F1: fordulat, Kubica nem lesz a Williams pilótája – sajtóhír

ZS. B.ZS. B.
Vágólapra másolva!
2017.12.13. 16:25
Noha sokáig biztosnak tűnt, hogy Robert Kubica 2018-tól a Williamsnél folytatja pályafutását, és megbízható források már azt is tudni vélték, hogy a szerződést is aláírták, most úgy tűnik, a csapat mégsem számol a lengyel szolgálataival.

A hírt egy Kubicához közel álló olasz újságíró szellőztette meg, és később hiteles brit szaklapok is megerősítették.

A 2011 elején súlyos ralibalesetet szenvedő versenyző állítólag nem nyújtott megfelelő teljesítményt az évadzáró utáni abu-dzabi teszten, és az ugyanott köröző Szergej Szirotkin nemcsak a pályán mutatott jobb formát, sokkal több szponzorpénzt is fel tud mutatni.

A jelenlegi legvalószínűbb forgatókönyv szerint a 22 éves orosz lesz a befutó, aki az elmúlt években a Sauber és a Renault tesztpilótája volt, a GP2-ben pedig két összetettbeli harmadik helyet szerzett.

Szponzorainak köszönhetően Szirotkin nagyjából 17 millió euróval érkezne az évente mintegy 35 millió eurót fizető Lance Stroll mellé. A Williams nagyszabású terveket szövöget az előrelépésről, amelyhez nagy segítség lehet a több mint 50 milliós hozzájárulás a pilótáktól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik