F1: Hamilton már beszélhet a Mercedesszel

Vágólapra másolva!
2012.11.27. 10:16
Bár Lewis Hamilton hivatalosan január elsejéig a McLaren versenyzője, az angol Formula–1-es pilóta még ebben az évben felveszi a kapcsolatot új istállója, a Mercedes mérnökeivel.

„Az utolsó mclarenes programom a főhadiszálláson esedékes búcsúztató lesz, aztán egy hónapig szinte teljesen elszakadok az F1-től – mondta Hamilton a brit Sky Sportsnak. – Évek óta ez lesz a leghosszabb szabadságom, és azt követően sem lesz többé sűrű a programom. Harmad- vagy negyedannyi szponzori eseményen kell szerepelnem, mint a McLarennél, így több időm lesz edzeni és felkészülni az új autóval és az új csapattal való összeszokásra. Januárig nem folyhatok bele mélyen a technikai részletekbe, de Martin Whitmarsh engedélyt adott rá, hogy beszélgessek emberekkel a Mercedes-csapatból."

A következő idény első tesztje február első napjaiban lesz Jerezben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik