F1: felszámolják a Marussiát, elbocsátották a dolgozóit

Vágólapra másolva!
2014.11.07. 14:33
null
A Marussia többet nem indul az F1-ben (Fotó: Action Images)
A Formula–1-es Marussia istálló beszüntette az összes kereskedelmi tevékenységet, elbocsátotta a teljes személyzetet – számolt be róla a csődbiztos cég (FRP).

 

A csapat elmerült az adminisztrációs ügyekben, és azt remélték, hogy az Amerikai Nagydíj kihagyása után a szezon végére visszatérhet.

A Marussia két lehetséges befektetővel is tárgyalásban állt az elmúlt hetekben, de a pénteki, magyar idő szerinti 13 órás határidőig nem érkezett tőke a csapathoz, amely így feloszlott. A hír értelmében több mint 200 ember marad állás nélkül.

Geoff Rowley, az FRP ügyintézője elmondta: „Nagyon sajnálatos, hogy egy ilyen nagy vállalkozásnak be kell szüntetnie a kereskedést, és be kell zárnia a kapuit.”

A Marussia vezetőségének egyes tagjai még mindig remélik, hogy a csapat vissza tud térni a következő F1-es szezonra, és indulási jogot kértek a 2015-ös idényre Manor F1 néven, a csapat eredeti formájában – de erre vajmi kevés esély van.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik