A nyolchengeres szívómotorokat felváltó hathengeres turbók és a sokkal erősebb energiaátalakító rendszerek miatt alaposan át kell építeni az F1-es autókat, és a Japán Nagydíj hétvégéjén Adrian Newey, a Red Bull főtervezője azt mondta, nem lesz szép a világbajnok istálló négykerekűje.

Pedro de la Rosa, a Ferrari spanyol tesztpilótája a Marcának beszélt arról, hogy bár még nem látta a Scuderia 2014-es gépének terveit, sokat hallott róla a mérnököktől.

„Úgy hallottam, mások lesznek a kocsik, mint az idén, nagyon alacsonyan lesz az orruk. Nem tudom megerősíteni, hogy kifejezetten csúnya lesz az autó, mert nem láttam, de a mérnökök elmondása alapján erre lehet számítani. Ám nemcsak a Ferrarinál, a paddockban már úgy járnak-kelnek az emberek, hogy azt mondogatják egymásnak, »a ti autótok is csúnya lesz, mert a mienk igen«" – mondta De La Rosa.

A spanyol szerint az új motorok miatt előfordulhat, hogy már nem az aerodinamika lesz a döntő az autók között.