F1: Ha más van előttem, bizonyára más az ítélet – Grosjean

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.15. 17:46
null
Lewis Hamilton ötödször kezdheti az élről a Brit Nagydíjat (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton élvezi a Brit Nagydíjat, amelyen az eddigiek alapján csak műszaki hiba foszthatja meg vasárnap a győzelemtől. Az angol az időmérőn az FIA szerint „akadályozta, de nem tartotta fel Romain Grosjeant”, ezért nem kapott büntetést. A francia pilóta kettős mércéről beszél. Sebastian Vettel szerint a Ferrari az időmérőn esélytelen volt, a versenyen talán erősebb lesz. Fernando Alonso a káoszban bízik.

 

Lewis Hamilton külön kategóriát képviselt a Brit Nagydíj időmérőjén, amelyen 1:27 perc alá került a leggyorsabb körében, és az idei legnagyobb fölényű győzelmet aratta a pole-ért folyó csatában. Az angol a Kanadai Nagydíj óta nem nyert versenyt, de ha győz, az idén az első lehet, aki négy futamon diadalmaskodik (utóbbi eshetőség a vb-éllovas Sebastian Vettelre is vonatkozik).

Hamilton az időmérő után elmondta, kifejezetten örült neki, hogy felszáradt a pálya, és ilyen körülmények között tehette meg a leggyorsabb körét.

68. BRIT NAGYDÍJ
JÚLIUS 14., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Bottas 1:29.106
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:28.496
JÚLIUS 15,. SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:28.063
pole: Hamilton 1:26.600, 2. Räikkönen 1:27.147
JÚLIUS 16., VASÁRNAP
14.00: a verseny (52 kör, 306.198 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 30., 14.00: Magyar Nagydíj
Augusztus 27., 14.00: Belga Nagydíj
Szeptember 3., 14.00: Olasz Nagydíj

„Nem számítottam ekkora fölényre, pedig mindig erre törekszünk. Csodás volt vezetni az autót, főleg a gyors szektorban, miután felszáradt a pálya” – mondta Hamilton, aki az időmérő után nem kapott büntetést Romain Grosjean feltartása miatt.

A Haas pilótája nem azon lepődött meg, hogy Hamilton megúszta büntetés nélkül, hanem az FIA indoklásán. A hivatalos magyarázatban ugyanis az áll, hogy „bár Hamilton befolyásolta Grosjean köridejét, nem tartotta fel a Haas-Ferrarit”.

„Meglep a fogalmazás. Nem tartott fel?! Ha veszítek három vagy négy tizedet, akkor hogy nem tartott fel? Ha ez a mérce, nagyon furcsa időmérőket fogunk még látni – mondta Grosjean. – Tudjuk, hogy a vébécímért csatázik, de mindenki csatázik valamiért. Hogy is mondjam? Ha más van előttem, bizonyára más az ítélet. Nem azonos a mérce. Talán legközelebb összeér az első légterelőm a kocsija farával, és akkor beszélhetünk feltartásról. A harmadik szakaszban, amelyben tíz autó van a pályán, nem lenne szabad, hogy ez előforduljon.”

Sebastian Vettel az időmérő végén mérgesen beszélt a csapatával, mert nem sikerült úgy időzíteni a mért körét, ahogy szerette volna, és ez érzése szerint jobb eredménytől fosztotta meg. A pole pozíció megszerzésében azonban ő sem bízott.

„Lewis eredménye a végén nagyon jó volt. Az előző körét meg tudtuk volna verni, de a végén túl nagy lett a szakadék. Ez a pole nem lehetett másé – mondta Vettel, majd arra is kitért, miért volt ideges a végén. – A felvezető körömben rengetegen voltak előttem, lassítanom kellett, borzasztóan időzítettünk. Sokkal jobban is lehetett volna, de mindegy, nem rossz az eredmény.”

Vettel kitért arra, hogy a szombati szabadedzésen magára talált a Ferrari, ezért a verseny előtt van miben bíznia a csapatnak.

„Vasárnap mindig szorosabb a verseny” – így Vettel, aki ugyan Kimi Räikkönen mögül rajtol, de többször bebizonyította, hogy versenytávon jobb a csapattársánál, még Monacóban is le tudta győzni a pole-ból rajtoló Räikkönent.

A finn elmondta, jó az autó, bízik benne, hogy meg tudják szorongatni a Mercedest.

„Hogy Sebastiannal csatázunk-e? Mindig csatázunk, de mindig szépen” – fogalmazott Räikkönen, aki talán inkább Valtteri Bottasszal fog csatázni a dobogó harmadik fokáért. És Max Verstappennel, ha a legutóbbi hét futamból ötöt feladó holland versenyben marad.

Kimi Räikkönen Sebastian Vettel elől rajtol – kevesen fogadnának rá, hogy előtte is ér célba (Fotó: AFP)
Kimi Räikkönen Sebastian Vettel elől rajtol – kevesen fogadnának rá, hogy előtte is ér célba (Fotó: AFP)

Fernando Alonso örül neki, hogy 2013 óta először időmérős szakaszgyőzelemhez segítette a McLarent, de tudja, büntetései miatt az utolsó helyről rajtolva csak a káoszban bízhat a versenyen.

„Tudjuk, hogy vannak itt a lelátón olyan szurkolók, akik ugyanúgy az élen akarják látni a McLarent, mint mi, ezért örülök, hogy sikerült – mondta Alonso, aki először kapott ki Stoffel Vandoornétól időmérőn. – Igazából nem akartam a legjobb tízbe kerülni, mert így is, úgy is az utolsó helyről rajtolok, de így legalább kiválaszthatjuk, milyen gumival rajtoljak. Ha a harmadik szakaszba kerülök, száraz pályán kötelező azzal a szettel indulnom, amellyel továbbjutottam.”

Alonso hozzátette, az első szakaszban elért eredményével megmutatta, hogy ha kaotikus lesz az időjárás, lehet keresnivalója.

BRIT NAGYDÍJ, A NEM HIVATALOS RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:26.600 átlag: 244.891 km/ó
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:27.147 0.547 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:27.356 0.756
4. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:28.130 1.530
5. Nico Hülkenberg német Renault 1:28.856 2.256
6. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:28.902 2.302
7. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:29.074 2.474
8. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1:29.418 2.818
9.
Valtteri Bottas*
finn
Mercedes
1:27.376
0.776
10. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:29.549 2.949
11. Jolyon Palmer brit Renault 1:30.193
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:30.355
13. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:31.368
14. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:31.482
15. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:42.573
16. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:42.577
17. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 1:42.593
18. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:42.633
19. Daniel Ricciardo* ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:42.966
20.
Fernando Alonso**
spanyol
McLaren-Honda
1:30.600
*váltócsere miatt öt rajthelyes büntetés
**a motorkvóta átlépéséért 30 rajthelyes büntetés
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik