (66)

16.32 Hülkenberg is végzett a maga szimulációjával, hosszú, 26 körös utolsó etapja 1:28.0-val kezdődött, és 1:32-es körökkel zárult.

16.31 Räikkönen befejezte versenyszimulációját. Utolsó etapja kemény gumikon: 1:27.4, 1:27.2, 1:28.6, 1:28.4, 1:28.6, 1:29.0, 1:28.2, 1:28.9, 1:29.1, 1:28.6, 1:29.0, 1:31.1, 1:29.3, 1:29.4, 1:31.5.

16.22 Palmer a hosszú szünete után versenyszimulációt teljesít, már a harmadánál tart.

16.20 Hamilton már körök óta Palmer mögé ragadt.

16.14 Verstappen és Hülkenberg után Räikkönen a harmadik, aki átlépte a 100 kört.

Alonso nagy igyekezetében a kavicságyat is megjárta – talán ezért szakította meg versenyszimulációját
Alonso nagy igyekezetében a kavicságyat is megjárta – talán ezért szakította meg versenyszimulációját

16.10 Megint nagy a forgalom, a Räikkönen, Hülkenberg, Verstappen, Nasr, Alonso, Kvjat, Hamilton és Palmer is köröz. Alonso, Nasr és Palmer az imént szorosan egymás után hajtottak végig a célegyenesen.

16.06 Hamilton 1:26.488-ra javította legjobb körét.

16.02 Räikkönen lágy gumikon kezdte a „versenyét”, közepesen kemény menete után kemény keveréket kapott. Az idén már lesz lehetőség arra, hogy valaki háromféle keveréket használjon egy futamon.

16.00 A Sauber is közölte Twitteren, hogy Nasr versenyszimulációt fut.

15.57 Räikkönen versenyszimulációja viszont már 50 körnél tart. Legutóbbi, 25 körös menete a közepesen kemény gumikon ilyen volt (leszámítvva a bokszba és az onnan kivezető körét): 1:27.9, 1:29.2, 1:28.3, 1:28.6, 1:28.9, 1:28.7, 1:29.5, 1:29.1, 1:28.9, 1:29.3, 1:29.4, 1:29.3, 1:29.2, 1:29.1, 1:29.3, 1:29.4, 1:28.8, 1:29.5, 1:29.1, 1:29.8, 1:29.7, 1:29.6, 1:30.1.

15.50 Alonso versenyszimulációba kezdett – legalábbis ezt lehetett sejteni, de a bokszba hajtott, és ott is ragadt. Etapja köridői: 1:30.1, 1:30.5, 1:31.1, 1:31.5, 1:31.3, 1:31.5, 1:31.5, 1:31.6, 1:32.0, 1:32.3, 1:32.6, 1:32.0, 1:32.0, 1:32.4, 1:32.4.

15.46 Palmer menetre kész. Räikkönen, Hülkenberg, Verstappen és Nasr köröz. A holland átvette a vezetést a Toro Rossóval a Mercedesszel vívott körszámcsatában.

15.40 Verstappen az első, aki eljutott 100 körig. Csapatként a Mercedes is túl van rajta, a német csapat 104–103-ra vezet a Toro Rossóval szemben.

15.35 Massa lágy gumikon 1:23.193-ra javított.

15.34 A levegő 17, az aszfalt 24 fokos, továbbra sincs sok felhő az égen.

15.32 Zsúfolt a pálya, csak a Haas, a Manor és a Renault vesztegel a bokszban.

15.30 AZ ÁLLÁS
1. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:22.765 (74 kör)
2. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:23.251 (86)
3. Verstappen (holland, Toro Rosso-Ferrari) 1:23.382 (95)
4. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:23.663 (75)
5. Rosberg (német, Mercedes) 1:24.126 (81)
6. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:24.760 (70)
7. Alonso (spanyol, McLaren-Honda) 1:24.870 (77)
8. Wehrlein (német, Manor-Mercedes) 1:25.101 (34)
9. Kvjat (orosz, Red Bull-TAG Heuer) 1:25.141 (67)
10. Palmer (brit, Renault) 1:27.182 (26)
11. Grosjean (francia, Haas-Ferrari) 1:27.196 (55)
12. Hamilton (brit, Mercedes) 1:27.536 (19)

15.27 Palmer még mindig nem jött ki az ebédszünet óta.

15.25 Massa lágy gumikon 1:23.663-mal feljött a negyedik helyre.

Grosjean kicsúszása az egyes kanyarban
Grosjean kicsúszása az egyes kanyarban

15.15 Hamilton 1:27.536-ra javított, Wehrlein ultralágy gumikon a pályán. Alonso, Kvjat és Massa is kint van, a Willia,ms-pilóta közepesen kemény gumikon 1:24.898-at ment.

15.07 Újra zöld a jelzés, Hamilton először kint.

14.52 Grosjean nagy száguldásának kicsúszás és piros zászló lett a vége.

14.52 Grosjean újabb tizedet javít (1:27.196), de még mindig a 11. Wehrlein 1:25.101-et ment, már Kvjat előtt.

14.50 Hamilton 1:29.323-as körrek kezdi a napot, éppen a versenyszimulációt teljesítő Räikkönen előtt van. Grosjean 1:27.265-re javul, de még mindig Palmer mögött.

14.47 Szokatlanul hosszú várakozás a Mercedesnél, de csak megjelent Hamilton is.

14.45 Wehrleiné az első javítás a délután során, 1:25.206-ot ment a szuperlágyon, Massát megelőzve a nyolcadik helyre jött fel.

14.40 AZ ÁLLÁS

1. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:22.765 (55 kör)
2. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:23.251 (71)
3. Verstappen (holland, Toro Rosso-Ferrari) 1:23.382 (76)
4. Rosberg (német, Mercedes) 1:24.126 (81)
5. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:24.760 (50)
6. Alonso (spanyol, McLaren-Honda) 1:24.870 (61)
7. Kvjat (orosz, Red Bull-TAG Heuer) 1:25.141 (62)
8. Wehrlein (német, Manor-Mercedes) 1:25.206 (26)
9. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:25.420 (67)
10. Palmer (brit, Renault) 1:27.182 (26)
11. Grosjean (francia, Haas-Ferrari) 1:28.110 (59)

14.30 Szóval innen volt ismerős a Ferrari „Halo”-ja!




14.22
Az eddigi legjobb barcelonai idő birtokosa, Räikkönen, valamint Alonso is újra kint.

14.20 Verstappen is csatlakozott Hülkenbergékehez a pályán.

14.20 A Red Bull „Batmobile” stílusú fejvédőrendszert tesztel a következő hónapban

 

A Red Bull „Batmobile”-lal kontrázna a Ferrari „Halo”-jára
A Red Bull „Batmobile”-lal kontrázna a Ferrari „Halo”-jára


14.10 Csak Hülkenberg és Massa köröz, Hamilton még nem mutatta meg magát.

14.01 Folytatódik a tesz, elsőként Massa jött ki, őt Nasr és Hülkenberg követte.

14.00 Hamilton már alig várta, hogy autóba ülhessen




13.30 Rosbergnek tetszik a Ferrari fejvédőkerete

 



 

13.01 Véget ért a délelőtti szakasz. Az állás az ebédszünet előtt:

1. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:22.765 (41 kör) – ultralágy gumikon
2. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:23.251 (49) – ultralágy
3. Verstappen (holland, Toro Rosso-Ferrari) 1:23.382 (59) – ultralágy
4. Rosberg (német, Mercedes) 1:24.126 (81) – közepes
5. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:24.760 (37) – lágy
6. Alonso (spanyol, McLaren-Honda) 1:24.870 (57) – szuperlágy
7. Kvjat (orosz, Red Bull-TAG Heuer) 1:25.141 (62) – lágy
8. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:25.420 (46) – közepes
9. Palmer (brit, Renault) 1:27.182 (26) – közepes
10. Grosjean (francia, Haas-Ferrari) 1:28.110 (59) – közepes
11. Wehrlein (német, Manor-Mercedes) 1:28.476 (19) – közepes

12.58
Na két perccel a délelőtti etap vége előtt kaptunk egy piros zászlót Grosjean miatt. A 4-es kanyarnál hagyta el a pályát.

Grosjean kicsúszása jelentette a délelőtt végét
Grosjean kicsúszása jelentette a délelőtt végét



12.55
Rosberg 81 körnél, Kvjat (60) megelőzte Alonsót (57).

12.48.
Valószínűleg ugyanazon a szetten futott, mint korábban, ugyanis 1:25.9-es időt ment. Ma is tesztelik a csapatok a virtuális safety cart, 13 órától öt percen keresztül.

12.44
Räikkönen ismét az ultralágyon.

12.43
Grosjean javít az idején, most már 1:28.110-zel a 10.

12.42
Nasrnak ennyi volt a délelőtti etap, ő már most elment az ebédszünetre.

12.38 Verstappen ultralágyon 1:23.382-t repesztett, továbbra is a harmadik.

1. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:22.765 (34 kör)
2. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:23.251 (49)
3. Verstappen (holland, Toro Rosso-Ferrari) 1:23.382 (51)
4. Rosberg (német, Mercedes) 1:24.126 (72)
5. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:24.760 (37)
6. Alonso (spanyol, McLaren-Honda) 1:24.870 (57)
7. Kvjat (orosz, Red Bull-TAG Heuer) 1:25.141 (50)
8. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:25.420 (40)
9. Palmer (brit, Renault) 1:27.182 (26)
10. Grosjean (francia, Haas-Ferrari) 1:28.442 (47)
11. Wehrlein (német, Manor-Mercedes) 1:28.476 (19)

12.37 Rosberg és Alonso is közepes keveréken köröz a pályán. Előbbi egy szerény 1:24.255-tel kezdi meg az etapját.

12.32
Alonso 56 körnél jár, a kategóriában Rosberg 68-a az etalon. Grosjean 42-nél van, de az előző napi meghibásodás után ez is felettébb pozitív.

12.30
Közben Massa (1:25.429) és Verstappen (1:23.626) is javított.

12.27 Kvjat valamiért ezzel a performansszal állt elő.



 

12.24 Hülkenberg autójára is felrakták az ultralágyat, 1:23.251-et ment, 0.486 másodperccel lassabbat Räikkönennél.

12.20 Így néz ki a védőkeret „belülről”



12.15
Rosberg cserébe szorgosan köröz, 65-nél jár.

12.12
Hülkenberg 1:23.352-re javított szuperlágyon, Kvjat 1:25.141-ig ment le.

12.10
De csak eddig vezetett Vettel! Räikkönen az ultralágyon most lenyomta Vettel idejét, 1:22.765 a legjobb kör.

12.10 Az eddigi legjobb idők.

Fotó: Sky Sports
Fotó: Sky Sports



12.06
Rosberg 1:24.126-ra javított.

12.02 Az állás egy órával a szünet előtt

1. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:23.009 (29 kör)
2. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:23.520 (39)
3. Verstappen (holland, Toro Rosso-Ferrari) 1:23.650 (42)
4. Rosberg (német, Mercedes) 1:24.309 (57)
5. Alonso (spanyol, McLaren-Honda) 1:24.870 (50)
6. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:25.091 (28)
7. Kvjat (orosz, Red Bull-TAG Heuer) 1:25.751 (41)
8. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:25.962 (29)
9. Palmer (brit, Renault) 1:27.182 (26)
10. Grosjean (francia, Haas-Ferrari) 1:28.442 (24)
11. Wehrlein (német, Manor-Mercedes) 1:28.476 (18)

11.59
A finn most szuperlágyakon próbálkozott, de 41 ezreddel lassabb volt korábbi körénél.

11.58 Räikkönen eredményénél eddig csak egy jobb volt a tesztelés hét napja alatt: Vettel a múlt héten 1:22.810-et ment ultralágy gumikon.

11.56 A finn eredménye figyelemre méltó, bár továbbra sem tudjuk, milyen üzemanyag-mennyiség volt az autókban.

11.51 Räikkönen időeredménye jobb, mint amit Rosberg kedden szintén lágy gumikon elért a Mercedesszel (1:23.022).

11.49 Räikkönen lágy gumikon 1:23.009-cet ment, Verstappen szuperlágyakon 1:23.650-et. A két olasz csapat a lista élén.

11.45 Bár jelenlegi állás szerint az élmezőnyben a Ferrari és a Force India is megelőzi a Mercedest, ami nehezen elképzelhető az idény első versenyén, a lista vége talán reális képet mutat Renault, Sauber, Haas, Manor sorrenddel. Talán valahol a Renault/Sauber/Haas szintjére várható a McLaren is. A Mercedes és a Ferrari mögötti négy csapat (Red Bull, Williams, Force India és Toro Rosso) sorrendje viszont igazán érdekes kérdés, és nehezen megjósolható.

