F1: koldul a Caterham - 2.3 millió font jelentheti a jövőt

Vágólapra másolva!
2014.11.07. 16:44
Miközben eldőlt, hogy felszámolják a Marussia-istállót, a Caterham vezetősége végső kétségbeesésében gyűjtést szervezett. Az istállónak 2.3 millió fontra van szüksége ahhoz, hogy eljusson Abu-Dzabiba, s bárki segíthet a csapatnak valamilyen felajánlással, az istálló által áruba bocsátott alkatrészeinek megvásárlásával vagy szponzorációval – 1000-5000 fontért felteszik az autókra a támogató nevét vagy logóját.

A csapatot júliusban adta el Tony Fernandes tulajdonos egy svájci-arab befektetőtársaságnak, de az elmúlt hetekben kiderült, hogy az adásvételt nem bonyolították le teljes egészében, sőt, végül mindkét fél kihátrált a csapat mögül, mert senki sem akarta az adósságokat fizetni.

Azzal, hogy az Amerikai és a Brazil Nagydíjat kihagyó Caterham elindulhatna Abu-Dzabiban, időt nyerhetne új befektetők keresésében, és lenne esélye arra, hogy 2015-ben is versenyezzen. Ha a hét nap múlva lejáró akció kudarcot vall, a Caterhamnek is vége.

Sokak számára visszatetsző, hogy egy F1-es csapat a szurkolók segítségével akarja megoldani anyagi problémáit, s ezt a többi istálló, illetve az F1 jogtulajdonosa ölbe tett kézzel nézi.

Sean Kelly, az amerikai NBC munkatársa kiírta a Twitterre, hogy „Bernie Ecclestone abból a pénzből, amellyel kivásárolta magát a müncheni perből, negyvenkét Caterhamet megmenthetne.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik