Hamiltonra nem volt ellenszer – újabb Mercedes kettős győzelem

Vágólapra másolva!
2019.06.23. 14:29
null
Hamilton ellen senkinek sem volt esélye Franciaországban (Fotó: AFP)
Rajt-cél győzelmet aratott Lewis Hamilton Franciaországban, míg mögötte csapattársa, Valtteri Bottas ért célba. A dobogó legalsó fokára Charles Leclerc állhatott fel, a másik Ferrarival Sebastian Vettel az 5. helyig tudott felzárkózni. Hamilton szezonbeli hatodik győzelmével már 36 ponttal vezet Bottas előtt a világbajnoki összetettben.

 

A Mercedes a Francia Nagydíjra is kisajátította az első sort, miután az időmérőn Hamilton szerezte meg a pole pozíciót, mellőle csapattársa, Bottas vágott neki az 53 körös futamnak. A Ferrari számára nem sikerült túl jól a kvalifikáció – bár Leclerc a harmadik rajtkockából indulhatott, Vettel csak a 7. helyről várhatta a piros lámpák kialvását. Nem kis meglepetésre a harmadik rajtsorba a McLaren versenyzői állhattak fel Lando Norris, Carlos Sainz Jr. sorrendben, őket előzte meg Max Verstappen a rajtrácson.

A rajtnál Hamilton meg tudta tartani az első helyet, Bottas és Leclerc sem veszített pozíciót mögötte. Verstappen megelőzte a két McLarent, és feljött a 4. helyre. Vettel ezzel szemben nem javított, maradt a 7. pozícióban.

A második körben Hamilton hibázott egy kicsit a négyes kanyarban, és megúszott alatta a Mercedes, de jelentős időt nem veszített, és később apránként, de folyamatosan növelni tudta az előnyét az élen. A rajt után Vettel megkezdte a felzárkózást, és a hetedik körre már mind a két McLaren-pilótát maga mögött tudta. Ezzel az 5. helyen haladt, de a hátránya már több mint 15 másodperc volt az élen álló Hamiltonhoz képest.

A 10. körben Sergio Pérezre sújtottak le a sportfelügyelők. A Racing Point versenyzője még a futam legelején hagyta el a pályát, a sportfelügyelők szerint úgy tért vissza, hogy azzal előnyhöz jutott, ezért kapott egy öt másodperces időbüntetést.

60. FRANCIA NAGYDÍJ
JÚNIUS 21., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:32.738
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:30.937
JÚNIUS 22., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Bottas 1:30.159
Időmérő: 1. Hamilton 1:28.319
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
Futam: 1. Hamilton 2. Bottas 3. Leclerc
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK

Június 30., 15.10

32. Osztrák Nagydíj
Július 14., 15.1070. Brit Nagydíj
Július 28., 15.1064. Német Nagydíj

A 17. körben a hazai pályán versenyző Pierre Gasly kezdte meg a kerékcserék sorát az első tízből. Bár az előtte őt támadó Daniel Ricciardo is megjárta a bokszutcát a következő körben, az elé vágás nem sikerült a Renault részéről.

Az élmezőnyből először Verstappen kapott friss abroncsokat a 21. körben, három körrel később Bottas, közvetlenül utána Hamilton is megjárta a bokszutcát. A kerékcserék jól sikerültek a Mercedesnél, így a vezető pozíciókra nem jelentett senki veszélyt. Vettel a 26. körben járta meg a bokszutcát, a kerékcsere után visszakerült az 5. helyre.

Kicsivel későbbRomain Grosjean akadt ki kissé Ricciardóra a csapatrádión, szerinte ugyanis az ausztrál nem éppen sportszerűen előzte meg őt. A francia mellett nem sokkal később Gasly is elment. A következő körben Leclerc folytatott le egy érdekes beszélgetést a Ferrarival: a monacóit megkérdezték, hogy rá tudna-e kapcsolni kicsit. Leclerc közölte, hogy bár meg tudná tenni, de a gumik kímélése miatt mégsem gyorsít.

Kilenc körrel azután, hogy friss gumikat kapott, Hamilton máris panaszkodott rájuk. Pedig az előnye az élen már 12 másodperc felett járt a 38. körben. Kicsivel később a Toro Rosso biztosította az izgalmat, de Alexander Albon és Danyiil Kvjat csatája csak a 14. pozícióért ment. A 47. körben Grosjeant hívta ki a csapata, így a francia lett az első (és egyébként az egyetlen) kieső, hiszen nem tudta befejezni a hazai versenyét.

Nem sokkal később furcsa jelenetnek lehettünk szemtanúi. „Pályára kellett küldeni” ugyanis a virtuális biztonsági autót egy elgurult bója miatt. A korlátozás nem tartott sokáig.

Hamilton győzelmére semmi és senki nem jelentett veszélyt, a brit magabiztosan húzta be szezonbeli 6. diadalát. Mögötte Bottas ért célba, vagyis a Mercedes újabb kettős győzelmet aratott. A dobogó legalsó fokára Leclerc állhatott fel. Pontot szerzett továbbá Verstappen, Vettel, Sainz, Ricciardo, Räikkönen, Hülkenberg és Norris.

Vettel az utolsó előtti körben ismét megjárta a bokszutcát, a frissen lecserélt gumik a leggyorsabb körért járó egy ponthoz segítették a németet. Hamilton az újabb győzelmével 36 pontra növelte az előnyét a vb-pontversenyben Bottashoz képest.

Folytatás egy hét múlva az Osztrák Nagydíjjal!

A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton
brit Mercedes
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 18.056 mp h.
3. Charles Leclerc monacói Ferrari 18.985 mp h.
4. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 34.905 mp h.
5. Sebastian Vettel német Ferrari 1:02.796 p h.
6. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 1:35.462 p h.
7. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
8. Nico Hülkenberg német Renault 1 kör h.
9. Lando Norris brit McLaren-Renault 1 kör h.
10. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 1 kör h.
11.Daniel Ricciardo*ausztrálRenault1 kör h.
12. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1 kör h.
13. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1 kör h.
14. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1 kör h.
15. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1 kör h.
16. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
18. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 2 kör h.
19. George Russell brit Williams-Mercedes 2 kör h.
Kiesett
Romain Grosjean francia
Haas-Ferrari
44. kör
* kétszer 5 másodperces időbüntetés pályaelhagyás miatt
A VB-PONTVERSENY ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 6 8 8 187
2. Valtteri Bottas 2 7 8 151
3. Sebastian Vettel - 4 8 111
4. Max Verstappen - 2 8 100
5. Charles Leclerc - 3 7 87
6. Pierre Gasly - - 5 37
7. Carlos Sainz Jr. - - 5 26
8. Kimi Räikkönen - - 5 19
9. Daniel Ricciardo - - 3 16
10. Nico Hülkenberg - - 3 16
11. Kevin Magnussen - - 2 14
12. Lando Norris - - 3 14
13. Sergio Pérez - - 2 13
14. Daniil Kvyat - - 4 10
15. Alexander Albon - - 3 7
16. Lance Stroll - - 3 6
17. Romain Grosjean - - 2 2
A KONSTRUKTŐRÖK ÁLLÁSA
1. Mercedes 338
2. Ferrari 198
3. Red Bull-Honda 137
4. McLaren-Renault 40
5. Renault 32
6. Racing Point-Mercedes 19
7. Alfa Romeo-Ferrari 19
8. Toro Rosso-Honda 17
9. Haas-Ferrari 16
10. Williams-Mercedes 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik