F1: focimeccs, uzsonna és a valaha volt legrövidebb „futam” a Belga GP helyett

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.30. 16:25
Max Verstappen győzelmével ért véget a Belga Nagydíj, amely minden idők legrövidebb Formula–1-es versenye lett vasárnap. Az időjárási viszonyok miatt igazán el sem tudott rajtolni a futam, amelynek a végén azért kiosztották a megszerezhető pontok felét az első tíz helyezett között. Bár előzéseket és egyéb csatákat nem láthattunk, néhány emlékezetes pillanata így is akadt a vasárnap délutáni programnak.

SEBASTIAN VETTEL, A MINDENES. A négyszeres világbajnok a 2019-es Kanadai Nagydíj után sportfelügyelőt játszott, idén Silverstone-ban pedig segített összeszedni a szemetet a lelátókon, miután távoztak a nézők. A spái időmérőn aztán ismét megmutatta, mekkora sportember, amikor megállt az autójával a néhány másodperccel korábban balesetet szenvedő Lando Norris mellett, hogy megbizonyosodjon a versenyzőtársa épségéről. SEBASTIAN VETTEL, A MINDENES. A négyszeres világbajnok a 2019-es Kanadai Nagydíj után sportfelügyelőt játszott, idén Silverstone-ban pedig segített összeszedni a szemetet a lelátókon, miután távoztak a nézők. A spái időmérőn aztán ismét megmutatta, mekkora sportember, amikor megállt az autójával a néhány másodperccel korábban balesetet szenvedő Lando Norris mellett, hogy megbizonyosodjon a versenyzőtársa épségéről.


SZIPORKÁZOTT A WILLIAMS SZOMBATON. Az eső az időmérőt is igencsak megkavarta, a versennyel ellentétben ráadásul szombaton többször is előfordult, hogy a pálya egyes részei egyre inkább kezdtek felszáradni. Ez az aktuális gumiválaszt is meghatározta, és részben ennek köszönhetően a Williams párosa az időmérő elejétől erős teljesítményre volt képes. Nicholas Latifinak végül nem sikerült bejutnia a Q3-ba, de Russell részéről csak akkor jött az igazán nagy durranás...

A brit versenyző többek között Lewis Hamiltont legyőzve a pole pozícióért is harcba szállhatott, s bár a végén Verstappen elhappolta előle a rajtelsőséget, hatalmas ok volt az örömre a Williamsnél a kvalifikációt követően. Valtteri Bottas vélhetően már kevésbé volt lelkes Russell újabb kimagasló teljesítménye láttán.


VÉGÜL EZ TÖRTÉNT A VERSENYEN. Ha összeszedjük a vasárnapi futam legemlékezetesebb jeleneteit, nem éppen előzésekre vagy mondjuk nagy taktikai húzásokból eredő sikerekre kell gondolni, hanem órákon át tartó várakozásra és néhány vicces jelenetre a csapatok garázsából.


A VERSENYZŐK PRÓBÁLTÁK ELÜTNI AZ IDŐT. Mindig érdekes látni, hogy mit csinálnak a pilóták a megszakítások alatt, főleg akkor, ha elnyúlik a szünet. Ha már versenyezni nem lehetett, Sebastian Vettel egy másik sportágban csapott össze Mick Schumacherrel.


Daniel Ricciardo is néhány gyakorlattal próbálta fenntartani a koncentrációt, ám Lando Norris inkább az uzsonnát, majd utána a pihenést választotta.

A NAP VERSENYZŐJE. Mióta bevezették, azaz a 2016-os Ausztrál Nagydíj óta először fordult elő, hogy nem ítélték oda senkinek sem ezt a címet. Pedig volt valaki, aki a spái futamnak még azt a kevés körét is a mezőny legelején teljesítette, és sok munkája volt az egész hétvégén. Természetesen Bernd Mayländerről, a biztonsági autó sofőrjéről van szó.

EGY REKORD AZÉRT MEGDŐLT SPÁBAN. Bár azt, amit vasárnap láthattunk, aligha lehet versenynek hívni, hivatalosan annak számítják, így pedig sikerült felülmúlni az 1991-es Ausztrál Nagydíjat, amely eddig a Formula–1 történetének legrövidebb futamának számított. Akkor 16 kör után kellett félbeszakítani a versenyt – szintén a heves eső miatt –, amely kevesebb mint fél óráig tartott.

HAMILTON KÁRPÓTOLNÁ A NÉZŐKET. Annak ellenére, hogy folyamatosan csak arról kaptak tájékoztatást, csúszik a futam kezdete, a spái pályához kilátogató nézők a szakadó esőben is kitartottak, de közel négy óra várakozás után (a pályán F1-es autót alig látva) mehettek haza. Hamilton emiatt úgy véli, hogy a verseny rendezőinek vissza kellene adniuk a belépőjegyek árát, hiszen, bár a mezőny ott volt, és szeretett volna versenyezni, erre végül nem került sor. Arról, hogy a versenyzők miként vélekedtek a furcsa versenyről – melynek végén úgy is kaptak pontot, hogy nem kellett összecsapniuk egymással –, itt olvashatnak!

A BELGA NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 3.27.071 3:27.071
2. George Russell brit Williams-Mercedes 3.29.066 1.995 mp h.
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 3.29.672 2.601 mp h.
4. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 3.31.567 4.496 mp h.
5. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 3.34.550 7.479 mp h.
6. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 3.37.248 10.177 mp h.
7. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 3.38.650 11.579 mp h.
8. Charles Leclerc monacói Ferrari 3.39.679 12.608 mp h.
9. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 3.42.555 15.484 mp h.
10. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 3.43.237 16.166 mp h.
11. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 3.47.661 20.590 mp h.
12. Valtteri Bottas finn Mercedes 3.49.485 22.414 mp h.
13. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 3.51.234 24.163 mp h.
14. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 3.54.180 27.109 mp h.
15. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 3.55.400 28.329 mp h.
16. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 3.56.578 29.507 mp h.
17. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 3.59.064 31.993 mp h.
18. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 4.03.125 36.054 mp h.
19. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 4:05.276 38.205 mp h.
20. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 4:11.179 44.108 mp h.
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Lewis Hamilton 5 9 11 3 202.5
2. Max Verstappen 6 9 11 4 199.5
3. Lando Norris - 3 10 - 113
4. Valtteri Bottas - 6 7 3 108
5. Sergio Pérez 1 2 8 - 104
6. Carlos Sainz Jr. - 2 9 - 83.5
7. Charles Leclerc - 1 9 - 82
8. Daniel Ricciardo - - 9 - 56
9. Pierre Gasly - 1 9 1 54
10. Esteban Ocon 1 1 7 1 42
11. Fernando Alonso - - 8 - 38
12. Sebastian Vettel - 1 4 1 35
13. Cunoda Juki
- - 5 - 18
14. Lance Stroll - - 6 - 18
15. George Russell - 1
2 1 13
16. Nicholas Latifi - - 2 - 7
17. Kimi Räikkönen - - 2 - 2
18. Antonio Giovinazzi - - 1 -

1

KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 310.5
2. Red Bull-Honda 303.5
3. McLaren-Mercedes 169
4. Ferrari 165.5
5. Alpine-Renault 80
6. AlphaTauri-Honda 72
7. Aston Martin-Mercedes 53
8. Williams-Mercedes 20
9. Alfa Romeo-Ferrari 3
10.Haas-Ferrari0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik