F1: Hamilton attól tart, hogy a top 10 sem elérhető a Mercedesszel

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.06.02. 21:06
null
Hamiltont lenyűgözi, mennyit léptek előre a riválisok (Fotó: AFP)
Max Verstappen magabiztosan kezdett a Formula–1-es Spanyol Nagydíj péntekjén, hiszen mindkét szabadedzésen az élen zárt. A holland nagyon kényelmesen érezte magát az autóban, nem úgy, mint Lewis Hamilton, aki egyelőre attól is tart, hogy nem fér be az első tízbe. Az Aston Martin hazai versenyzője, Fernando Alonso egyelőre nem vonna le messzemenő következtetéseket a nyitó nap eredményeiből, de pozitívan tekint előre.

 

 

Ahogyan arra számítani lehetett, a Red Bull remek formában kezdett a számára kedvező Circuit de Catalunyán. A pályafutása első győzelmét a helyszínen ünneplő Max Verstappen zárt az élen mindkét pénteki szabadedzésen, igaz, az előnye jócskán lecsökkent a két tréning között – a holland az első egyórás gyakorláson még 812, míg a másodikon már csak 170 ezreddel előzte meg a legközelebbi nem Red Bull-os riválist.

A hollandot azonban egyáltalán nem aggasztotta a megfogyatkozott előny, hiszen elmondása szerint remekül alakult a spanyolországi nyitó napjuk. „Összességében nagyon jó napot zártunk. Az autó nagyon jó tartományban mozgott. Persze itt-ott mindig próbálsz finomítani egy-két dolgon, de a rövid és a hosszú etapok is jónak tűntek. Nagyon kényelmesen éreztem magam az autóban. Bár még meg kell néznem a többiek köridejeit, de ez remek kezdés volt a számomra. Emellett sokkal élvezetesebb is vezetni a pályán a módosítások után. Kellemes meglepetés volt.”

53. SPANYOL NAGYDÍJ
JÚNIUS 2., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:14.606
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:13.907
JÚNIUS 3., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.30–13.30
Időmérő: 16.00–17.00
JÚNIUS 4., VASÁRNAP
A verseny (66 kör, 307.236 km) rajtja: 15.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Június 18., 20.00Kanadai Nagydíj, Montreal
Július 2., 15.00Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 9. 16.00
Brit Nagydíj, Silverstone

A Ferrari fontos fejlesztési csomaggal érkezett meg Spanyolországba, a versenyzők közül elsőként Carlos Sainz Jr. vihette a pályára az átalakított SF-23-ast, míg Charles Leclerc a korábbi verzióval körözött. A második tréningen aztán a monacói is megízlelhette, hogy az újítások miként változtatták meg az autó viselkedését.

Ami a lemaradást illeti, a gyorsabbik ferraris kora délután még több mint egy másodperccel maradt el a legjobb időtől, míg a folytatásban 339 ezredre közelítette meg Verstappent. Igaz, mindez nem változtatott sokat az időlistán elfoglalt helyén, hiszen a nyolcadik és kilencedik pozíciókat a hatodikra és a hetedikra váltotta. Ennek hátterében az állt, hogy a mezőny eléggé összerázódott, és az első tizenhét helyezett egy szekundumon belül követte egymást.

„Érdekes nap volt, hiszen több újdonságot is kipróbáltunk, illetve eléggé eltérő programot futottunk a két autóval. Minden tervezett tesztprogramot teljesítettünk, de egyelőre nehéz meghatározni, pontosan hogyan állunk a teljesítmény szempontjából. Továbbra is nyomjuk, megpróbáljuk megtenni a szükséges lépéseket ahhoz, hogy nyugodtabbá váljon az autó, és akkor látni fogjuk, mi a helyzet. Az biztos, hogy a Red Bull mindenki előtt van, de utána nagyon-nagyon szoros.”

A máig utolsó győzelmét pont hazai pályán arató Fernando Alonso az első edzésen még majdnem egy másodpercet kapott a Red Bulltól, ám a másodikon 17 száradra sikerült megközelítenie Verstappent.

Egy körön nagyon szoros a helyzet, és akár néhány tized is nagy különbséget jelenthet a helyezés terén. A mostani eredményekből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Az első edzésen teljesítettük a tervezett tesztprogramunkat, és megismerkedtünk az új gumival is. A pálya a vártnál valamivel lassabb volt, szóval még van idő benne, és lehet játszani a beállításokkal is, de összességében produktív napot zártunk. A bevetett fejlesztéseinkkel a teljesítménynövelést céloztuk meg, és egyelőre elégedettek is vagyunk velük, de szombaton meglátjuk, hol állunk, amikor mindenki keményebben nyomja.”

Noha a Mercedes már a múlt hétvégén bevetette a fejlesztéseket, azt már Monaco előtt is kijelentette, hogy csak Spanyolországban kaphat valós képet arról, hogyan sikerültek az újítások. A monte-carlói biztató 3–4. hely után a spanyolországi péntek már kevésbé volt meggyőző, Lewis Hamilton az első tízből is kiszorult késő délután, és a hétszeres bajnok úgy hiszi, nem is lesz könnyű feladat visszaverekedni magát a mezőny első felébe.

Olyan keményen harcolunk, amennyire csak tudunk, de eléggé nehéz napot tudhatunk magunk mögött a gumik szempontjából. Nagyon másnak tűnik a helyzet, mint múlt hétvégén. A hosszú etapjaink nem voltak rémesek, szóval arra kell rájönnünk, hogyan tudnánk többet kihozni a kocsiból egy körön. A mai tempóm alapján még az első tízbe jutás is nehézséget okoz.”

„Remélhetőleg változtatunk a helyzeten az éjszaka folyamán, és alapvetően nagyon kicsik a különbségek az ötödik és a tizedik hely között. Lenyűgöző látni, milyen javulást ért el mindenki körülöttünk. Ott van Esteban (Ocon), az Alpine nagyszerű, míg az Aston Martin a második, közvetlenül a Red Bull mögött, ami igazán lenyűgöző. Nem lesz egyszerű.”

A hétszeres bajnokhoz hasonlóan a csapattárs, George Russell sem volt túlságosan optimista, a fiatal brit szerint leginkább a versenyre kell összpontosítaniuk. „Jelenleg nem szállhat senki harcba a pole pozícióért, ez a helyzet. Ugyanakkor szoros lesz, bizonyos autók különösen gyorsak szombaton. Az Alpine nagyon erősnek tűnik, szóval velük és a Ferrarival nagyon közel leszünk egymáshoz” – jelentette ki, majd kitért a Haas meglepő teljesítményére is.

„Talán ott lesz Nico (Hülkenberg) is, aki pénteken rendkívül gyors volt. Nem igazán tudom, honnan jött az, de Kevin (Magnussen) Miamiban például elénk kvalifikálta magát, aztán vasárnap már másképp alakultak a dolgok. Nem számítok arra, hogy fantasztikus lesz a szombatunk, de határozottan úgy vélem, hogy jobb lesz a versenyünk, mint az időmérőnk” – tekintett előre.

SPANYOL NAGYDÍJ, AZ ELSŐ SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:14.606 átlag: 224.716 km/ó 32 kör
2. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:15.374 0.768 mp h. 32
3. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:15.418 0.812 28
4. Nyck de Vries holland AlphaTauri-Honda 1:15.504 0.898 27
5. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 1:15.545 0.939 27
6. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 1:15.547 0.941 24
7. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:15.689 1.083 22
8. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:15.694 1.088 28
9. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:15.726 1.120 27
10. George Russell brit Mercedes 1:15.753 1.147 32
11. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:15.783 1.177 25
12. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:15.845 1.239 29
13. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:15.906 1.300 24
14. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:15.915 1.309 27
15. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:15.939 1.333 25
16. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:15.978 1.372 24
17. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 1:16.353 1.747 26
18. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1:16.461 1.855 28
19. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 1:16.506 1.900 30
20. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:16.630 2.024 28
SPANYOL NAGYDÍJ, A MÁSODIK SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:13.907 átlag: 226.841 km/ó 34 kör
2. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 1:14.077 0.170 mp h. 30
3. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1:14.177 0.270 31
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:14.219 0.312 30
5. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:14.242 0.335 30
6. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:14.246 0.339 32
7. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:14.274 0.367 32
8. George Russell brit Mercedes 1:14.392 0.485 31
9. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:14.448 0.541 32
10. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 1:14.457 0.550 29
11. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:14.549 0.642 31
12. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 1:14.583 0.676 30
13. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:14.585 0.678 29
14. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:14.694 0.787 30
15. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:14.713 0.806 24
16. Nyck de Vries holland AlphaTauri-Honda 1:14.785 0.878 33
17. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:14.840 0.933 34
18. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:15.010 1.103 31
19. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:15.056 1.149 32
20. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 1:15.415 1.508 33

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik