Romain Grosjean az első körös esetért egy büntetőpontot kapott, amivel már 10-nél jár az egy év alatt „büntetlenül” összegyűjthető 12-ből. Amennyiben a közeljövőben összejönne a 12 pont, egy versenyre eltiltanák a franciát.

Hozzá kell tenni viszont, hogy egy pont október 29-én, míg két pont november 12-én törlődik elévülés miatt. Grosjeant egyébként háromhelyes rajtbüntetéssel is sújtották a soron következő Mexikói Nagydíjra.

Lance Stroll a Haas versenyzőjéhez hasonlóan az első körben ütközött, a Williams versenyzője Fernando Alonsónak ment neki, amiért néhány körrel később kapott egy bokszutca áthajtásos büntetést, s utólag két büntetőponttal is „gazdagodott”.

Carlos Sainz Jr.-t még a verseny alatt sújtották öt másodperces időbüntetéssel, amiért az egyes kanyarban elhagyta a pályát, ezzel előnyre tett szert – ehhez kapott egy büntetőpontot is a futam után.

Az Esteban Ocon elleni vizsgálat eredményeképp a 8. helyen leintett franciát kizárták a versenyből. Autójában az üzemanyag átfolyási sebessége meghaladta a megengedett 100 kilogramm/órát az első körben. Legutóbb emiatt Daniel Ricciardót büntették meg a 2014-es Ausztrál Nagydíjat követően – az ausztrált akkor diszkvalifikálták.

Szintén kizárták a versenyből a kilencedikként leintett Kevin Magnussent. A Haas dán versenyzőjének kocsija a megengedett 105 kilogramm üzemanyagnál többet fogyasztott a verseny alatt.

A kizárásukkal Brendon Hartley és Marcus Ericsson feljött a pontszerzők közé.
AMERIKAI NAGYDÍJ, A HIVATALOS VÉGEREDMÉNY 
1.
Kimi Räikkönen
finn
Ferrari
1:34:18.643
 
2. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1.281 mp h.  
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 2.342 mp h.  
4. Sebastian Vettel német Ferrari 18.222 mp h.  
5. Valtteri Bottas finn Mercedes 24.744 mp h.  
6. Nico Hülkenberg német Renault 1:27.210 p h.  
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1:34.994 p h.  
8. Sergio Pérez mexikói RPFI-Mercedes 1:41.080 p h.  
9. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Honda 1 kör h.  
10. Marcus Ericsson svéd Alfa Romeo Sauber 1 kör h.  
11. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 1 kör h.  
12. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1 kör h.  
13. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 1 kör h.  
14. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 2 kör h.  
  FELADTÁK     megtett körök kiesés oka
  Esteban Ocon francia RPFI-Mercedes 56 kizárták
  Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 56 kizárták
  Charles Leclerc monacói Alfa Romeo Sauber 31 karambol
  Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 8 elektronika
  Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 2 karambol
  Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 1 karambol

A VB ÁLLÁSA 
1. Lewis Hamilton 9 15 17 346
2. Sebastian Vettel 5 10 17 276
3. Kimi Räikkönen 1 10 15 221
4. Valtteri Bottas 8 16 217
5. Max Verstappen 1 8 14 191
6. Daniel Ricciardo 2 2 11 146
7. Nico Hülkenberg 10 61
8. Sergio Pérez 1 10 57
9. Kevin Magnussen 9 53
10. Fernando Alonso 9 50
11. Esteban Ocon 10 49
12. Carlos Sainz Jr. 12 45
13. Romain Grosjean 5 31
14. Pierre Gasly 4 28
15. Charles Leclerc 7 21
16. Stoffel Vandoorne 3 8
17. Marcus Ericsson 5 7
18. Lance Stroll 2 6
19. Brendon Hartley 3 4
20. Szergej Szirotkin 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 563
2. Ferrari 497
3. Red Bull-TAG Heuer 337
4. Renault 106
5. Haas-Ferrari 84
6. McLaren-Renault 58
7. RPFI-Mercedes 47
8. Toro Rosso-Honda 32
9. Alfa Romeo Sauber 28
10. Williams-Mercedes 7