11.40 Verstappen és Massa a depóba hajtott, üres a pálya. Továbbra is csodás idő van, egy-két kósza felhő van az égen, a levegő 14 fokos.

11.38 A lágy gumikat egész télen ma először gyors menetekben kipróbáló Toro Rossóban Verstappen 1:24.492-re javított, maradt a 4. helyen.

11.36 AZ ÁLLÁS
1. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:23.591 (19 kör)
2. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:24.230 (29)
3. Rosberg (német, Mercedes) 1:24.309 (56)
4. Verstappen (holland, Toro Rosso-Ferrari) 1:24.808 (36)
5. Alonso (spanyol, McLaren-Honda) 1:24.870 (43)
6. Kvjat (orosz, Red Bull-TAG Heuer) 1:25.751 (36)
7. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:25.962 (18)
8. Palmer (brit, Renault) 1:27.182 (26)
9. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:27.337 (26)
10. Grosjean (francia, Haas-Ferrari) 1:28.442 (19)
11. Wehrlein (német, Manor-Mercedes) 1:28.476 (18)

11.28 Räikkönen 1:23.591-gyel azonnal átvette a vezetést. A Ferrari is lágy gumikon megy. Verstappen 1:24.808-at ment lágy gumikon.

Hülkenberg a lassabb keddi körök után ismét erősített a Force Indiával
Hülkenberg a lassabb keddi körök után ismét erősített a Force Indiával

11.25 A Ferrari és a Force India sem lehet messze, Hülkenberg 1:24.230 perces körrel az élre állt. Lágy gumikon ment a Force India németje. Massa közepesen kemény gumikra váltott, három tizeddel maradt el szuperlágy gumis gyors körétől.

11.24 A tesztet a hármas kanyarból figyelő Karun Chandhok (indiai expilóta) szerint a Mercedes után a Red Bull a legstabilabb autó a pályán.

11.18 A Ferrari sajtósa felvitte a fejvédő keretet a sajtóterembe, és ott elmondta, ez remélhetőleg sokkal esztétikusabb lesz, amikor végleges formájában bevetik. Azt mondta, Räikkönen szerint „oké” volt kilátás szempontjából.

11.17 Verstappen közepesen kemény gumikon a negyedik helyre ugrott előre 1:24.940-nel.

11.11 Wehrlein is hosszú szünet után jött vissza a pályára a Manor-Mercedesszel.

11.10 Räikkönen több mint egy órán át várakozott a bokszban, kijött, és 1:24.770-nel Alonso elé, a második helyre ugrott előre. A finn közepesen kemény gumikat használt.

11.08 Massa az első mért körét szuperlágy gumikon futotta. Alonso is feltette a piros oldalfalú abroncsokat, 1:24.870-et ment.

11.04 AZ ÁLLÁS
1. Rosberg (német, Mercedes) 1:24.309 (44 kör)
2. Alonso (spanyol, McLaren-Honda) 1:25.154 (36)
3. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:25.296 (24)
4. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:25.962 (4)
5. Kvjat (orosz, Red Bull-TAG Heuer) 1:26.240 (29)
6. Verstappen (holland, Toro Rosso-Ferrari) 1:26.758 (26)
7. Palmer (brit, Renault) 1:27.182 (24)
8. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:27.337 (26)
9. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:27.607 (8)
10. Grosjean (francia, Haas-Ferrari) 1:28.442 (14)
11. Wehrlein (német, Manor-Mercedes) 1:29.126 (7)

11.01 Massa első mért köre 1:25.962.

11.00 A McLaren kérdezi: melyik tetszik jobban, a jelen vagy a jövő?

 


 

10.59 Kvjat Red Bullja megállt a bokszutca kijáratánál. Elég a sárga zászlós figyelmeztetés, nincs szükség pirosra, visszatolták a kocsit a garázsba.

10.56 Alonso a minap azt mondta a Cadena Ser rádiónak, 2014-ben felvetődött, hogy helyet cserél Hamiltonnal, azaz a spanyol megy a Mercedeshez, az angol pedig a Ferrarihoz. Toto Wolffot, a Mercedes csapatfőnökét kérdezték. „Vigyázni kell azzal, mit mondunk a sajtónak. Volt megkeresés, de akkoriban tárgyaltunk Lewiszal az új szerződéséről. Mondtam Fernandónak, hogy elsősorban Lewiszal szeretnénk megállapodni, és amíg ez nem történik meg, senki mással nem tárgyalunk” – mondta Wolff.

10.52 Megvan Kvjat első mai mért köre: 1:26.240-nel kezdett az orosz a sok kerékcsere után.

10.48 Hülkenberg 1:25.296-ra, Palmer 1:27.182-re javított. Közepesen kemény gumikon mennek.

Ericsson szerdán a kavicságyban, jobb hátsó kerék nélkül
Ericsson szerdán a kavicságyban, jobb hátsó kerék nélkül

10.47 Nasr napja jobban kezdődött, mint szerdán Ericssoné. A svéd okozta az egyetlen tegnapi piros zászlós szünetet, igaz, nem a saját hibájából. Azért csúszott ki, mert elhagyta a jobb hátsó kerekét.

10.45 Kvjatot a legutóbbi kerékcseréje után a garázsba tolták, Nasr 1:27.337-re javított, amivel ötödik. Ezen a héten először Massa is a pályára hajtott.

10.40 Nem sokáig volt csend, Kvjat és Nasr a pályán.

10.37 A 32 körös Rosberg és a 31-gyel álló Alonso a boksza hajtott, üres a pálya.

10.28 Alonso 1:25.154-re javított a McLarennel. Lágy gumikon megy. Az 1:25.7-et futó Hülkenberg közepesen keményen köröz.

10.24 A Ferrari jelezte, a fejvédő keret ezen a teszten biztosan nem kerül vissza Räikkönen autójára. „Az volt a cél, hogy kipróbáljuk, milyen gyorsan lehet rögzíteni az autón, persze ez még mindig messze nem a végleges megoldás. Azt viszont már most elmondhatjuk, nagy lépést tettünk a fejvédő bevezetése felé” – mondta Laurent Mekies, az FIA biztonsági vezetője, Baumgartner Zsolt egykori minardis versenymérnöke, aki a projektet vezeti.

Alonso folyamatosan köröz, kellenek a kilométerek a Honda-motornak
Alonso folyamatosan köröz, kellenek a kilométerek a Honda-motornak

10.21 Alonso és Rosberg 24-24 körrel áll, mögöttük Verstappen és Kvjat következik 20-20-szal. Az orosznak továbbra sincs mért köre.

10.19 Nagyon erős idő közepesen kemény gumikon, főleg, hogy (Rosberg információs táblájából kiindulva) tízkörös menet elején született.

10.16 Rosberg közepesen kemény gumikon 1:24.309-es kört ment.

10.11 Grosjean 1:28.4-gyel az ötödik, Nasr is az időlistán. Már csak Kvjatnak nincs ideje, ami a kerékcserék miatt érthető, illetve Massának, aki még egyszer sem jött ki a bokszból.

10.08 Szakértők szerint a fejvédő keret nem zavarja a kilátásban a pilótákat, szemmagasságban ugyanis keskeny a tartóléc. A legfőbb gondot azoknak okozhatja, akik az első sorból rajtolnak, és látniuk kellene, mikor alszik ki a piros lámpa a rajtnál. A vastag rész ugyanis éppen ebben a szögben zavarja a kilátást.

10.05 AZ ÁLLÁS
1. Rosberg (német, Mercedes) 1:25.251 (20 kör)
2. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:26.045 (12)
3. Alonso (spanyol, McLaren-Honda) 1:27.149 (20)
4. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:27.607 (8)
5. Palmer (brit, Renault) 1:28.667 (14)
6. Wehrlein (német, Manor-Mercedes) 1:29.126 (7)
7. Verstappen (holland, Toro Rosso-Ferrari) 1:30.273 (16)
8. Grosjean (francia, Haas-Ferrari) 1:33.900 (5)
Kvjat (orosz, Red Bull-TAG Heuer) idő nélkül (12)
Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) idő nélkül (7)
Massa (brazil, Williams-Mercedes)

10.02 Nagy sóhajok Barcelonában, a Haas újra a pályán.

10.01 Kvjat 11 körnél tart, de még nincs mért köre. A Red Bull szerda délelőtt 25 kerékcserét hajtott végre Ricciardo kocsiján, mielőtt az ausztrál időeredményt jegyzett.

9.58 Alonso 1:27.147-tel a második. Jenson Button szerint a Honda még sohasem lépett előre akkorát, mint a mostani motorjával a múlt hetihez képest. Biztató jel, de az angol szerint még mindig messze vannak az élmezőnytől. „Abban viszont egyre nagyobb meggyőződéssel bízom, hogy nem leszünk a mezőny végén” – árulta el 2009 világbajnoka.

A keret már a garázsban pihen
A keret már a garázsban pihen

9.56 Grosjean két próbakört ment a Haas-Ferrarival, azóta bezárkózott a csapat a paravánok mögé. Félő, hogy ez a nap is szerelésből fog állni, pedig bizakodó volt az istálló, hogy túljutott a problémán.

9.54 A Red Bull ugyanazt teszi, mint szerdán Ricciardóval: Kvjat minden köre végén a depóba hajt kerékcserére.

9.53 Tesztkörök hat nap után:

1. Mercedes 1011
2. Toro Rosso 757
3. Williams 608
4. Sauber 590
5. Renault 588
6. Force India 582
7. Ferrari 576
8. Red Bull 573
9. McLaren 471
10. Manor 378
11. Haas 305

9.48 Massa még mindig nem volt kint a pályán. A Williams szerint még állítani kell ezt-azt az autón, aztán kimehet a brazil.

9.46 Vajon miért éppen a szűkszavú Kimi Räikkönen próbálhatta ki elsőként a fejvédő keretet? Ha már a Ferrarira tették fel, a beszédesebb Sebastian Vettelt is választhatták volna – mindenki kíváncsian várja, mit fog mondani a finn, aki ha hosszasan beszél, akkor általában közhelyeket sorol fel.

9.42 Rosberg 1:25.251-gyel az élre állt. Jelöletlen közepesen kemény gumikon futotta ezt a kört.

Még egy kép a Ferrariról és a fejvédő keretről
Még egy kép a Ferrariról és a fejvédő keretről

9.38 AZ ÁLLÁS
1. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:27.607
2. Alonso (spanyol, McLaren-Honda) 1:27.735
3. Palmer (brit, Renault) 1:28.667
4. Wehrlein (német, Manor-Mercedes) 1:29.126
5. Verstappen (holland, Toro Rosso-Ferrari) 1:30.273
6. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:35.046
7. Rosberg (német, Mercedes) 1:36.090
Massa (brazil, Williams-Mercedes) idő nélkül
Kvjat (orosz, Red Bull-TAG Heuer) idő nélkül
Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) idő nélkül
Grosjean (francia, Haas-Ferrari) idő nélkül

9.31 Alonso 1:27.735-re javította a nap legjobbját. Räikkönen három ezreddel maradt el korábbi csapattársától.

9.30 Räikkönen ismét a pályán, immár a fejvédő keret nélkül.

9.28 Wehrelin 1:30.1-et, Palmer 1:29.355-öt ment.

9.27 Elég vegyes fogadtatást kapott a közösségi oldalakon a Ferrarin látható fejvédő keret. A legfontosabb vélemény talán Räikkönené lesz, ő tudja megmondani, mennyire zavarta a kilátásban.

9.24 Verstappen 1:30.273-at ment, a holland lágy gumikon köröz.

9.22 Kvjat megtette első köreit, Rosberg pedig mért kört ment: 1:37.147. Most csak Verstappen van a pályán.

Az FIA által favorizált fejvédő
Az FIA által favorizált fejvédő

9.15 Räikkönen Ferrarijára felszerelték a tervezett fejvédőt.

9.13 Az első percekben csak a Red Bull és a Williams nem jött ki.

9.11 Wehrlein és Rosberg is a pályán, Alonsóé az első mért kör, de a 2:16-os időeredmény nem reprezentatív.

9.04 Verstappen, Hülkenberg, Nasr és Grosjean is elindult.

Vettel és Rosberg szerda délután
Vettel és Rosberg szerda délután

9.02 Palmer múlt kedd óta nem ült autóban. A Renault alatta alig akart menni, Kevin Magnussenel viszont probléma nélkül működött. Az angolnak két nap alatt 430 körös hátrányt kellene ledolgoznia dán társával szemben.

9.01 Räikkönen és Palmer máris a pályán. Hasonló cipőben járnak, mintha csapatuk autója csak alattuk menne tönkre. Alonso is a pályán a Mclaren-Hondával.

9.00 Zöld a lámpa, a Haas garázséban már jár az új Ferrari-motor Grosjean autójában. Az újon csapat szerdán csak egy kört ment.

8.57 A teszthét igazán nagy sztorija, hogy a Ferrari erőforrása a tesztidényben igazán törékenynek tűnik, állítólag már négy motor ment tönkre csak a gyári istállónál, és akkor még nem is beszéltünk a Haas folytonos problémáiról. Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke próbálta leplezni a gondokat. „Hivatalosan elmondhatom, hogy a Ferrarinak nincsenek motorproblémái. Az előző hajtóegység nem ért a tervezett életciklus végére, ezért visszaküldtük Maranellóba, ahol tovább teszteljük a próbapadon" – mondta Arrivabene.

8.55 Bár nem igazán szokás messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy egy csapat pilótája az egyik napon jobb időt megy, mint a társa a másikon, Hamiltonnak magyarázkodnia kellett, miután szerdán a lágy gumikon hat tizeddel elmaradt Rosberg lágy gumis keddi idejétől. „„Nem állíthatnám, hogy remekül érzem magam, ezek a gumik nem különösebben jók. Mindig izgalmas, amikor végre alacsony üzemanyagszinttel mehetek, de ilyenkor még minden annyira új. Az autó jelenleg egészen más állapotban van, nem passzol ezekhez a körülményekhez, ezen tehát még dolgoznunk kell" – mondta az angol.

8.53 Szép idő van, bár még csak 9 fokos a levegő, a nap fényét csak fátyolfelhők szűrik.

8.51 Köszöntjük olvasóinkat az idény előtti F1-es tesztsorozat utolsó előtti napját végigkövető cikkünkben!

Ma Nico Rosberg, Lewis Hamilton (mindkettő Mercedes), Kimi Räikkönen (Ferrari), Felipe Massa (Williams), Danyiil Kvjat (Red Bull), Nico Hülkenberg (Force India), Jolyon Palmer (Renault), Max Verstappen (Toro Rosso), Felipe Nasr (Sauber), Fernando Alonso (McLaren), Pascal Wehrlein (Manor) és Romain Grosjean (Haas) ül autóba. Räikkönen, Alonso, Verstappen, Kvjat, Hülkenberg, Nasr és Wehrlein utoljára tesztel az idény előtt.

Emlékeztetőül a szerdai eredménysor, a részletekért kattintson ide!

F1-ES TESZT, BARCELONA
A 6. NAP VÉGEREDMÉNYE
1. Bottas (finn, Williams-Mercedes) 1:23.261 (108 kör) – szuperlágy gumikon
2. Hamilton (brit, Mercedes) 1:23.622 (73) – lágy
3. Magnussen (dán, Renault) 1:23.933 (126) – szuperlágy
4. Vettel (német, Ferrari) 1:24.611 (151) – közepesen kemény
5. Button (brit, McLaren-Honda) 1:25.183 (121) – lágy
6. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-TAG Heuer) 1:25.235 (135) – közepesen kemény
7. Sainz (spanyol, Toro Rosso-Ferrari) 1:25.300 (166) – közepesen kemény
8. Pérez (mexikói, Force India-Mercedes) 1:25.593 (128) – lágy
9. Rosberg (német, Mercedes) 1:26.298 (91) – közepesen kemény
10. Wehrlein (német, Manor-Mercedes) 1:27.064 (79) – lágy
11. Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) 1:27.487 (55) – lágy
Gutiérrez (mexikói, Haas-Ferrari) idő nélkül (1)

F1-ES TESZT, BARCELONA, MÁRCIUS 1–4., A BEOSZTÁS
keddszerdacsütörtökpéntek
MercedesRos./Ham.Ham./Ros.Rosberg/HamiltonHam./Ros.
FerrariRäikkönenVettelRäikkönenVettel
WilliamsBottasBottasMassaMassa
Red BullKvjatRicciardoKvjatRicciardo
Force IndiaHülkenbergPérezHülkenbergPérez
RenaultMagnussenMagnussenPalmerPalmer
Toro RossoVerstappenSainz
VerstappenSainz
SauberNasrEricssonNasrEricsson
McLarenAlonsoButtonAlonsoButton
ManorHaryantoWehrleinWehrleinHaryanto
HaasGutiérrezGutiérrezGrosjeanGrosjean

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik