F1: Hamilton apja bíróságon hazudott a fiától kapott jussáról

Vágólapra másolva!
2013.12.10. 12:47
Anthony Hamilton, a Formula–1-ben szereplő Lewis Hamilton édesapja hazudott arról a bíróságon, hogy kapott-e fizetést fiától az idő alatt, hogy a menedzsereként dolgozott. Mindez azon a tárgyaláson történt, amelyen Paul di Restától, másik korábbi ügyfelétől követeli az elbocsátása utáni végkielégítését.

„Soha egy pennyt sem kértem Lewistól” – mondta a tárgyaláson Anthony Hamilton, majd később megváltoztatta vallomását: „Teljesen elfelejtettem azt a megállapodást, amely Lewis cége és az én cégem között született, s amely alapján Lewis kétezer-tizenkét végéig évi félmillió fontot fizetett a Hamilton Management Group számlájára.”Anthony Hamilton, majd később megváltoztatta vallomását: „Teljesen elfelejtettem azt a megállapodást, amely Lewis cége és az én cégem között született, s amely alapján Lewis kétezer-tizenkét végéig évi félmillió fontot fizetett a Hamilton Management Group számlájára.”

A tárgyalás során az is kiderült, hogy Lewis Hamilton a 2010-es „szakításuk” előtt azt ígérte, hogy ha megszűnik közöttük a menedzseri viszony, 2.5 millió fontot fizet apjának, de erre végül sohasem került sor.

Anthony Hamilton azért perelte be Di Restát, mert a skót 2012-ben szó nélkül kirúgta, és nem fizette ki a járandóságát. Az elbocsátásának oka is kitudódott, Hamilton 21 millió fontos szponzori csomagról hazudott, miközben egy lehetséges új támogatóval tárgyalt Di Resta nevében. Emellett a pilóta ügyvédje szerint elektronikus levelek átdátumozásával próbált meg bizonyítékokat hamisítani. Az öreg Hamilton előbb tagadott, majd azt mondta, a házát felügyelő biztonsági cég változtatta a dátumokat a számítógépén.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik