Bottas a leggyorsabb a katari időmérő előtt, gondok adódtak Verstappennél

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.20. 11:30
null
A katari időmérő előtt is a Mercedes és különösen Valtteri Bottas diktálta a tempót (Fotó: AFP)
Valtteri Bottas végzett az élen a Formula–1-es Katari Nagydíj harmadik szabadezdésén. A Mercedes finn versenyzője mögött a csapattársa, Lewis Hamilton zárta a tréninget, a harmadik Max Verstappen lett, akinek azonban többször is szerelni kellett a Red Bullját az utolsó tréningen.

 

Napfényben rendeztek még a harmadik szabadedzést Katarban, s mivel nem ilyen körülmények között csaphat majd össze a mezőny az időmérőn, a versenyzők nem siették el a pályán zajló munkát az utolsó tréning kezdetén.

Először a Haas párosa hajtott aztán a pályára, ám Nyikita Mazepinnel rögtön az után, hogy elhagyta a bokszutcát, közölték, álljon féle és állítsa le az autót. A Haas újonca ezt meg is tette, de amíg a szerelői visszatolták az autót a bokszába, félbeszakították az edzést. A mezőny végül nem veszített többet néhány percnél, és amint újra a pályára lehetett hajtani, lassacskán érkeztek a többiek is.

1. KATARI NAGYDÍJ
NOVEMBER 19., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:23.723
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:23.148
NOVEMBER 20., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Bottas 1:22.310
Időmérő: 15.00–16.00
NOVEMBER 21., VASÁRNAP
A verseny (57 kör, 306.66 km) rajtja: 15.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
December 5., 18.30Szaúdi Nagydíj, Dzsidda
December 12, 14.00 Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Nagyjából negyedóra elteltével Esteban Ocon autózott elsőként mért kört, majd néhány perc múlva a Mercedes párosa is megérkezett, és az élre is állt Lewis Hamilton vezényletével. Max Verstappen autóját azonban ekkor még szerelték, így a holland versenyző értékes időt veszített a tréning elején.

Később átmenetileg Fernando Alonso vette át a vezetést, majd a Mercedesek álltak vissza az élre, ám miután Verstappen is megkezdte a munkát a pályán, hamar az első helyre ugrott. A Mercedes versenyzői azonban ezúttal sem hagyták magukat, és hamar visszavették az első helyeket Verstappentől, akinek az autóját és különösen annak a hátsó szárnyát ráadásul ismét szerelni kellett az utolsó 20 percben.

Az edzés végén Charles Leclerc és Mick Schumacher is bemutatott egy-egy látványos megforgást, míg Verstappen vissza tudott térni a pályára az utolsó néhány percre, és kicsit javítani is tudott az idején. Az élen azonban a Mercedes párosa zárta az utolsó tréninget Bottas, Hamilton sorrendben. Verstappen végzett a harmadik pozícióban, őt Pierre Gasly, Sergio Pérez, Carlos Sainz Jr., Fernando Alonso, Esteban Ocon, Charles Leclerc és Cunoda Juki követte a top tízben.

Folytatás 15 órakor az időmérővel!

KATARI NAGYDÍJ, A 3. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:22.310 átlag: 235.305 km/ó 17 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:22.388 0.078 mp h. 16
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:22.651 0.341 10
4. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:22.835 0.525 17
5. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:22.846 0.536 14
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:23.048 0.738 17
7. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:23.186 0.876 13
8. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:23.209 0.899 18
9. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:23.276 0.966 17
10. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:23.567 1.257 20
11. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:23.711 1.401 14
12. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:23.884 1.574 17
13. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:23.895 1.585 16
14. George Russell brit Williams-Mercedes 1:23.923 1.613 17
15. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:24.154 1.844 17
16. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:24.246 1.936 19
17. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:24.288 1.978 17
18. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:24.499 2.189 15
19. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:24.680 2.370 20
20. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari idő nélkül 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik