F1: Ha Allison tényleg ezt mondta, szégyellheti magát – Arrivabene

Vágólapra másolva!
2018.07.09. 11:34
null
Arrivabene kiakadt Allison szavai hallatán (Fotó: AFP)
Az elmúlt három nagydíjból kettő rajtjánál is találkozott egymással egy-egy Mercedes és Ferrari, és mindkét esetben utóbbit látták vétkesnek a sportfelügyelők. A címvédő gárda vezetősége a tegnapi verseny után azt sem látta elképzelhetetlennek, hogy van szándékosság a balesetek mögött. A vádakra a maranellói gárda elöljárója, Maurizio Arrivabene is reagált.

 

A Formula–1 első „tripla hétvégéjének” első fordulóján, Franciaországban Sebastian Vettel és Valtteri Bottas találkozott egymással a rajtot követően, míg az utolsón, Nagy-Britanniában Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen került túl közel egymáshoz az első körben. Előbbi esetben Vettelt 5 másodperces időbüntetéssel sújtották, utóbbiban Räikkönen volt kénytelen plusz 10 másodpercet várakozni a kiállásánál, sőt, 2 büntetőpont is íródott a neve mellé, így 12 hónapon belül már 5-nél tart.

Vettel és Bottas találkozása Franciaországban:

Vettel Collides With Bottas | 2018 French Grand Prix

A key moment at Paul Ricard: championship leader Sebastian Vettel clips Valtteri Bottas as they battle at the start, compromising both of their races. For more F1® videos, visit http://www.Formula1.com Like F1® on Facebook: https://www.facebook.com/Formula1/ Follow F1® on Twitter: http://www.twitter.com/F1 Follow F1® on Instagram: http://www.instagram.com/F1

Hamilton és Räikkönen találkozása Nagy-Britanniában:

Formula 1 on Twitter

Not the start @LewisHamilton was dreaming of last night... #BritishGP #F1 https://t.co/IstbDgvY1I

69. BRIT NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:27.487
2. szabadedzés: 1. Vettel 1:27.552
SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:26.722
Időmérő edzés: 1. Hamilton 1:25.892
VASÁRNAP
A verseny: 1. Vettel 2. Hamilton 3. Räikkönen
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 22., 15.10:Német Nagydíj
Július 29., 15.10:Magyar Nagydíj
Augusztus 26., 15.10:Belga Nagydíj

A leintést követően a Mercedes vezetősége nehezményezte, hogy háromból kétszer is az ő versenyzője volt a szenvedő fél, Toto Wolff James Allison szavait idézve megkérdőjelezte, hogy a Ferrari-pilóták részéről ez vajon szándékosság vagy inkompetencia volt-e.

A maranellóiaktól a német alakulathoz igazoló szakember véleménye Maurizio Arrivabene szűrőjén is fennakadt, aki nekiment volt dolgozójának.

„Mégis ki az inkompetens? Kimi? Egyáltalán ki James, hogy ítélkezzen arról, mit tesz egy versenyző az autóban?” – akadt ki a Sky Italiának nyilatkozva.

„Ha Allison tényleg ezt mondta, szégyellheti magát! Sok éven keresztül nálunk dolgozott, és akkor ilyet mond Angliában, ahol pontosan arra nevelnek, hogyan legyél úriember? Ha Jacques Villeneuve mondta volna ezt, akkor tőle elfogadom, hiszen ő maga is versenyző volt, de Allison?”

A növekvő feszültség kapcsán megszólalt a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is, szerinte természetes ilyenkor, hogy összeesküvés-elméletek születnek.

„Amikor ilyen nagy a nyomás, miközben ilyen esetek történnek, akkor elkerülhetetlenek a spekulációk. Azonban nem hiszem, hogy ez több lett volna egy egyszerű versenybalesetnél. Eléggé meg lennék lepve, ha bármi más állna a háttérben vagy Kimi képes lenne ilyenre” – magyarázta, és Valtteri Bottas is egyetértett abban, hogy ezek az esetek az éles küzdelem velejárói.

„Nagyon szoros versenyt vívunk a Ferrarival, és ez mindig magában hordozza az összeérés esélyét.”

Hamilton lemaradása tíz Grand Prix-t követően 8 pont a vb-összetettet vezető Vettel mögött, míg az ötödik Bottas hátránya már a 70 pontot közelíti. A konstruktőröknél eközben a Ferrari 20 pontra növelte az előnyét a Mercedes előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik