F1: Hamilton két évvel hosszabbított a Mercedesszel – hivatalos

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.07.03. 11:03
null
Hamilton marad a Mercedesnél (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Mercedes két évvel meghosszabbította a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton szerződését.


Nem volt olyan rég, hogy Hamilton új szerződést írt alá a Mercedesnél, februárban ugyanis egyéves kontraktussal kötelezte el magát az istállónál. A rövid távú megegyezés miatt az elmúlt hónapokban kérdéses volt, mi is a brit pilóta terve a következő évekre.

Szombaton azonban eldőlt, hogy továbbra is a Mercedesnél láthatjuk Hamiltont, ugyanis új szerződése 2023-ig biztosan az „ezüstnyilaknál” tartja.

„Nehéz elhinni, hogy már majdnem kilenc éve dolgozom együtt ezzel a nagyszerű csapattal és izgatott vagyok, hiszen a következő két évben is partnerek leszünk a Mercedesszel. Már sok nagyszerű dolgot elértünk, de nem akarunk leállni” – mondta Hamilton.

Hamilton hosszabbítása után az a legnagyobb kérdés, ki lehet a hétszeres világbajnok csapattársa a következő kiírásban: Valtteri Bottas szerződése lejár a Mercedesnél, és az istálló másik opciója George Russell lehet, akinek a hároméves megállapodása szintén megszűnik a Williamsnél.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik