F1: így szórakoztatták a nézőket a pályabírók a Hungaroringen – videó

KOVÁCS SÁRIKOVÁCS SÁRI
Vágólapra másolva!
2021.08.02. 12:25
Mint beszámoltunk róla, vasárnap a Hungaroringen több váratlan eseményre is sor került: először láthattunk olyat, hogy egy versenyző egyedül rajtol el a rajtrácsról, illetve talán arra sem sokan számítottak, hogy Esteban Ocon az Alpine-nal megszerzi élete első futamgyőzelmét. Azonban a futam kezdetéig is érdekes műsornak lehettek szemtanúi a 10-es kanyarnál ülő nézők…

A pilótaparádét követően még egy óra várakozás várt a száguldó cirkusz szerelmeseire a rajtig. A magyar pályabírók azonban úgy döntöttek, hogy nem hagyják unatkozni a nézőket: egy magyar népdalt adtak elő a pályán, majd számos „akrobatikus” mutatványnak lehettek még szemtanúi a 10-es kanyarnál álló szurkolók. Nem feltétlenül volt minden hang vagy mozdulat a helyén, de az biztos, hogy óriási hangulatot teremtettek a Hungaroring azon szakaszán. Mutatjuk, hogyan hangzott a Magyar Nagydíjon az érik a szőlő…” a pályáról.érik a szőlő…” a pályáról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik