Akék jól haladnak a jegyeladással (Fotó: AFP)

Amikor három hete bejelentették, hogy a Formula–1-es Török Nagydíj 9 év után visszatér a versenynaptárba, a verseny szervezői közölték, ők bizony nézők előtt fogják megrendezni a futamot, ezzel együtt azt is közölték, hogy nagyjából százezer nézőre számítanak a lelátókon a verseny napján – ami az Isztambul Park befogadóképességének durván a felét jelenti.

Vural Ak, a török futamot promótáló Intercity nevű cég elnöke elárulta: a jegyárusítás kezdetekor a belépők rövid 30 török lírába azaz körülbelül 1200 forintba kerültek, s ennek is köszönhetően az első órában 10 000 háromnapos bérlet, majd a következő öt órában további 30 000 jegy talált gazdára.

„Szerettünk volna telt házas nézőtér előtt megrendezni a versenyt, de a jelenlegi egészségi helyzet mellett ez nyilván nem lehetséges. Bízunk benne, hogy a százezer néző így is összejön azért, de persze tisztában vagyunk azzal, hogy a vírushelyzet romlik november közepére, akkor elképzelhető, hogy nézők nélkül kell megrendeznünk a futamot” – mondta Ak..

A Török Nagydíjat 2011 után november 15-én rendezik meg újra.