F1: kárpótlásban reménykedik Hamilton, akinek hibáját Horner idézte fel

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.10. 20:06
null
Lewis Hamilton reméli, köszönetet mondott csapatának az újabb dobogós helyezésével (Fotó: AFP)
Charles Leclerc győzelmével ért véget a Formula–1-es Osztrák Nagydíj. Bár a futam hajrájában igen nehéz dolga volt a technikai problémával szembesülő monacóinak, összejött a győzelem, amire szerinte már hatalmas szüksége volt. A csapattársa nem úszta meg a kiesést, Carlos Sainz Jr. utóbb elárulta, semmi jele sem volt annak, hogy gondjai adódtak a motorral. Max Verstappen végső soron a második helynek is örül, míg Lewis Hamilton reméli, jóvá tette mercedeses kollégáinak a pénteki hibáját. A hétszeres világbajnok két évvel ezelőtti botlását Christian Horner idézte fel Sergio Pérez és George Russell első körös incidense láttán.

 

Pontosan három hónapot kellett várnia Charles Leclerc újabb futamgyőzelemre. Bár a monacói versenyző diadala a spielbergi futam előrehaladtával egyre biztosabbnak tűnt, az utolsó bő tíz körben a gázpedál nehézséget okozott Leclerc számára, aki mindössze másfél másodperccel ért célba hamarabb, mint Max Verstappen.

„Nagy szükségem volt erre – mondta a Ferrari-pilóta a győzelemről. – Az előző öt verseny nagyon nehéz volt számomra és a csapat számára is, és az, hogy végre megmutathattuk, megvan a tempónk, egyszerűen hihetetlen. Keményen kell nyomnunk a szezon végéig. A futam hajrája rettentő nehéz volt, hiszen volt ez a problémám a gázpedállal. Furcsa, hogy szinte ugyanakkor jött elő, mint amikor Carlos kiesett, szóval persze ott motoszkált a fejemben, hogy velem is ez történhet. Viszont tudtam, hogy nálam nem a motorral van baj, és szerencsére elért az autó a célig.”

Pénteken és szombaton szinte megállíthatatlannak tűnt Max Verstappen a Red Bull hazai pályáján, ám hiába sikerült jól a rajtja vasárnap, Leclerc igen hamar maga mögé utasította. A címvédőnek később további két alkalommal át kellett élnie, hogy ferraris riválisa megelőzi, ám – részben Carlos Sainz Jr. kiesése miatt – igen kevés pontot veszített Leclerc-rel szemben.

„A második hely jobb annál, mint amire a futam egy pontján számítottam – vallotta be Verstappen. – Miután Carlosnak előjöttek a problémái, kaptunk még egy esélyt, de összességében tempóhiánnyal küszködtünk a futam egészén, és az abroncsokkal sem bántunk jól. Kissé bonyolult, mi állhat emögött, de rá kell jönnünk, mert általában nem szokott problémánk adódni a gumikopással. Számítottam arra, hogy nehéz dolgunk lesz ma, de arra nem, hogy ennyire. Ki kell vizsgálnunk, miért történt ez. Viszont az, ha egy rosszabb napon is csak öt pontot bukunk, nem nevezhető rossznak.”

Zsinórban harmadik alkalommal ünnepelhetett a dobogón Lewis Hamilton, pedig a pénteki nap nem zárult túl fényesen a hétszeres világbajnok számára. Hamilton összetörte az autóját az időmérőn, ami nem készült el a szombati szabadedzés kezdetéig, így csak nagyjából negyedórát tölthetett a pályán. A sprintfutamon is csupán egy pontot szerzett, vasárnap azonban ő végzett legjobban a világbajnoki riválisok mögött.

35. OSZTRÁK NAGYDÍJ
JÚLIUS 8., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:06.362
Időmérő: 1. Verstappen 1:04.984
JÚLIUS 9., SZOMBAT
2. szabadedzés: 1. Sainz 1:08.610
Sprint: 1. Verstappen, 2. Leclerc, 3. Sainz
JÚLIUS 10, VASÁRNAP
A verseny: 1. Leclerc, 2. Verstappen, 3. Hamilton
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 24., 15.00
Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 31., 15.00Magyar Nagydíj, Mogyoród
Augusztus 28., 15.00Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps

„Főleg azért örülök nagyon, mert nehezen indult ez a hétvége – árulta el a Mercedes versenyzője. – Jónak tűntünk az időmérőn, de aztán balesetet szenvedtem. A csapat nagyon keményen dolgozott, hogy újjáépítse az autómat, és ez hatással van a költségvetésünkre is. Az ilyen sosem jó érzés, de az, hogy felálltunk és értékes pontokat szereztünk, remélhetőleg az elismerésem apró jele. Nagyon jó a harmadik és a negyedik helyen végezni. Nem tudom, hogy a Ferrari és a Red Bull miért volt ennyire gyors ezen a pályán. Továbbra is keményen kell nyomnunk, hiszen volt pár körünk, ami eléggé hasonló volt az ő köreikhez, szóval lassacskán felzárkózunk.”

Bár a győzelemért nem igazán tudott harcba szállni Carlos Sainz Jr., a második helyével a Ferrari zárta volna a legjobban a spielbergi futamot – csakhogy a motor ismét megadta magát az 55-ös számú Ferrariban. A spanyol versenyző nem érti, honnan jött a meghibásodás.

„A motor semmi jelét sem mutatta annak, hogy ez várható, minden nagyon hirtelen történt – emlékezett vissza Sainz. – Nem találom a szavakat, hiszen nyilván rengeteg pontot buktunk, és simán meglehetett volna a kettős győzelem. Nagy kár, és azért is kifejezetten nehéz most, mert sokat hozhattunk volna az előttünk állókon, Maxon és a Red Bullon is. Hatalmas eredmény lett volna ez a csapat számára, ehelyett az egyik autó kiesett. Ez szívfacsaró, de fordíthatunk még a kockán, és továbbra is nagyon hosszú a szezon.”

Sergio Pérez az első körös helyezkedés áldozata lett, miután George Russell-lel összeérve a kavicságyba csúszott, majd néhány kör múlva behajtott a bokszutcába, és feladta a versenyt. A sportfelügyelők Russellt találták vétkesnek az esetért, és Pérez is hasonló véleményen van.

„Teljes mértékben úgy gondolom, mindent megtettem, hogy elkerüljem az ütközést – vélekedik a mexikói. – Még csak az első körben jártunk, és George-on múlt, hogyan irányítja az autóját, de nyilván nem jól sikerült neki. Odáig jutottunk, hogy összeértünk, pedig akkor már egyértelműen én voltam elöl. Semmit sem csinálhattam volna másképp, elég helyet hagytam George-nak. Már enyém volt a pozíció, szóval rajta múlt, hogy elkerüljük-e az ütközést.”

A két pilóta esete nagyban hasonlít arra, ahogyan Lewis Hamilton megfosztotta az akkori Red Bull-versenyzőt, Alexander Albont az első dobogós helyezésétől még két évvel ezelőtt Spielbergben. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke arra is kitért, Pérez miért nem tudta folytatni a mostani versenyt.

„Úgy tűnik, a Mercedesnél nem szeretik, ha el akarunk menni mellettük a külső íven a négyes kanyarban – viccelődött. – Kár, hiszen Checo volt előrébb, és szinte teljesen ugyanaz történt vele, mint pár éve Alexszel. Nagy károkat szenvedett az autója, így esélytelen volt, hogy pontot szerezzen, szóval inkább megóvtuk a technikát. Az a kanyar elég trükkös, és sok incidenst láthattunk a külső íven. Kár, hogy nem hagytak Checónak elég helyet, de Franciaországban visszavágunk.”

AZ OSZTRÁK NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:24.24.312
2. Max Verstappen holland Red Bull 1.532 mp h.
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 41.217 mp h.
4. George Russell brit Mercedes 58.972 mp h.
5. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:08.436 p h.
6. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1 kör h.
7. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1 kör h.
8. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
9. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1 kör h.
10. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1 kör h.
11. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
12. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1 kör h.
13. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
14. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
15. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
16. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Red Bull 1 kör h.
17. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Red Bull 1 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 56
Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 48
Sergio Pérez mexikói Red Bull 24
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 6 8 9 3 208
2. Charles Leclerc 3 5 9 2 170
3. Sergio Pérez 1 6 8 2 151
4. Carlos Sainz Jr. 1 6 8 2 133
5. George Russell - 3 10 - 128
6. Lewis Hamilton - 4 10 1 109
7. Lando Norris - 1 8 1 64
8. Esteban Ocon - - 8 - 52
9. Valtteri Bottas - - 7 - 46
10. Fernando Alonso - - 7 - 29
11. Kevin Magnussen - - 5 - 22
12. Daniel Ricciardo - - 4 - 17
13. Pierre Gasly - - 3 - 16
14. Sebastian Vettel - - 4 - 15
15. Mick Schumacher - - 2 - 12
16. Cunoda Juki - - 3 - 11
17. Csou Kuan-jü - - 2 - 5
18. Alexander Albon - - 2 - 3
19. Lance Stroll - - 3 - 3
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull 359
2. Ferrari 303
3. Mercedes 237
4. McLaren-Mercedes 81
5. Alpine-Renault 81
6. Alfa Romeo-Ferrari 51
7. Haas-Ferrari 34
8. AlphaTauri-Red Bull 27
9. Aston Martin-Mercedes 18
10. Williams-Mercedes 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik