F1: Esteban Ocon jövőre szívesen beülne a Williamshez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.19. 15:29
null
Szirotkin és Ocon (jobbra) jövőre csapattársak lesznek? (Fotó: AFP)
A Formula–1-es idény vége felé közeledve egyre több csapatnál eldől, kik vezetik az istálló jövő évi autóit. A Force India éppen tegnap jelentette be, hogy az egyik pilótája jövőre is Sergio Pérez lesz, ami azt jelenti, hogy Esteban Oconnak minden bizonnyal mennie kell a csapattól, mivel az istállót szezon közben felvásárló Lawrence Stroll fia Lance Stroll foglalhatja el a helyét. A francia tehát csapatot keres, és könnyen lehet, hogy éppen a Williamsnél talál magának 2019-es ülést – habár azért akadnak nehézségek ez ügyben.

A jelenleg még a Force India kötelékéhez tartozó Esteban Ocon a Mercedes juniorprogramjának tagjaként került a száguldó cirkuszba 2016 közepén, s a Manornál teljesített fél idény után a Force India szerződtette a németekkel való együttműködésnek köszönhetően.

A francia pilóta szerződése viszont az idény végén lejár, és a dolgok jelen állása szerint még nincs helye a jövő évi rajtrácson, a szabad ülések viszont rohamosan fogynak.

Túl sok lehetősége nincs már Oconnak, mindössze a Toro Rossónál maradt egy kiadó hely – amelyre korábbi mercedeses kötődése okán nincs túl sok esélye –, illetve a Williamsnél Stroll megüresedő helyének nincs még gazdája.

A másik hely a múlt héten kelt el, az F2-ben szereplő George Russell lett a befutó, aki a jelenlegi Stroll, Szirotkin páros tagjaival ellentétben nem tartozik a fizetős pilóták sorába, és ahogy Claire Williams ügyvezető fogalmazott a „csapat mindent megtesz azért, hogy a jövőben ne legyen a fizetős pilóták otthona."

Russell szerződtetésének bejelentésekor ismerte el az ügyvezető, hogy Ocon is szerepel a kiszemeltjeik között, s a francia pilóta is arról beszélt az Amerikai Nagydíj előtti napokban, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy 2019-re a Williamshez igazol.

40. AMERIKAI NAGYDÍJ
OKTÓBER 19., PÉNTEK
17.00–18.30: 1. szabadedzés
21.00–22.30: 2. szabadedzés
OKTÓBER 20., SZOMBAT
20.00–21.00: 3. szabadedzés
23.00–00.00: időmérő
OKTÓBER 21., VASÁRNAP
20.10: a verseny (56 kör, 308.405 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 28., 20.10: Mexikói Nagydíj
November 11., 18.10: Brazil Nagydíj
November 25., 14.10: Abu-dzabi Nagydíj

„A Williamsnél ott a második ülés szabadon, a csapattal zajlanak beszélgetések is, de majd meglátjuk, hogy mi sül ki ebből az egészből. Ha valóban szeretne a Williams megszerezni, az remek, de ha nem, akkor sincs tragédia. Az biztos, hogy én bárhol is folytassam, nem fogok hosszú távra szóló szerződést aláírni” - fogalmazott a francia.

Ocon ezzel arra utalt, hogy a 2020-as idényre drasztikusabb szabályváltozások jönnek majd, és akkor neki is több lehetősége lesz új csapathoz kerülni.

Az Autosport beszámolója szerint a Williamsnél azon dolgoznak, hogy előteremtsék azt az összeget, amely fedezné a francia jövő évi alkalmazását, mivel a csapatot idén Stroll mellett a főtámogató, Martini is távozik, ami érzékenyen érinti az istálló jövő évi költségvetését.

„Hat hónapja keményen dolgozunk azon, hogy olyan büdzsét rakjunk össze jövőre, amely mellett csak a pilóták tehetségére alapozott döntéseket hozhatunk. Ennek eredménye George Russell szerződtetése, de a második ülésnél egyelőre még úgy tűnik, bizonyos engedményeket kell tennünk” – fogalmazott Williams.

A jelek szerint tehát a Williamsnél nagyot fordult a világ az idei év eleje óta, amikor Williams kisasszony még a fizetős pilóták létezése miatt örvendezett...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik