F1: Hamilton újra történelmet írhat; Sainz és Alonso is rekordot dönthet

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2022.03.19. 12:35
null
Hamilton (jobbra) és Sainz (balra) is rekordot dönthet az idén – utóbbi pont az előbbiét adhatja át a múltnak (Fotó: AFP)
Noha tavaly nem jött össze, Lewis Hamilton a 2022-es Formula–1-es idényben újabb próbát tehet, hogy megszerezze a rekordot jelentő nyolcadik bajnoki címét, ráadásul az oda vezető úton még számos csúcsot dönthet meg. A címvédő Max Verstappen eközben a saját, tavaly felállított rekordját adhatja át a múltnak, míg Fernando Alonso a legtapasztaltabb versenyzővé válhat.

 

A LEGTÖBB POLE POZÍCIÓ EGYAZON PÁLYÁN ÉS NAGYDÍJON

Lewis Hamiltonnak már 2020-ban lehetősége nyílhatott volna megszerezni a kilencedik rajtelsőségét az Ausztrál Nagydíjon, a melbourne-i versenyt azonban abban és a következő évben is törölték a koronavírus-járvány miatt.

Az Albert Park az idén fogja újra vendégül látni a mezőnyt, és ha a hétszeres világbajnoknak sikerülne az időmérőn kisajátítania a pole-t, akkor megdöntené Ayrton Senna és Michael Schumacher egyazon Grand Prix-n, valamint pályán megszerzett legtöbb elsőségét – előbbi San Marinóban, utóbbi Japánban bizonyult a leggyorsabbnak nyolc alkalommal.

Ha a brit Ausztráliában elszalasztaná a lehetőséget, a Hungaroringen újabb próbát tehet, miután az elmúlt két évben kisajátított pole-jainak köszönhetően már Magyarországon is nyolc elsőség áll a neve mellett.

A LEGTÖBB POLE POZÍCIÓ MOTORGYÁRTÓKÉNT

A Ferrari motorgyártóként 231-szer sajátította ki az első helyet a rajtrácson, és az idén jó esélye lehet rá, hogy tovább növelje az előnyét az élen. Ha azonban ez nem sikerül, és a Mercedes-motorral hajtott autók összességében legalább tizenkét kvalifikáción a leggyorsabbnak bizonyulnak, akkor megdönthetik a maranellóiak csúcsát.

18. BAHREINI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 18., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Gasly 1:34.193
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:31.936
MÁRCIUS 19., SZOMBAT
3. szabadedzés: 13.00–14.00
Időmérő: 16.00–17.00
MÁRCIUS 20., VASÁRNAP
A verseny (57 kör, 308.238 km) rajtja: 16.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Március 27., 15.00Szaúdi Nagydíj, Dzsidda
Április 10., 6.00Ausztrál Nagydíj, Melbourne
Április 24., 15.00 Emilia-romagnai Nagydíj, Imola

A LEGTÖBB NAGYDÍJ

Az előző idény végén visszavonult Kimi Räikkönen összesen 350 nagydíjon rajtolt el, míg a mostani mezőny rangidőse, Fernando Alonso 334-en, vagyis a 2022-es kiírás 16. állomásán, Olaszországban állíthatja be, majd Szingapúrban döntheti meg a csúcsot.

A LEGTÖBB MEGTETT VERSENYKÖR

Ezt a rekordot is Räikkönen tartja jelenleg 18 621-gyel, míg a második Alonso 18 035-nél jár, ami azt jelenti, nagyjából a tizedik versenyhétvégére veheti át a vezetést az örökranglistán.

A LEGTÖBB BEFEJEZETT VERSENY

Ebben a mutatóban ugyancsak Raikkönen (278) a csúcstartó, az év végére azonban akár a harmadik helyre is visszaeshet Alonso (265) és Hamilton (260) mögé.

A LEGTÖBB ZSINÓRBAN BEFEJEZETT VERSENY

Hamilton a 2018-as Brit és a 2020-as Bahreini Nagydíj között valamennyi alkalommal meglátta a kockás zászlót, s nagy menetelésének a pozitív koronavírustesztje vetett véget a szahíri futam előtt. A mostani mezőnyből pillanatnyilag Carlos Sainz Jr. rendelkezik a leghosszabb szériával, a spanyol a 2020-as Eifel GP óta befejezett minden futamot, így az idény végén állíthatná be vagy dönthetné meg a rekordot, ha addig folyamatosan célba érne.

A LEGTÖBB ÉLEN TÖLTÖTT KÖR GYŐZELEM NÉLKÜL

Chris Amon 183 körön át vezetett a versenyeken, a dobogó felső fokára azonban sosem állhatott fel a pályafutása során. Az aktív pilóták közül George Russell (59) vezet ebben a mutatóban, mögötte Lance Stroll (32), Lando Norris (31), Sainz (17), valamint Alexander Albon (1) áll. Noha utóbbi nagy valószínűséggel nem is gyarapíthatja az élen töltött köreit az idén, előbbi négynek mindenképpen jó esélye lehet rá – persze valamennyien jobban örülnének pályafutása első diadalának, mint a fenti rekordnak...

A LEGTÖBBET EGYÜTT DOBOGÓZÓ PÁROS

Hamilton és Sebastian Vettel 56 alkalommal pezsgőzött már együtt a pódiumon, amivel a brit, német páros a rekordtartató, ha azonban a mercedeses legalább tíz nagydíjon osztozik még a dobogón Verstappennel, akkor már a hollanddal karöltve vezetheti az örökranglistát. A tavalyi két vb-aspiráns emellett egy másik páros csúcsot is átadhat a múltnak, ha sikerül legalább három versenyen az első két helyen zárnia, a rekordot pillanatnyilag a Hamilton, Nico Rosberg kettős tartja 31 ilyen futammal.

A LEGTÖBB HAZAI NAGYDÍJON SZERZETT PÓDIUM

Hamilton tizenegyszer állhatott fel a pódiumra hazai pályán, ugyanannyiszor, mint a rekordtartó Alain Prost, vagyis ha a britnek az idén sikerül a top 3-ban zárnia Nagy-Britanniában, akkor megdönti a csúcsot.

A LEGTÖBB DOBOGÓ EGY IDÉNYBEN

Verstappen tavaly 18-szor végzett az első hármasban, amivel jelenleg ő számít a csúcstartónak. Az idén várhatóan 23 nagydíjat rendeznek meg, szóval könnyen megdőlhet a holland rekordja.

A LEGTÖBB EGYMÁST KÖVETŐ ÉVBEN SZERZETT GYŐZELEM

Michael Schumacher sorozatban 15 idényben szelte át legalább egyszer elsőként a célvonalat, míg Hamilton az F1-es bemutatkozása óta tudott valamennyi évben legalább egy győzelmet szerezni, így ha idén is gyarapodik a diadalai száma, akkor egyedül fog állni az örökranglista élén.

A SOROZATBAN MEGSZERZETT LEGTÖBB GYŐZELEM UGYANAZON A NAGYDÍJON

Senna zsinórban öt esztendőben diadalmaskodott Monacóban, míg Hamilton Spanyolországban nem talált legyőzőre az elmúlt öt idényben, így ha idén is őt intené le elsőként a kockás zászló Barcelonában, akkor átvenné a rekordot.

A LEGHOSSZABB ELTELT IDŐ KÉT GYŐZELEM KÖZÖTT

Riccardo Patrese 1983-as Dél-afrikai, valamint az 1990-es San Marinó-i Nagydíjon aratott sikere között 6 év 6 hónap és 28 nap telt el, ha Alonsónak sikerülne az idény bármelyik pontján nyernie, akkor megdöntené a rekordot, hiszen a legutóbbi, 2013-as spanyolországi győzelme óta már több mint 8 év telt el.

A LEGTÖBB VERSENY EGY ADOTT ÉVBEN

A Formula–1 eredetileg 23 nagydíjból álló versenynaptárt jelentett be az idei évre, a kieső Oroszországot ugyanakkor még nem pótolta, így egyelőre kérdéses, lesz-e újabb rekordhosszú idény.

A LEGTÖBB VILÁGBAJNOKI CÍM

Hamilton a tavalyi abu-dzabi finálé utolsó körében vesztette el a bajnoki címet, pedig ha nyer, átadhatta volna a múltnak Michael Schumacher legnagyobb rekordját. A brit az idén újabb próbát tehet, hogy megdöntse a sokáig megdönthetetlennek hitt rekordot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik