F1: Horner szerint nehéz lenne elveszítenie a vb-t a Red Bullnak

Vágólapra másolva!
2022.09.06. 13:34
null
Christian Horner szerint kemény munka lenne elveszíteni a Red Bullnak az első helyet (Fotó: AFP)
Christian Horner, a Formula–1-es Red Bull csapatfőnöke úgy gondolja, nagyon különleges dolgoknak kellene történniük ahhoz, hogy ne az osztrák istálló nyerje meg idén az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címet is – írja az MTI.

A címvédő Max Verstappen 109 pontos előnnyel áll az összetett élén hét futammal a zárás előtt, miután sorozatban négy versenyt nyert meg – legutóbb múlt vasárnap Zandvoortban, saját közönsége előtt győzött. A Red Bull közben szintén kényelmesnek tűnő, 135 pontos előnyre tett szert a csapatok vb-pontversenyében, így 2013 után először fordulhat elő, hogy az osztrák alakulat mindkét értékelést megnyeri.

„Nagyon jó helyzetben vagyunk, kemény munka lenne innen elveszíteni” – nyilatkozta az F1 hivatalos honlapján Horner. Ezzel együtt kiemelte, amíg matematikailag nem biztos a diadal, addig ugyanúgy kell dolgozniuk a sikerért.

„A felfogásunkon nem változtatunk, mindig a következő futamra koncentrálunk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy túlságosan előre gondolkodjunk” – mondta a csapatfőnök. Horner hangsúlyozta, miután az elmúlt nyolc évben mindig a Mercedes hódította el a konstruktőrök vb-trófeáját, a Red Bullnak az idei csapatbajnoki siker legalább olyan sokat érne, mint az egyéni diadal.

A vb a hétvégén Monzában, az Olasz Nagydíjjal folytatódik.

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 10 12 13 4 310
2. Charles Leclerc 3 6 12 3 201
3. Sergio Pérez 1 8 13 2 201
4. George Russell - 6 14 - 188
5. Carlos Sainz Jr. 1 7 13 3 175
6. Lewis Hamilton - 6 13 2 158
7. Lando Norris - 1 11 2 82
8. Esteban Ocon - - 12 1 66
9. Fernando Alonso - - 11 - 59
10. Valtteri Bottas - - 7 - 46
11. Kevin Magnussen - - 5 1 22
12. Sebastian Vettel - - 6 - 20
13. Daniel Ricciardo - - 5 1 19
14. Pierre Gasly - - 4 - 18
15. Mick Schumacher - - 2 - 12
16. Cunoda Juki - - 3 - 11
17. Csou Kuan-jü - - 2 - 5
18. Lance Stroll - - 5 - 5
19. Alexander Albon - - 3 - 4
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull 511
2. Ferrari 376
3. Mercedes 346
4. Alpine-Renault 125
5. McLaren-Mercedes 101
6. Alfa Romeo-Ferrari 51
7. Haas-Ferrari 34
8. AlphaTauri-Red Bull 29
9. Aston Martin-Mercedes 25
10. Williams-Mercedes 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik