F1: Häkkinen szerint Leclerc olyat tud, amit csak a világklasszisok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.28. 15:07
null
Leclerc sorban kapja a dicséreteket (Fotó: AFP)
Sorra kapja a bókokat Charles Leclerc, a Sauber versenyzője. A monacói újonc eddigi teljesítményével ki is érdemelte mindezt, így nem meglepő, ha a sportág olyan nagy alakjai is őt dicsérik, mint Mika Häkkinen.

 

Olyan jól alakul eddig Charles Leclerc újoncéve a Formula–1-ben, amit talán maga a monacói pilóta sem gondolt. Az elmúlt öt futamonnégyszer is az első tízben tudott végezni, ami azt jelenti, hogy 11 pontot ő szerzett abból a 13-ből, ami csapata, a Sauber neve mellett szerepel az első nyolc forduló után.

Ezzel természetesen sokak elismerését kivívta, köztük 1998 és 1999 világbajnokáét, Mika Häkkinenét is. A finn szerint Leclerc máris kezd egy világklasszis versenyzőre hasonlítani.

„Leclerc már bizonyította a sebességét az alsóbb kategóriákban, megnyerte a GP3-as és a Formula–2-es bajnoki címet 2016-ban és 2017-ben. Viszont az, ami mindenki számára meglepetést jelent az F1-ben, hogy egy más szintre emeli a Saubert. Ez azt mutatja, hogy tudja, miként használja ki az autóban rejlő maximális teljesítményt" – vélekedik Häkkinen.

„Azt is tudja, hogyan szerezhet pontot ötből négy versenyen. Ez az, amit a topcsapatok elvárnak a világklasszis versenyzőktől: következetesség sebességgel párosulva" – célzott arra a kétszeres világbajnok, hogy egy nap akár valamelyik nagycsapatban láthatjuk majd a monacói pilótát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik