Először is a legfontosabb: Lewis Hamilton hazai pályán, 140 ezer szurkoló előtt végre olyan trófeát vehetett át, amelyre nem lehetett panasza.

Lewis Hamilton könnyekig hatódott (Fotó: Twitter)
Még a második helyen célba érő Nico Rosbergnek is megtetszett a csinos kupa, de nem élvezhette sokáig a látványt.

EZ AZ ÉN TRÓFEÁM!

Kanyarodjunk vissza az elejére: MICSODA RAJT! Egészen elképesztő kirobbanást produkált Felipe Massa és Valtteri Bottas, de a két Williams a végére eltaktikázta magát, így a dobogóról is lecsúszott.
Az eseményeket a második rajtkockáról induló Nico Rosberg autójából látjuk.



Rögtön a rajt után, már az első körben ketten búcsúztak (Grosjean és Button), a két McLaren, Button és Alonso csúnyán összement.



Pastor Maldonado menetrendszerű kiesésére is csak perceket kellett várni. Az első mémre sem sokkal többet.

DNF= Did Not Finish (Nem fejezte be)
A futam átverését a Mercedes próbálta elsütni, amikor a csapat a verseny elején egy álkiállással tett kísérletet a Williams megtévesztésére a bokszutcában. Susie Wolff, a Williams női tesztpilótája állítólag ezt az üzenetet küldte nem sokkal később férjének, a Mercedes főnök Toto Wolffnak.
Azt hittétek, átverhettek minket? Ha-ha-ha.
A csínytevés ellenére Susie és Toto Wolff együtt vacsorázott az este.

Szent a béke

A legvidámabb kieső. A futam után Romain Grosjean a Twitteren ezt írta Daniel Ricciardónak: „Pont ott nem számítottam tőled pacsira”. A francia már az első körben kiesett, miután az ausztrállal ütközött.

Ricciardo és Grosjean – itt sincs harag

Grosjean a hétvége csapatjátékosa címet is kiérdemelte. A Lotus pilótájának a pénteki szabadedzésen kicsúszott, és poros lett az autója. Erre egyik szerelője az ujjával ráírta az autóra, hogy „Clean Me!”, azaz „Tisztíts meg!” A francia a tettek mezejére lépett.

(Forrás: Twitter)

Mi is történt abban a kanyarban?

Celebcunami Silverstone-ban! Számos brit és nem brit híresség tette tiszteletét a 2015-ös szezon talán legizgalmasabb futamán.

Toni Kroos, a Real Madrid világbajnok futballistája (Fotó: Daily Mail)
Lindsey Vonn, olimpiai bajnok amerikai alpesi síző (Fotó: Daily Mail)
George Lucas, a Star Wars filmek atyja (Fotó: Daily Mail)
Sami Hyypiä, a Liverpool korábbi labdarúgója (Fotó: Daily Mail)
A Spice Girls két tagja, Geri Halliwell és Emma Bunton (Fotó: Daily Mail)

A hétvége legkínosabb pillanata. Köszönet érte! És azért a nevetésért is, Peter Griffin!



A hétvége legmenőbb arca: Eddie Jordan (mellette Will Stevens, a Manor Marussia brit pilótája).



A hétvége legjobb menő akarok lenni pillanata: Felipe Massa és a „Jól csinálom, Lewis?”

(Fotó: Reddit)

Silverstone-i egyperces: Sebastian Vettel, kemény vagy! (A felvételen épp csapattársát, Kimi Räikkönent előzi meg a Ferrari pilótája.)



Búcsúzóul egy kis retró: ma 34 éve történt: Alain Prost megszerezte karrierje első Formula–1-es futamgyőzelmét.

(Fotó: F1 Twitter)
A LEGGYORSABB KÖRÖK LISTÁJA 
  1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:37.093 átlag: 218.425 km/ó 29. kör
  2. Nico Rosberg német Mercedes 1:37.403 0.310 mp h. 24.
  3. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:37.466 0.373 26.
  4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:37.493 0.400 31.
  5. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:37.513 0.420 32.
  6. Sebastian Vettel német Ferrari 1:37.707 0.614 31.
  7. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:37.910 0.817 28.
  8. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:38.131 1.038 31.
  9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:38.296 1.203 32.
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:38.466 1.373 25.
11. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:38.697 1.604 26.
12. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:38.883 1.790 30.
13. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:39.940 2.847 14.
14. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:41.919 4.826 28.
15. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:42.324 5.231 26.
16. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 2:20.776 43.683 3.