F1: Franciaországban visszatér a Mercedes bajnoki formája?

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.06.17. 21:23
null
Monaco és Azerbajdzsán után Franciaország sokkal jobban feküdhet a Mercedesnek (Fotó: AFP)
Egy szabad hétvége után következik a 2021-es idény első tripla hétvégéjének első állomása, a helyszín Le Castellet, ahol a 61. Francia Nagydíjat rendezik meg. A vb-éllovas Max Verstappen előnye továbbra is négy pont, miután ő és nagy riválisa, Lewis Hamilton is nullázott Azerbajdzsánban. A Red Bull ugyanakkor elhúzott az elmúlt két futamon mindössze hét pontot gyűjtő Mercedestől. Az „ezüstnyilak” így minél előbb visszavágnának, és a hagyományosabb pálya, valamint a Pirelli és a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szigorítása is az ő kezükre játszhat – de vajon tényleg visszatalál bajnoki formájához a címvédő?

 

 

ERRŐL BESZÉLNEK – PLETYKÁK A PAUL RICARD-PÁLYA PADDOCKJÁBÓL

A Mercedes tovább folytatta a mélyrepülését, s 55 versenyt követően nullázott először mindkét autójával, miközben a fő rivális, a Red Bull önerőből szerezhetett volna kettős győzelmet, ha Max Verstappen nem kap defektet a futam kései szakaszában.

61. FRANCIA NAGYDÍJ
JÚNIUS 18., PÉNTEK
1. szabadedzés: 11.3012.30
2. szabadedzés: 15.00–16.00
JÚNIUS 19., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
JÚNIUS 20., VASÁRNAP
A verseny (53 kör, 309.069 km) rajtja: 15.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Június 27. 15.00
Stájer Nagydíj, Spielberg
Július 4., 15.00 Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18., 16.00Brit Nagydíj, Silverstone

Az elsőséget így a csapattárs, Sergio Pérez örökölte meg, aki betartotta az ígéretét, hiszen a hatodik nagydíján állhatott fel a dobogó felső fokára azt követően, hogy az idény előtt öt verseny türelmet kért új alakulatától. Míg a „vörös bikák” számára mindenképpen jó hír a mexikói teljesítménye, addig az „ezüstnyilakat” komoly aggodalommal töltheti el a pilóta formajavulása, főleg annak tekintetében, hogy Valtteri Bottas újabb felejthető hétvégét zárt.

A folyamatosan hátrafelé lépdelő finn nem is tudta mire vélni a lassúságát, s újabb nullázásával az egyéni összetett hatodik helyére esett vissza. Így nem csoda, hogy az eddig a csapattársánál 54 ponttal kevesebbet gyűjtő Bottas megint a kritikák kereszttüzében találta magát, miközben egyre több forrás számolt be arról, hogy megpecsételődött a sorsa a Mercedesnél.

Értesülések szerint ugyanis a német gárda már eldöntötte, hogy nem hosszabbítja meg a finn szerződését, s helyére a williamses George Russellt ülteti. Egyesek ráadásul az idény közbeni helycserét sem zárják ki, miután az „ezüstnyilak" komolyan tartanak attól, hogy emberük formahanyatlása miatt alulmaradnak a jelenleg mindkét bajnokságot vezető Red Bull-lal szemben.

Bár Bottas a csütörtöki sajtónapon is igyekezett lehűteni a kedélyeket azzal, hogy alaptalanok az elbocsátásáról szóló híresztelések, a „vörös bikák" tanácsadóját, Helmut Markót egyáltalán nem lepné még az idő előtti helycsere, miközben a Williams frissen kinevezett csapatfőnöke, Jost Capito is lát esélyt arra, hogy az északi versenyző visszatér a kötelékükbe.

Míg Bottas vállára egyre nagyobb teher nehezedik, és jó eséllyel már akkor sem mentheti meg az ülését, ha sikerülne visszavágnia – nem kizárt, hogy Pérez biztosította 2021-re az ülését a „vörös bikáknál", amivel Pierre Gasly jövője is „megpecsételődhetett”, főleg azt követően, hogy az Alpine Esteban Ocon új, hároméves kontraktusával biztosította a párosát 2022-re is.

Egyre kilátástalanabb Bottas helyzete? (Fotó: AFP)
Egyre kilátástalanabb Bottas helyzete? (Fotó: AFP)

A LEGNAGYOBB KÉRDÉSEK

Miközben lassan valóban beindulhat a pilótapiacon a mozgás, a pályán kívül egyelőre a szabályváltoztatások borzolják a kedélyeket. A Spanyol GP-n kezdődő hátsószárny-ügy végre lezáródhat Franciaországban, miután a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) ezen a hétvégén már szigorúbb vizsgálatoknak veti alá a szóban forgó elemeket.

ELNAPOLTÁK GROSJEAN BÚCSÚTESZTJÉT
Miután kiderült, hogy Romain Grosjean nem állhat rajthoz pályafutása utolsó két F1-es nagydíján azt követően, hogy horrorisztikus balesetet szenvedett a tavalyi Bahreini Nagydíjon, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff ígéretet tett neki: kész tesztlehetőséget biztosítani számára, hogy ne a szörnyű bukás és a tűzben eltöltött hosszas másodpercek legyenek az utolsó királykategóriás emlékei. Az istállónál be is tartották a szavukat, hiszen május elején bejelentették, hogy Grosjean nemcsak bemutató köröket teljesíthet hazai pályán, hanem egy egész tesztnapot is futhat a viadalt követő kedden. Ám a Paul Ricard-i futam időpontját utólag módosították, ami jócskán áthúzta a csapat és a versenyező terveit, hiszen a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő, beutazással kapcsolatok korlátozások ellehetetlenítették a búcsúteszt lebonyolítását. A Mercedes ugyanakkor bízik benne, hogy a nyár folyamán újabb időpontot jelölhet ki, és így Grosjeannak valóban lesz lehetősége vezetni a 2019-es „ezüstnyilat", a W10-est.

A hírek szerint a Mercedes, az Aston Martin és a McLaren kivételével valamennyi csapat érintett lehet, így a bajnokságot vezető Red Bull is, azonban a „vörös bikák" meglehetősen magabiztosak azt illetően, hogy nem fogja őket komolyan visszavetni, hogy változtatniuk kellett a hátsó szárnyukon. A csapatfőnök, Christian Horner elmondása szerint bókként fogják fel, hogy az óvással fenyegetőző rivális végül visszalépett az ügy jogi útra terelésétől, valamint azt is, hogy ennyire figyeli őket a versenyhétvégéken.

A flexibilis hátsó szárnyak ügye mellett ugyanakkor egy újabb botrány is elkezdett kibontakozni az Azeri Grand Prix-n történt defekteket követően. A Pirelli a Milánóban lefolytatott vizsgálatok után ugyanis arra utalt, hogy a gumik helytelen kezelése okozhatta a hibákat, ezért több ponton is változtatott a gumikkal kapcsolatos előírásokon, illetve az ellenőrzési folyamatokon is.

Az olasz gumibeszállító többek között kikötötte, hogy a gumimelegítő paplanok legfeljebb harminc másodperccel a pályára gurulás előtt kerülhetnek le az abroncsokról, ami annak fényében is érdekes, hogy Hamilton a Spanyol Nagydíjon pont azzal vádolta meg a Red Bullt, hogy Verstappen autójáról az időmérő harmadik szakaszában jóval előbb vette le a gumimelegítő paplanokat, mint az megengedett lett volna.

Az Alpine ügyvezető igazgatója, Marcin Budkowski szerint nagyon aggasztó lenne, ha bebizonyosodna, hogy egyes csapatok trükköztek a gumikkal, ugyanakkor elárulta, a szigorításoknak nem lesz túl nagy hatásuk az általuk követett procedúrákra, egyszerűen jobban biztosítják, hogy például a rajt előtt még szabályos értékeket mutató gumik a startot követően is megfeleljenek az előírásoknak.

A szakember emellett rámutatott, hogy az új technikai direktívák alapján egyes vetélytársak kifejezetten alacsonyabb nyomást próbálhattak elérni, s ennek az egyik módja pont a Red Bull korábbi paplanlevétele, így a változtatás akár hatással is lehet az RB16B gumikezelésére, ha valóban így taktikázott az osztrák alakulat.

A két bajnokaspiráns küzdelmébe azonban nemcsak ezek a módosítások, hanem a hírek szerint a Honda által hozott új erőforrás is beleszólhat. A japán motorgyártó ugyanis bízik benne, hogy a biztonsági fejlesztéseknek köszönhetően teljesítménynövekedést hozhat a Honda e: TECHNOLOGY névre átkeresztelt hajtáslánc.

Pérez szintet lépett a Red Bull-lal? (Fotó: AFP)
Pérez szintet lépett a Red Bull-lal? (Fotó: AFP)

MI VÁRHATÓ A FRANCIA NAGYDÍJON?

A mezőny egy év kihagyás után tér újra vissza a jelenlegi formájában 2018-ban bemutatkozó Paul Ricard-pályára, így meglehetősen kevés adat áll a rendelkezésére. Ám ami a „történelmi” múltat illeti, ilyen rövid idő alatt is egyértelmű kép rajzolódott ki, hiszen mind a két eddig megrendezett nagydíjon a Mercedes volt az egyeduralkodó.

Az „ezüstnyilak” amellett, hogy valamennyi szabadedzésen, s az időmérő mindhárom szakaszában is a leggyorsabbnak bizonyultak, szombaton kisajátították az első rajtsort, s legutóbb kettős győzelmet is arattak ezen a helyszínen.

A versenyzők közül eközben határozottan Hamilton emelkedik ki, hiszen azon felül, hogy két pole pozíciót szerzett, s mindkét ízben a dobogó felső fokán ünnepelhetett, egy versenykör kivételével valamennyiben vezetett is, miközben Bottasnak 2018-ban meg kellett elégednie a hetedik hellyel.

Ami az időmérőt illeti, a múltat tekintve Hamilton, míg az idei formát nézve Verstappen lehet a szombat fő esélyese. Előbbi a mostani nyomvonalhoz hasonlóan hagyományos pályának számító Circuit de Catalunyán zárt legutóbb az élen, utóbbinak azonban hiába volt esélye valamennyi idei kvalifikáción megszerezni a pole pozíciót, mindössze egyszer, még az idénynyitó Bahreini Nagydíjon sikerült megkaparintania az elsőséget, miután az első hétvégékén a több kisebb hiba, az utóbbi kettőn pedig az időmérő végén lendülő piros zászló fosztotta meg a lehetőségtől.

Bár a nagy bukóterekkel tűzdelt francia aszfaltcsíkon jóval kisebb esély van arra, hogy piros zászló vessen véget a kvalifikációnak, újra főszerepet kaphatnak a pályahatárok,melyekkel Verstappennek már nemegyszer meggyűlt a baja, így fontos lenne, hogy a holland ezúttal ne rontson az utolsó szakaszban.

Egy esetleges ballépés Bottast és Pérezt is helyzetbe hozhatja, ám kérdéses, hogy előbbi hogyan viseli az egyre nagyobb teljesítménykényszert, illetve hogy utóbbi javulása mennyire lesz hatással a szombati szereplésére, főleg egy olyan helyszínen, amelyen eddig nem tudta a 13. hpozíciónál előrébb kvalifikálni magát.

A Red Bull és a Mercedes versenyzői mellett mindenképpen érdemes szót ejteni Charles Leclerc-ről is, aki nagy meglepetésre Monaco után Azerbajdzsánban is pole-t szerzett, ugyanakkor a várakozások szerint nincs túl nagy valószínűsége annak, hogy a Ferrari Franciaországban is tovább folytatja az időmérős remeklését, sőt, ezúttal a McLaren is jóval nagyobb fenyegetést jelenthet számára szombaton.

MELEG, DE FELHŐS IDŐRE VAN KILÁTÁS
Péntek délelőtt még sok felhő boríthatja az eget, ugyanakkor délutánra előbújhat a nap, miközben a hőmérséklet 29 Celsius-fok körül alakulhat. Szombaton is hasonló időre lehet számítani, igaz, nagy valószínűség szerint az időmérőre is maradnak a felhők, miközben minimális esély van az esőre. Vasárnap aztán a 31 Celsius-fokot is elérhetik a higanyszálak, azonban fontos megjegyezni, hogy a szél akár 40-45 km/h-s is lehet, miközben körülbelül húsz százalék esély van arra, hogy leszakad az ég futam közben.

Ami a versenyt illeti, nagy csatára van kilátás a visszavágásra készülő Verstappen és Hamilton között, azonban az nem olyan biztos, hogy ők ketten a pályán is megküzdhetnek egymással. A franciaországi nyomvonal ugyanis nem segíti túlzottan a szoros versenyzést, hiszen a közepes és magas sebességű kanyarokban nehéz követni az előtted lévőt, így egyelőre bizonytalan, mennyire járul hozzá a manőverekhez a két DRS-zóna.

A Pirelli ráadásul egykiállásos futamra számít az újraaszfaltozott pályán, vagyis stratégiailag sem lesz túl nagy mozgástere a csapatoknak. Mindez azt jelentheti, hogy a gumihasználat, valamint a bokszkiállás időzítése határozhatja meg a riválisok esélyeit, s egyelőre bizonytalan, ez melyiküket hozhatja helyzetbe.

Ugyanis az eddigiek alapján hiába rajzolódott ki az a tendencia, hogy a Red Bull jobb az abroncsok munkára bírásában, míg a Mercedes az etapok végén kerül előnybe, legutóbb pont a „vörös bikák” hajtottak végre sikeres mögé vágást. Persze könnyen lehet, hogy ezt az utcai pályán mutatott fölényüknek köszönhetik, az viszont biztos, hogy taktikai szempontból az „ezüstnyilak” nem voltak éppen a helyzet magaslatán az elmúlt nagydíjakon.

Egy másik, de talán annál is meghatározóbb tényező lehet a márkatárs teljesítménye, mivel míg a legutóbbi két viadalon Pérez Verstappen segítségére tudott lenni, addig Bottas teljesen eltűnt vasárnap. Ha a mexikói ezúttal is közel bír maradni a hollandhoz, miközben a finn nem talál vissza a formájához, akkor Hamiltonra megint két Red Bull helyezhet nyomást, ami stratégiailag is pluszlehetőséget biztosíthat utóbbinak, hiszen az egyik pilótája etapját akár jobban ki is tolhatja.

Ami a dobogós esélyeket illeti, a két élgárda esetleges hibáját leginkább a konstruktőri harmadik helyért harcoló Ferrari és a McLaren használhatja ki. Igaz, előbbi a két utcai hétvégén elért eredményei révén át tudta venni a vezetést a csatában, ám a riválisok formája versenyről versenyre ingadozik, s Franciaország remek lehetőséget adhat a wokingiak számára, hogy visszavágjanak.

Az olaszoknál Leclerc 2019-ben dobogóra állhatott, és Carlos Sainz Jr. is mindkét eddigi szereplése során a top 10-ben zárt a helyszínen, míg a McLarennél Daniel Ricciardo egy negyedik helyet tud felmutatni, miközben a fantasztikus formában versenyző Lando Norris 2019-ben az ötödik rajthelyet sajátította ki.

A hazai környezetben versenyző Alpine ugyanakkor reménykedik abban, hogy beleszólhat a vetélytársak parázs csatájába, miután Spanyolországban erős formát mutatott, s az ugyancsak hazai pályán induló Ocon is remek teljesítményt nyújt eddig a szezonban.

A további pontszerző helyekre aspirálókról:az Aston Martin és az AlphaTauri is erős hétvégét zárt Azerbajdzsánban, és bízik benne, hogy remek formáját erre a hagyományosabb pályára is átmentheti. Előbbi istállónál Sebastian Vettel lépett sokat előre az elmúlt nagydíjakon, utóbbinál pedig Pierre Gasly versenyez élete formájában, így erre a két pilótára mindenképpen érdemes lesz figyelni a hét végén.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik