F1: indul az utolsó teszt - a barcelonai beosztás

Vágólapra másolva!
2013.02.28. 08:48
Kilenc órakor megkezdődik a Formula–1-es csapatok utolsó, idény előtti négynapos tesztje. Barcelonában ezen a héten még hidegebb időre számítanak, mint a múlt héten, s még több csapadékkal, azaz egynél több napot is megzavarhat az égi áldás.

A Force Indiánál és a Marussiánál nem lehet tudni a teljes beosztást. A Force Indiánál Paul di Resta kezd, de a következő napok menetrendje attól függ, megegyeznek-e a másik pilótával. Német sajtóhírek szerint Adrian Sutil lesz a csapattársa, ebben az esetben ő is két napot kap, a csapat talán a hivatalos bejelentés miatt is vár a teljes tesztbeosztás kihirdetésével.

A Marussiánál szinte percről percre változik a csapattól származó információ arról, hogy Luiz Razia autóba ülhet-e. A brazil a múlt héten azért nem tesztelt, mert a szponzorai nem fizették ki a csapatnak a szerződésében foglalt összeget.

F1-ES TESZT, BARCELONA
A BEOSZTÁS
Február 28. Március 1. Március 2. Március 3.
Red Bull Webber Vettel
Webber
Vettel
Ferrari Massa Alonso Massa Alonso
McLaren Pérez Button Pérez Button
Lotus Grosjean Grosjean Räikkönen Räikkönen
Mercedes Hamilton Rosberg Hamilton Rosberg
Sauber Gutiérrez Hülkenberg Gutiérrez Hülkenberg
Force India Di Resta
?
? ?
Williams Bottas Bottas Maldonado Maldonado
Toro Rosso Vergne Ricciardo Vergne Ricciardo
Caterham Pic Van der Garde Van der Garde Pic
Marussia Chilton ? ?
?
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik